Magyar Cserkész, 1940-1941 (22. évfolyam, 1-13. szám)

1940-09-15 / 1. szám

XXII. ÉVFOLYAM, I. SZÁM SZERKESZTI: 1940. SZEPTEMBER 15. ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy évre 6 pengő. Cserkészek- DR SZTRILICH PÁL MEGJELENIK A HÓ 1-ÉN ÉS 15-ÉN nek, leventéknek, tanulóknak egy évre 3 pengő * CSEKKSZÁMLA: 31.428 MAGYAR CSERKÉSZ „KEL A MAGYAR ÉJBEN A HAJNAL...!" — Fiúk, fel a fejjel, az óra közel kel a magyar éjben a hajnal. Most kell az erős kar, a férfiú m­ell Ezeréves acélakarattal. Zúg, mint a harci trombita: A Lomnic és a Hargita, Értünk kiált, felénk süvölt Az ősi föld, a drága föld. (Sík Sándor: Cserkészinduló) Hányszor énekeltük, hányszor harsogtuk, hányszor szorította kemény akarásra kezünk, hányszor hívott könny­cseppet szemünkbe a cserkészindulónak ez a versszaka. És most itt állunk és fejünk felett pirkad ez a hajnal Nehéz őrtállás volt minden magyaroknak az elmúlt idő Azoknak a honvédeinknek, akik a mostani hónapok meg­feszítő várakozásában máról-holnapra ott hagytak hivatást, munkahelyet, családot és fegyverben álltak készen, hogyha kell, az igazságot a vér és acél erejével támogassák. De nehéz őrtállás volt mindnyájunknak gyermekkorunk, ifjúságunk, férfikorunk húsz egész esztendeje is. Őrtállás, a múlt értékei­nek őrzése, felkészülés a jövő munkájára és mindez a kilátás­­talanság, reménytelenség minden kísértésével teli éjjelében ! Mi mégis énekeltük, hittük, imádkoztuk, hogy kel még egyszer felettünk a magyar éjben a hajnal ! Megértük. Virrad felettünk. Két éve a csodák világát éljük. Olyan csodákét, mint amilyenekkel a Teremtő a ter­mészet világát mozgatja. A csonka, elsenyvedésre ítélt haza teste nőni kezdett. Először a magyar Felvidék forrott újra rá, aztán kiteljesedett Kárpátaljával. Megértük, hogy az ezer­éves ősi határ, az égre meredő hegygerinc vont megint egy darabon kerítést köréje. És ma Erdély, a drága Erdély legszebb, legmagyarabb része, gyönyörű ősi városaink, zúgó erdőrengetegeink, a székelység csodálatos földje kapcsolódott újra ránk. Uzsoktól Zágonig, többszáz kilométer hosszúságban, a régi, teljes határ fele részén áll már várfalat a Kárpát. Nehéz volt az őrtállás ? Megérte. De a ránk virradó hajnal nem kényelmes leváltásnak az ideje. Az aratók mindennél keményebb, verejtékes, de férfia­san gyönyörűséges napja kezdődik ma. „Értünk kiált, felénk süvölt Az ősi föld, a drága föld !” Várja kemény kezünket, verejtékes, önmegtagadó neki­­feszülésünket az elvégezni való feladatok, a megoldani való kérdések, a munkának, munkának és megint csak munkának tengernyi tömege. Sokat kaptunk. De ezt is és mindent elveszíthetünk, ha nem bírjuk a helytállást. A ma férfikorban élők, a máért felelők csaknem vala­mennyien átmentek közvetlenül, vagy legalább is közvetve a cserkészet iskoláján. Valamennyien beleénekelték magukba, hogy : „Most kell az erős kar, a férfiú mell ezeréves acél­akarattal.” Énekelték és álmodták, hogy „az óra közel”. De most, mikor az óra itt van, énekből, álomból, re­ményből, elfelejtett emlékekből, magunkba temetett élmé­nyekből kell, hogy élet legyen. Hogy mindnyájan helytálljunk. Hogy munkánkat a magunk helyén elvégezzük. „Ma minden magyar ember kell, hogy érezze, hogy egész Magyarországért felelős” — mondta Teleki Pál, aki nemcsak Magyarország felelős miniszterelnöke ma, hanem nekünk ma is és eddig is irányt mutató első emberünk a cserkészetben. A Két ors­zág alendezése írta: PETŐFI SÁNDOR És az idő eljött bár nem hamar. De nem is későn még, midőn A szent imádság meghallgatva jön, Midőn eggyé lett mind a két magyar! . . . Ki eddig porban hevertél, Légy üdvözölve Erdély! Oh nemzetemnek drága szép testvére, Simulj, simulj testvéred kebelére, Amelyben a szív most oly édesen ver . .. Légy üdvözölve százszor, százezerszer! Mi jól esik ölelkezésünk, S mégis milyen sokáig késtünk! . . . De mindegy, mindegy, feljött végre A győzedelmes nap az égre, Mely összesímult arcainkra süt S örömkönnyüket szárít mindenütt. Oh nap, ne bántsd e könnyeket, Melyek most pilláinkon zengenek, Amelyeket öröm csepegtetett: Hagyd a világnak végeiglen Ottan ragyogni szemeinkben, Hagyd ott ragyogni mindég! Magyar szemében ez oly ritka vendég Együtt vagyunk és együtt maradunk Nincs isten és nincs ördög, aki Ismét széjjel bírná szakítni ölelkező karunk.. Egy volt a bölcsőnk, koporsónk is egy tesz Ha majd leszállunk a holt nemzetekhez . 1

Next