Demokrata, 1996. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)
1996-03-21 / 12. szám
KULTÚRA az ő számukra lelki-szellemi megtisztulás lehet az olvasás. — Milyennek látja a kultúra helyzetét ma Magyarországon? — Egy őrületes hasadást látok. Ennek a kis országnak legalább háromféle kultúrája van, mint ahogy a Duna meg a Tisza háromfelé szabja a Kárpát-medencét. Én egységes magyar kultúrában gondolkodom, ami része az európai, sőt a világkultúrának is. Imádom az angol, az orosz vagy a francia irodalmat is, szükségem van rájuk, de legjobban azokra van szükségem, akik magyarul írnak, magyar kultúrában nőttek fel, mert ők a környezetem, a véreim. Ennyi. — Az utóbbi időben viszont elég gyakran hallani lebecsülő véleményt a magyar kultúráról. — Vannak, akik arra törekszenek, hogy egy másik kultúrában olvadjunk szét, de abban csak másodlagosak lehetünk. Pedig itt nem volna helye a haragnak, egymás kijátszásának, tisztelni kellene mindenféle kultúrát, s elvárni, hogy a miénket is tiszteljék. Az európaiság nem jelentheti a saját kultúránk háttérbe szorítását. Ne szégyelljük a nemzeti kultúránkat, mint a kitaníttatott gyerek az édesanyját, amikor az följött hozzá Pestre. — Ön elsősorban közérzet-verseket ír. Milyen ma Ágh István közérzete? — A közérzetem rossz, egy országért aggódom. Nem lehet nemzedékről nemzedékre eltolni azt, hogy végre emberi módon lehessen élni. Tudom, hogy a hatalom birtokosai a szorító gazdasági körülményekre hivatkoznak, de engem ez nem érdekel. Oldják meg, azért vannak ott. Elvárom tőlük, hogy az országért cselekedjenek. Látszólag azt teszik. De az utcán meg kell nézni, hogy néznek maguk elé az emberek, hogy számolják a bukszájukból a kétforintosokat, és visszaadnak tíz deka felvágottat, mert nem tudják kifizetni. Ez mindennapos dolog. S vannak olyanok is, akik a vízórájukat látva nem húzzák le a WC-t, hanem egy vödröt tesznek oda, hogy takarékoskodjanak. Egyes vélemények szerint a latinamerikanizálódás felé haladunk: a társadalom húsz százaléka jól él majd, míg kétharmada nyomorog. — Ez már most is majdnem igaz, és a helyzet egyre rosszabb lesz. Minden ország alapja a középosztály — s ebbe beletartozik a munkásosztály is — , amely nem nagy tőkével, de emberi módon végigviszi az életét, fel tudja nevelni a gyerekeit, olyan hátteret biztosítva nekik, hogy ők is fel tudják nevelni a sajátjukat. Ma elindult a középosztály fokozatos lecsúszása. Az általános szegénység egyik következménye lehet, hogy irritált hangulat lesz az országban, az emberek nem veszik tudomásul, ha másnak több van, hanem irigykednek, de nem azon bosszulják meg, aki tehet erről, hanem akinek egy kicsit jobban megy, a szomszédon például. Kialakul egy torz, rossz lelkiállapot, a lumpenosodás, a szörnyű közbiztonság s mindaz, ami ezzel jár. — Érdemes még költőnek, művésznek lenni Magyarországon? — Valaki egyszer azt mondta nekem, minek igyekeztek, írtok, vérrel-verejtékkel, könyveket adtak ki ingyen. Azt feleltem neki: csak. Lehet a helyzet bármennyire reménytelennek tűnő, a költő, művész dolga az alkotás. A kultúra mindig kitermeli önmagát, rendszertől függetlenül. Most éppen vergődik, de nem látom a helyzetet reménytelennek. Nézem a világ huszonöt tévéállomását, egyik rosszabb, mint a másik. Ez egy rossz vándorcirkusz. (Bár még az is jobb volt, mert ott a falu főterén, azon a libalegelőn volt legalább valami teljesítmény.) Megnéztem viszont a napokban az Eső előtt című macedón filmet, óriási élményt nyújtott. Aki ezt megnézi, az nem úgy megy haza, mint ahogy bement a moziba. Ez a költészet, a művészet lényege. Valami többletet nyújtani, ami megragadja az embert. Ez az, ami oly ritka manapság. ) s Bodnár Dániel A kultúra kitermeli önmagát, rendszertől függetlenül Demokrata 1996/12