Magyar Állatorvosok Lapja, 2000 (122. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - ZOONOSIS - Kassai Tibor: Állatokban élősködő férgek okozta fontosabb zoonosisok hazánkban
kúraszerű (20-30 napon át) alkalmazásával kell támogatni (5. táblázat). A larvalis echinococcosis másik formája az echinococcosis alveolaris (alveococcosis), amelyet a róka (ritkán a kutya, még ritkábban a macska) vékonybelében élősködő Echinococcus multilocularis galandféregfajnak kisrágcsálók (pl. pockok) és az ember májában és egyéb szerveiben fejlődő lárvája, az echinococcus alveolaris idéz elő. Ez a lárvaforma az echinococcus tömlőktől teljesen eltérő karakterű, kötőszöveti stromába ágyazott, zselatinszerű germinatív plazmamasszából áll, amelyben protoscolextartalmú apró (legfeljebb 3 cm átmérőjű) hólyagok tömegei alakulnak ki, s infiltratív növekedésük révén fokozatosan elsorvasztják a máj parenchymalis szövetét, egyéb szervekben pedig metastasisokat hozhatnak létre. A lefolyás lassú (akár évekig tartó), a kezdeti szakaszban tünetszegény, a klinikai kép az idült hypertrophiás májcirrhosisra, ill. májcarcinomára emlékeztet. Az alveolaris echinococcosisnak az ad különleges kórtani jelentőséget, hogy az idejekorán fel nem ismert és kezeletlen fertőzött egyéneknél a letalitás rendkívül magas (94%). A korai folyamat megállapítása nehéz, a diagnózis szerodiagnosztikai (pl. ELISA, Westernblot) és PCR alapú módszerekkel lehetséges, kiegészítve ultrahang- és CT-vizsgálatokkal. Orvoslása megegyezik a cisztás echinococcosisnál ajánlottakkal, a mebendazol- vagy albendazolkezelést azonban indokolt a májműtét után legalább 2 évig folytatni. Közép-Európa számos országában (pl. Ausztria, Németország, Franciaország, Svájc) megfigyelhető a tendencia, hogy az emberi echinococcosisos esetek növekvő hányadát teszi ki az alveococcosis. Az E. multilocularis elterjedési zónája az utóbbi években Lengyelországra, Csehországra és Észak-Szlovákiára is kiterjedt. Hazai rókákban és más ragadozókban E. multilocularis fertőzöttséget ez idő szerint nem állapítottak meg, és autochton humán echinococcus alveolaris esetről sincs tudomásunk. Azonban az állat- és a közegészségügyi szolgálatnak számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy az E. multilocularis hazánkban is jelen van, és előbb vagy utóbb megállapításra kerül. Törpe-fonálférgesség (strongyloidosis). Hazánkban ritkán (főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében) előforduló bántalom. Az epésbél nyálkahártyáján élősködő, 2—3 mm-es fonálféreg (Strongyloides stercoralis) enteralis panaszokat, lázat, hasmenést, súlyos esetekben vérzéses enteritist, anaemiát és kadexiát okoz. Immunkompetens személyekben a fertőzöttség tünetmentesen vagy enyhe és jellegtelen tünetekkel sokáig, akár évtizedekig is fennállhat. A felnőttek eddig figyelemre alig méltatott idült strongyloidosisa egyike a HIV-fertőzéshez társuló és közvetlen halálokként szereplő, ún. fakultatív opportunista fertőzéseknek. Ugyanis immunszuppresszív (IS) kezelés hatására vagy immundeficiens betegekben (pl. malignus lymphoma, AIDS) a latens fertőzöttség végzetessé válhat, mert a férgek képesek korlátlanul elszaporodni a szervezetben, és vándorló lárváik elárasztják a májat, a tüdőt, az agyvelőt és más szerveket. Ezért IS-terápia kezdete előtt ki kell zárni vagy meg kell szüntetni a Strongyloides-fertőzöttséget! A diagnosztikai módszerek közül a székletből való lárvavándoroltatás hatásfoka csak 60-70%-os. Hasznos lehet a duodenumból nyert váladék vizsgálata. A fertőzöttség emberről emberre terjed, tehát nem zoonosis. A ragadozó gazdákban (kutya, macska, róka) élősködő S. stercoralis a fajnak egy önálló biológiai változata, amely emberben nem tud kifejlődni, de a lárvák képesek az ember bőrébe hatolni és néhány napig tartó viszkető dermatitist (larva migrans cutanea) okozni. Orsóférgesség (ascariosis). Az ember fajlagos orsóférge a vékonybélben élősködő, 15-40 cm méretű Ascaris lumbricoides. A fertőződés embrionált féregpetékkel szennyezett táplálékkal (pl. saláta) történik. A fertőzöttség országosan elterjedt, különösen gyermekközösségekben, és étvágytalanságot, emésztőszervi panaszokat, hasmenést, lefogyást, retardált fejlődést okozhat. A korhatározás a széklettel spontán ürülő férgek, ill. féregpeték kimutatásával történik. Felmerül a kérdés, hogy a sertések országosan elterjedt orsóférgességének van-e zoonosis vonatkozása. Ha a sertés fajlagos orsóférgének (A. suum) az embrionált petéi véletlenül az ember szervezetébe kerülnek, az azokból kiszabadult fertőző lárvák egy ideig vándorolnak a szervezetben, és részt vehetnek a larva migrans visceralis kórkép előidézésében. A sertés orsóférgének az ivarérett egyedei csak kivételesen fejlődhetnek ki az emberben, s az ily módon létrejött keresztfertőzöttség járványtani és kórtani szempontból nem jelentős. Larva migrans visceralis (larvalis toxocarosis). Az utolsó évtizedekben fokozódó figyelemben részesül a ragadozók orsóférgessége (toxocarosis), ill. az emberi szervezetben vándorló Toxocara-lárvák által előidézett larva migrans visceralis kórkép. Az ember fertőződése elsősorban a kutyában (Toxocara canis) és a macskában élő (T. mystax) orsóférgek fertőző lárvát tartalmazó petéinek peroralis felvételével történik. Esetenként a szarvasmarha és a sertés orsóférgeinek (Z. vitulorum, ill. A. suum), vala- MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2000. ÁPRILIS