Új Demokrata - Demokrata, 1995. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
1995-07-06 / 27. szám
Bencsik András /Élet vagy halál Ez a komédiás, ez a Ray Ban napszemüveges gyilkos hülyét csinál belőlünk. A fenébe is, mondja népi énünk, ez aztán kemény gyerek, ez a Marinko Magdi vagy hogy híjják, ez aztán odamondogat a bíróságnak. Vannak azonban mások, akik szerint vissza kéne állítani a halálbüntetést, mert az ilyeneket, mint Marinko, föl kéne akasztani. Megint mások szerint — és itt vegyünk együtt egy mély lélegzetet, kedves Olvasó barátunk — nem szabad visszahozni a halálos ítéleteket, mert holnap politikai foglyok lehetünk, s akkor jó lesz reménykedni egy felmentő ítéletben... Hát itt tartunk. Miközben az ország népe kedélyét egy hézagos nyelvtudású, de annál magabiztosabb gyilkos borzolja, nem is olyan csendben, nem is annyira a háttérben, gyorsuló tempóban folyik az ország végkiárusítása. Mióta Gönczöt meghosszabbították, a folyamat látványosan felgyorsult. Hihetetlen, de ez a vérszomjas kormány eljutott odáig, hogy ki merje mondani, eladják az egész magyar energiaipart is. Külföldieknek... Ha egy országban egy miniszter baj nélkül bejelentheti, hogy első lépésben eladják a nemzet erőműveit — erőműveit! — és áramszolgáltató vállalatait 33-48 százalékban, s a vevő elővételi jogot kap a többségi hányadhoz is, amit legkésőbb 1997 végéig szintén megvehet, és senki sem akarja világgá kergetni ezt a minisztert, senki sem tiltakozik, senki sem sztrájkol, ahol 15 évre idegen kézbe adják a rádió- és tévéműsorok országos sugárzásának jogát, s ahol végül sunyi módon kilopják a magyar televízió egyik csatornáját is, ott az ember, ha IQ-ja valamivel magasabb a földgilisztáénál, elkezd gyanakodni. Csak nem azért etetnek bennünket ezzel a nőnevű gyilkossal, hogy ne vegyük észre, mi folyik az országban? Hogy ne lássuk, a küzdelem valóban életre-halálra megy, de nem a bírósági tárgyaláson, hiszen nálunk nincs halálbüntetés, hanem Záhony és Hegyeshalom között mindenütt. Lám, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Bokros-csomag egyes részeit. Nemcsak a programja, maga Bokros Lajos is megbukott, bár még mindig miniszter. Tekintsük jelképnek, hogy sem Horn Gyula, sem Göncz Árpád, sem Bokros Lajos nem tartotta fontosnak, hogy ott legyen a döntés kihirdetésénél. Köpnek a demokráciára. Az Alkotmánybíróság megállította a kormányt a törvénytelenségek útján. Ez óriási tett volt az erőtlen ellenzéki politizálás korában. Isten óvja az Alkotmánybíróságot! Isten óvja Magyarországot! Aki eddig szólni mert, azt elítélték, kizárták, elhatárolták, megfélemlítették. Most mi lesz? Ki fogja és hová kizárni az Alkotmánybíróságot? És ki fogja megvédeni őket, ha rájuk kerül a sor?... Mert sorra kerülnek ők is, az nem vitás. Vannak itt néhányan, akik hihetetlenül magas intelligenciájukban és gátlástalanságukban bízva úgy vélik, hogy a mucsai bunkókkal mindent meg lehet tenni, mert mindent elviselnek, hiszen buták. Hiszen csak fütyülős barackra és bőgatyára futja tőlük. Az igazán intelligens magyar emberek manapság pénzfeldobással osztják el egymást között az országot. Mint Mr. Fotex és Herr Kleider Bauer. Két ősmagyar úr osztozkodik: az egyik bolt van tiéd, a másik van az enyém. (Ez nem vicc, megírta a Népszabadság.) Mi meg nézzük Marinkót. Elvégre a Fridi nyári szünetet tart. Új Demokrata 1995/27 EGY HÉT demokrata Az izgalmas valóság