Magyar Cserkész, 1934-1935 (16. évfolyam, 9-18. szám)
1935-01-02 / 9. szám
9. SZÁLLODA A FELHŐK FELET! A címután valószínűleg arra gondoltok, Fiúk, hogy Verne Hódító Roburjának repülő csodáját akarom nektek új formában leírni. Vagy talán a Zeppelinre gondoltok? Akkor is tévedtek ! Én ugyanis kőre épült, vasból, betonból, fából és üvegből való modern, elegáns szállodáról akarok nektek mesélni, amelyik semmiképen sem tud repülni. Ellenben ragyogó napfényben fürdik akkor is, ha minálunk ködös vagy esős időben savanyú arccal szaladgálnak az emberek a csillogó fekete esernyők alatt. A bajor Alpok és egyúttal egész Németország legmagasabb hegyének, a Zugspitze-nek csúcsán, 2656 méter magasban van ez a szálloda, tehát egész komolyan a felhők felett. De, hogy érdekesebb legyen, induljunk el alulról, Garmisch-Partenkirchenből. Ezt a nevet 1936 telén sokszor fogjátok hallani, s az újságokban olvasni. Itt lesz a német téli olimpiász, itt fogják 1936-ban először felvenni az ötkarikás olimpiai zászlót. Münchenből 90 perc alatt ér ide a gyorsan robogó villamos vonal,Amint kiszállunk, már mosolyogva várnak a Zugspitzbahn, a hegyi vasút világoskék-fehér színű kocsijai. Kék és fehér, mint az ég és a hó, amiknek a birodalmába ezer és ezer embert hord fel. Szerényen áll itt ez a kis vonat s amikor felszállsz rá, még nem tudod, hogy az emberi tudás és a természet fenségének nagy harcából született, s hogy ebben a harcban az Ember, a Munkás, a Mérnök maradt a győztes! Gyors iramban indul el a kocsisor Garmisch alpesi stílusú emeletes házai közül. Ruganyosan siklik, mint a legjobb autó. A nagyszerű elektromos fűtőtestek kellemes meleget árasztanak, s így mint festmények tűnnek fel az ablakok alatt elsuhanó havas lejtők, sötét, behavazott csendes erdőrengetegek. Sgy tűnik fel, mintha a hatalmas fenyők mind ferdén nőttek volna, pedig mi haladunk olyan szög alatt felfelé, hogy ferdének látszik a világ. Az a feszült várakozás, ami elfogott, amikor a vonatba ültünk, mindinkább feloldódik az egyre változó, de mind csodálatosabban feltáruló panoráma előtt. A Riessersee előtt minden sírajongónak felragyog a szeme és talán megfájdul a szíve. Pirosan csillogó kis vonat kapaszkodik fel a világos hegyoldalon. A síelőket néhány pillanat alatt minden fáradtság nélkül olyan pontra viszi, ahonnan az elképzelhető legjobb pálya adódik. Az öreg Wetterstein pompás nagyságában mintha mosolyogna a parányi emberkék kedvtelésein. Több kilométeres úton futhat a síelő Grainauba, a festőién szép hegyifaluba, amely szorosan a Waxenstein meredek sziklafala alatt fekszik. Grainau mellett mélyen, egy mesebeli erdőbe rejtve csillog a pisztrángokban gazdag Badersee. Kristálytiszta vize soha be nem fagy, télen-nyáron egyenlő hőfokú. Csodálatos, mélyzöldből kékbe játszó színe van, amilyen ritka színt csak az alpesi tavak festésénél használt a Természet. Ezen az állomáson váltunk mozdonyt. Az eddigi síkföldi villamos mozdony helyét egy erős, fogaskerekű hegyimozdony foglalja el oly gyorsan, hogy szinte észre sem vesszük a cserét. Innen már fogaskerekű vasúttá leszünk és 15 fokos emelkedéssel haladunk tovább, Eibsee-ig. Itt kezdi azután a kis mozdony konok küzdelmét az égbe vesző havassal. Úgy tornyosodik előttünk, mint egy felhőbenyúló, bevehetetelen sziklavár. Merész agyvelő lehetett, amelyik először gondolt arra, hogy odafent szállodát épít 1 25 fokos emelkedéssel kúszunk tovább. A menetiránnyal szemben ülők jól járnak, kényelmesen fekszenek a pad háttámláján, de a háttal ülőknek az az érzése, hogy a szemben ülő útitársuk ölébe kívánkoznak. Pedig az ülések készítésénél gondoltak erre. A kocsi közepén futó vörös szőnyegen csak úgy tudsz felmenni, ha jobbra-balra fogódzkodol. Odakint erdők és meredek sziklafalak maradnak el. Olykor, ha kipillantunk, úgy érezzük, hogy innen már a levegőbe röpül az egész masina, máskor meg félelem ragad el, ha a mély űrbe nézünk. De a gép biztos a dolgában, csendes remegéssel fogyasztja a métereket. Uj hegyláncok bontakoznak ki, a látkép percről-percre változik. Sötét erdőkoszorúzta mélységben feltűnik az Eibsee szélesen elterülő befagyott tükre. Ha látcsővel nézünk le, ezer és ezer sportolót pillantunk meg odalen s ha szerencséd van, síferingben vagy autóversenyben is gyönyörködhetsz madártávlatból. Riffelriss állomáson megállunk néhány percre. Mindenki kiszáll. Kezeddel foghatod meg itt a Zugspitze lábát s utoljára pillanthatsz le a csodálatos mélységbe, ami a völgyekben itt-ott hatalmas felhőfoszlányok úsznak. Az óriási, látszólag megmászhatatlan és áthatolhatatlan sziklatömeg itt bontakozik eléd grandiózus nagyságában. S az Ember mégis győzött ! Dübörgő, zakatoló fúróit állította neki a sziklának és alagutat fúrt, a hegy gyomrába 42 km. hosszú alagút vezet a hegy szívén keresztül emelkedő görbével a hegy túlsó felén lévő végállomásig, a Schneefernerhaus-ig. Amikor a vonat befut az alagútba s a villanyégők kigyulladnak, elkészülünk egy félórás unalmas útra. Hallgatjuk az építés történetét. 1928 nyarán kezdték meg a vasút építését. Garmisch-Partenkirchentől Eibsee-ig 1929