Új Demokrata - Demokrata, 1995. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1995-07-06 / 27. szám

Bencsik András /Élet vagy halál Ez a komédiás, ez a Ray Ban napszemüve­ges gyilkos hülyét csi­nál belőlünk. A fené­be is, mondja népi énünk, ez aztán ke­mény gyerek, ez a Marinko Magdi vagy hogy híjják, ez aztán odamondogat a bíró­ságnak. Vannak azonban mások, akik szerint vissza kéne állí­tani a halálbüntetést, mert az ilyene­ket, mint Marinko, föl kéne akaszta­ni. Megint mások szerint — és itt ve­gyünk együtt egy mély lélegzetet, kedves Olvasó barátunk — nem sza­bad visszahozni a halálos ítéleteket, mert holnap politikai foglyok lehe­tünk, s akkor jó lesz reménykedni egy felmentő ítéletben... Hát itt tartunk. Miközben az or­szág népe kedélyét egy hézagos nyelvtudású, de annál magabizto­sabb gyilkos borzolja, nem is olyan csendben, nem is annyira a háttér­ben, gyorsuló tempóban folyik az or­szág végkiárusítása. Mióta Gönczöt meghosszabbították, a folyamat lát­ványosan felgyorsult. Hihetetlen, de ez a vérszomjas kor­mány eljutott odáig, hogy ki merje mondani, eladják az egész magyar energiaipart is. Külföldieknek... Ha egy országban egy miniszter baj nélkül bejelentheti, hogy első lé­pésben eladják a nemzet erőműveit — erőműveit! — és áramszolgáltató vállalatait 33-48 százalékban, s a vevő elővételi jogot kap a többségi hányadhoz is, amit legkésőbb 1997 végéig szintén megvehet, és senki sem akarja világgá kergetni ezt a minisztert, senki sem tiltakozik, senki sem sztrájkol, ahol 15 évre idegen kézbe adják a rádió- és tévé­műsorok országos sugárzásának jo­gát, s ahol végül sunyi módon kilop­ják a magyar televízió egyik csator­náját is, ott az ember, ha IQ-ja vala­mivel magasabb a földgilisztáénál, elkezd gyanakodni. Csak nem azért etetnek bennünket ezzel a nőnevű gyil­kossal, hogy ne vegy­ük észre, mi folyik az országban? Hogy ne lássuk, a küzdelem va­lóban életre-halálra megy, de nem a bírósá­gi tárgyaláson, hiszen nálunk nincs halálbün­tetés, hanem Záhony és Hegyeshalom kö­zött mindenütt. Lám, az Alkotmánybíróság meg­semmisítette a Bokros-csomag egyes részeit. Nemcsak a programja, maga Bokros Lajos is megbukott, bár még mindig miniszter. Tekintsük jelképnek, hogy sem Horn Gyula, sem Göncz Árpád, sem Bokros La­jos nem tartotta fontosnak, hogy ott legyen a döntés kihirdetésénél. Köp­nek a demokráciára. Az Alkotmánybíróság megállította a kormányt a törvénytelenségek útján. Ez óriási tett volt az erőtlen ellenzéki politizálás korában. Isten óvja az Al­kotmánybíróságot! Isten óvja Magyar­­országot! Aki eddig szólni mert, azt elítélték, kizárták, elhatárolták, megfélemlítet­ték. Most mi lesz? Ki fogja és hová ki­zárni az Alkotmánybíróságot? És ki fogja megvédeni őket, ha rájuk kerül a sor?... Mert sorra kerülnek ők is, az nem vitás. Vannak itt néhányan, akik hihe­tetlenül magas intelligenciájukban és gátlástalanságukban bízva úgy vélik, hogy a mucsai bunkókkal mindent meg lehet tenni, mert mindent elvi­selnek, hiszen buták. Hiszen csak fü­tyülős barackra és bőgatyára futja tő­lük. Az igazán intelligens magyar em­berek manapság pénzfeldobással osztják el egymást között az orszá­got. Mint Mr. Fotex és Herr Kleider Bauer. Két ősmagyar úr osztozkodik: az egyik bolt van tiéd, a másik van az enyém. (Ez nem vicc, megírta a Nép­­szabadság.) Mi meg nézzük Marinkót. Elvégre a Fridi nyári szünetet tart. Új Demokrata 1995/27 EGY HÉT d­emokrata Az izgalmas valóság

Next