Magyar Bibliofil Szemle, 1925 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1925 / 3. szám - TÁRCA - Hírek
A SZÁZÉVES MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA B ibliofil Szemlénk is részt kíván a magyar tudományos életnek abból az ünnepéből, amely tiszta lánggal vette körül az Akadémiát, alapítása századik évfordulóján. Az Akadémia kiadványainak egész serege ma már a legkeresettebb bibliofil ritkaságok közé tartozik. Ez azonban ezúttal nem csupán könyv* barátaink érdeklődésének színvonalát dicséri, hanem mutatja azt a kultúrhiva* tást is, amelyet az Akadémia kiadvá nyaival évtizedek során át teljesített. A külföld szellemi életének irányítóit, Taine*t, Carlyle*t, Emersont, hogy má* sokat ne is említsünk, az Akadémia vitte be elsőnek a magyar szellemi életbe. S egyikét*másikát olyan fordítás* ban, hogy azok ma is még legkitűnőbb műfordításaink közé tartoznak. Kiadóink csak évtizedek múlva követték az Aka* démia példáját Carlyle új kiadásával, Emerson egyéb műveinek, s más régi kiváló írók munkáinak lefordításával: ez mutatja legjobban, mennyire helyesen és mennyire idejében érezte át az Aka* démia e fordításoknak szerepét és hivatását. Kiadóink ezirányú működése számára a talajt az Akadémia munkálta meg. Kiadóink azonban túlzásba estek: válogatás nélkül vett művek iparszerűen végzett fordításával árasztják el könyv piacunkat és ugyanekkor elhanyagolják az élő irodalmat. S ez figyelmeztet viszont arra: az Akadémiára vár élő iro*dalmunk megmentése. A politikától feldúlt országban megnyugtató látvány volt az Akadémia ünnepe. Büszke meghatottsággal köszöntjük mi is a százéves Akadémiát, amely nem sietett oly mohón felfrissíteni magát, mint például egyetemeink, amelynek azonban a felfrissítés, legalább 172 is az irodalom terén, minden nemes konzervativizmus mellett, talán mégsem ártott volna. A szónokok hosszú sorában azonban keserű fájdalommal nélkülöztük azokat, akik pedig egyetlen hívó szóra eljöttek és eljöhettek volna, hogy elhozzák az üdvözletét annak a városnak, ahol voltakép megszületett az Aka*démia, elhozzák az üdvözletét Jókai földjének, Rákóczi városának és a többbinek, hogy hitet tegyenek e nagyszerű alkalomból kultúránk elszakíthatatlan egységessége mellett. E városok irodalmi társaságai elvégre Akadémiánk szelle mének gyermekei: kár volt őket mellőzni, hiszen szerepük ma egyfontosságú az Akadémia működésével, s hivatásu* kat, amely ránk ma éppoly jelentős, mint rájuk, csak az Akadémiával kar* öltött munkával teljesíthetik. Köszönt* jük gróf Klebelsberg Kunó kultusz* miniszterünket, ki három milliárdos állami támogatással sietett elsőnek az Akadémia segítségére. Szinte vártuk a lelkes hangulatban, hogy feláll ismét valaki és bejelenti, hogy a tettek em berének emlékére a sok*tízezer holda* sok ezer*ezer holdat felajánlanak Aka*démiánk, kultúránk javára. Naiv ábránd volt: koldusfillérek jöttek, amelyek bizony nem voltak méltók sem Széchenyi szelleméhez, sem az adakozók vagyoni viszonyához. Pedig nem ártott volna, ha egyszer a külföld csodálkozással beszél rólunk, s mi egyszer megnyugtatóbb bizalommal nézhetünk a jövőbe. Azonban így is felderült egy napra elborult egünk. S köszöntjük legmélyebb megindultsággal a nagy alapító szellemét, a legnagyobb magyart, köszöntjük azzal a hitünkkel, hogy körülvéve, ott fenn, Kossuthtól, Petőfitől, Aranytól, Jókaitól, velük együtt engesztelődő tekintettel szívesen nézett le ránk. Sikabonyi Antal