Magyar Bioetikai Szemle, 2002 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám
Jáki Szaniszló Az egészséges házastárs és a házasság egészsége Ebben a vonatkozásban Kodály Zoltán ritka kivétel volt a nagy zeneművészek között. Nem azért, mintha a filozófust akarta volna valaha is játszani. Mégis: Kodály elérte a filozófiának, mint a bölcsesség szeretetének igazi magaslatát. Ez akkor történt, amikor a kommunista rendszer állami ünnepséget csinált Kodály 70-ik születésnapjából. A Zeneakadémián tartott ünnepélyen, ahol a rendszervezetők dísze virága jelen volt, végre Kodályra is sor került, hogy a közönséget, illetve a nemzetet köszöntse. Bármennyire is nyílt titok volt, hogy mennyire nem szolgálta a rendszert, mégis alig várta valaki, hogy megmondja azt, amit mondania kellett. A pódiumhoz érve Kodály kihúzott a zsebéből egy Bibliát, kinyitotta azt a Korintusiakhoz írt első levél 13. fejezeténél, ami különféle lelki tökéletességek felsorolásáról szól, azaz olyasmikről, amelyek igazán egésszé teszik az egyént. Az egyik ilyen tökéletesség a prófétálás. Mennyi bajt meg lehetne előzni a házasságban, ha a férfi vagy a nő, vagy mindketten, prófétálni tudnának... Jobb azonban, ha visszariadunk ettől a lehetőségtől. Mi is történne, ha a férfi meg tudná mondani nejének, mennyi ránca lesz húsz év múlva, vagy a feleség a férfinak, mennyi barázda lesz a homlokán, nem is szólva, hogy a homloka a tarkójáig fog érni... Szent Pál azonban másfajta képességben látta a tökéletesség, azaz a teljesség legmagasabb fokát, mégpedig abban a szeretetben, ami türelem, a mindent elfogadás, a mindent elvállalás aprópénzére átváltva. Szent Pál azt is mondta, hogy ezek nélkül az ember nemcsak hogy hiányos, hogy fél vagy negyed vagy egy tized, hanem egyszerűen: semmi. Erre hívta fel Kodály a rendszer figyelmét, akik osztályharcot hirdettek, és így próbáltak egy egészet csinálni a nemzetből. Tudjuk mi történt. De ez történik a házasság vonalán is, ha annak az egészségessé tételét, valamiféle osztályharcra próbáljuk építeni, azaz mondjuk a feminizmus ilyen vagy olyan burkolt formájára, mégpedig azért, hogy a férfiuralom kilengéseit orvosoljuk. Viszont, ha ezektől a szempontoktól eltekintünk, még akkor is vannak az egyénnel született adottságok, amelyek az egészséges házasság, illetve a házasság egészségessé tevésével kapcsolatban alapvető kérdőjeleket vetnek fel. Ezt illusztrálandó térjünk vissza Pascal már idézett kijelentéséhez, hogy az ember olyan mint egy orgona. Kijelentése, illetve gondolat egy fél mondattal végződik, azaz olyan mondattal, amiből az alany hiányzik: „Tudnunk kell, hol vannak”. Világos, hogy azt akarta mondani: „Tudnunk kell, hol vannak a billentyűk.” Ez a közönséges orgonálásra is áll, de feltétlenül akkor, ha az embert orgonának vesszük, illetve az ember kezelését egy orgonán való játszásnak. De az ember esetében nemcsak azt kell tudnunk, hol vannak a billentyűk, hanem azt is, hogy a billentyűk helye változhat, sőt mintha ismételten eltűnne egy-két billentyű, és egyik-másik még csak meg sem jelent, bár az ellenkezőt várhatnánk. Ezen túl pedig még a sípok maguk is változhatnak. Az ember olyan, mint egy olyan orgona, ahol majdnem minden állandó mozgásban, azaz változásban van. A híres ária, „la donna e mobile”, éppúgy áll a férfira is. Azt pedig, hogy mennyire van a két házastárs mindegyike állandó mozgásban, jól mutatja az egységük bizonytalansága. A válások óriási száma nem kíván kommentárt. Éppúgy az sem, hogy egyre többen vannak azok, akik nem akarnak házassági köteléket létrehozni nemi kapcsolatukból. A házasság egészségének kérdése egy egyre inkább égető kérdés, már csak azért is, mert