Magyar Állattenyésztők Lapja, 2014 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2014-01-01 / 1. szám

MÁSz - január Zavaró tényezők Választási év az idei, ami egyáltalán nem segíti a kiegyen­súlyozott szakmai fejlődést. Ilyenkor az amúgy teljesen egyértelmű dolgo­kat is hajlamosak a pártok és a köre­ikhez tartozók fél­remagyarázni, nem beszélve a felelőtlen ígéretekről, a megalapozatlan tervekről, elképzelésekről. A magyar állattenyésztés helyzetének megítélése, attól függően, hogy milyen ideológiát képvisel az illető, széles skálán mozoghat. Ezért is jobb, ha mi a saját véleményünk kialakításakor elsősorban a józan eszünkre, a tényszámok­­ra, illetve a tapasztalatainkra hagyatkozunk. Az is nehezíti a munkánkat, hogy a választásokat megelő­ző hónapokban a kormányzó pártok és rajtuk keresztül az apparátus már csak a rövid távú és biztos dolgokra moz­dulnak, a (szakma) politikai értelemben kockázatosnak ítélt ügyeket jegelik és a választások utánra tolják át. Az élet azonban nincs tekintettel a választásokra, hanem halad tovább. A disznónak enni kell adni, a tehenet meg kell fejni, az előállított termékeket pedig el kell adni. Az állattenyésztők mindennapi gondjain, bajain kívül, hosszú évekre szóló, stratégiai döntéseket is magukba fog­laló, jogszabály­alkotási munka van előttünk a következő fél évben. A KAP 2014-2020-as időszakára vonatkozó közvetlen támogatási rendszer és a vidékfejlesztési prog­ram alapkövét ugyan tavaly év végén lerakták Brüsszel­ben, de az ördög a részletekben bújik el. A magyar kor­mánynak legkésőbb augusztusig kell elkészítenie és az EU Bizottságának benyújtania a végleges nemzeti támogatási rendszerre vonatkozó dokumentumot. A tét hatalmas, hiszen most fog eldőlni, milyen jogcímeken és mekkora összeget kaphatnak a mezőgazdasági termelők, köztük az állattenyésztők a következő hét évben. Izgatottan várjuk például, hogy a kormány bejelentse, melyik opciót választotta a három lehetséges közvetlen tá­mogatási rendszer közül. Mi azt javasoltuk, hogy 2020-ig maradjon a mostani, azaz a terület alapú és a termeléshez kötött támogatások rendszere. A magyar állattenyésztés­nek nem jó az, ha bázis éveket határoznak meg, nem jó ha termeléstől elválasztott támogatást nyújtanak. Márpedig a másik két választási lehetőségben ezek is szerepelnek. Jelentős a technológiai lemaradásunk a legtöbb verseny­társunkhoz képest, a termelés genetikai alapjainak (azaz a tenyészállatoknak) „versenyben tartása” egyre nehezeb­ben oldható meg és jobban tesszük ha beismerjük: szak­mai tudásunk is sokat vesztett a piaci értékéből. A fentebb említett nehézségek ellenére hiszem, hogy a magyar állattenyésztésnek van jövője, mert hiszek azok­ban az emberekben, akik a (szakma)politikai csatározások és a kommunikációs ködösítés közepette is rendíthetetle­nül és meghátrálást nem ismerve, tudásuk legjavát adva vívják meg csatáikat a mindennapi életben. A magunk részéről azon vagyunk, hogy minél több ilyen tenyésztőt összefogjunk és közös erővel dolgozzunk az ágazat feleme­lésén a választásoktól függetlenül. Wagenhoffer Zsombor 13 AKTUÁLIS Gervai Péter Állattenyésztési helyzetkép elnöki szemszögből Talpra állt a magyar mezőgazdaság G.P. K+F az állattenyésztésben Wagenhoffer Zsombor Államtitkári értékelés és előretekintés ŐSHONOS Nagy Ottó Az őshonos fajtákkal társadalmi hasznot is elő kell állítani 16 20 24 27 28 STRATÉGIA A Nemzeti Fejlesztési Koncepció 2030 állattenyésztési vonatkozásai GULYÁSOSTOR Prof. Dr. Szabó Ferenc Húsmarhák értékmérő tulajdonságai (9. rész) TAKARMÁNYOZÁS Prof. Dr. Vincze László A szilázs és szenázs minőségének megállapítása AGRÁRPIAC KITE adás-vétel: milliárdosok csatája JUHÁSZKAMPÓ Dr. Látits György így lehet hatékonyabban bárányt előállítani *****%. Sáfár László, Hajdúk Péter ■ I­I A kiskérődző ágazat 2014 évre vonatkozó támogatási rendeletei ("5 r") SZÁMADÁS­­ Dr. Mészáros Gyula tájpkmzata 33 34 SZÁMADÁS Dr. Mészáros Gyula Szakmai tájékoztató 2013. december VÁSÁRTÉR Mándi-Nagy Dániel Jelentős áremelkedés a tejpiacon ARCÉL Wagenhoffer Zsombor Dr. Mészáros Gyula Címlapfotó: MOE archív A Magyar Állattenyésztők Szövetsége folyóirata. XLII. évfolyam (új évfolyam: XIX.) 1. szám Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Fekete Balázs, elnök: Dr. Bodó Imre, Bognár László, Eicher József, Hajdúk Péter, Kovács-Mesterházy Zoltán, Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, Dr. Mészáros Gyula, Dr. Mihók Sándor. Főszerkesztő: Dr. Wagenhoffer Zsombor. Laptulajdonos: A Magyar Állattenyésztők Szövetsége. A Szerkesztőség és a Kiadó címe: 1134 Budapest, Lőportár u. 16. Telefon: (06 1) 412-5000. E-mail: iroda@allattenyesztok.hu www.allattenyesztok.hu Minden jog fenntartva! A lapból értesüléseket átvenni csak a Magyar Állattenyésztők Lapjára való hivatkozással lehet. A hir­detések és egyéb reklámkiadványok tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. ISSN 1417-7811 Kiadja és terjeszti Magyar Állattenyésztők Szövetsége. Nyomdai elő­készítés: Am­press Média Kft. Nyomás: IPress Center Hungary Kft. Felelős vezető: Lakatos Imre. Megjelenik havonta 6500 példányban. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzlet. Postacím: 1900 Budapest. Előfizethető az ország bármely postá­ján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető: e-mail-en: hirlapelofizetes@posta.hu és telefonon 06-80/444-444. Előfizetési díj fél évre: 1380 Ft, egy évre: 2760 Ft MÁL 2014/1 •­3-állattenyésztők LAPJA / A magyar Állattenyésztők Szövetsége Folyóirata

Next