Magyar Bioetikai Szemle, 2019 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 1-2. szám
TURGONYI ZOLTÁN LECTORI SALUTEM Tisztelt Olvasók! Jelen számunk írásainak többsége közvetve vagy közvetlenül összefügg a mesterséges intelligencia problémájával. Talán nem szorul különösebb indoklásra e téma szerepeltetése egy bioetikai folyóiratban. Hiszen az a tény, hogy immár nem pusztán a tudományos-fantasztikus irodalmi alkotások és filmek világában fordulnak elő „gondolkodó gépek” (még ha ezek képességei egyelőre távol vannak is az embereitől), egyrészt mind reményeket, mind félelmeket kelthet korunk társadalmában, másrészt jó alkalom arra, hogy eltűnődjünk, miben is különbözik az emberi szellem egy mesterségesen létrehozott intelligenciától, lehet-e az utóbbinak vágyakat, értékeket, érzelmeket és más efféléket tulajdonítani, s van-e áthághatatlan határ e vonatkozásban a természetes és a mesterséges között. Az e kérdésekkel való foglalkozás pedig már kifejezetten az emberi élet lehetőségeinek és korlátainak vizsgálatával függ össze, és arra is késztethet bennünket, hogy igyekezzünk pontosabban meghatározni az ember mibenlétét, ami nyilvánvalóan nemcsak a mesterséges intelligencia kérdése kapcsán fontos, hanem például az élet kezdetének és végének meghatározásakor is, ezek pedig, mondanunk sem kell, már a bioetika klasszikus problémái közé tartoznak. Épp ezért közöljük mintegy bevezetőül Frivaldszky János tanulmányát, amely ugyan nem a mesterséges intelligenciáról szól, de azzal, hogy az ember lényegi ismérvének, méltósága hordozójának a szellemi lelket tekinti, igen fontos adalékokkal szolgál ember és gép viszonyának, a kettő különbségének tisztázásához. Pigler Mónika Míra több fiozófiai diszciplína - az etika, az antropológia, az ontológia és az ismeretelmélet - szempontjait sorra véve vizsgálja a mesterséges intelligencia kérdését. Ő is a lélekben látja az ember kitüntetettségének alapját, s ennek jegyében bírál bizonyos kortárs nézeteket, így a redukcionizmust vagy a gépek „öntudatra ébredésével” kapcsolatos félelmeket. Kertész Gábor a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásának egy ma már valóságosan is létező esetével, az önvezető üzemmódra képes autók használatával foglalkozik, különös tekintettel arra a rendkívül érdekes jogi problémára, hogy ki a felelős az ilyen járművek által okozott károkért, felvetve egyebek között azt a kérdést is, vajon nem tekinthető-e az ilyen autó jogalanynak.