Demokrata, 1996. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)

1996-03-28 / 13. szám

22 MŰHELY­­­TO Petőfi Sándor eltüntetései A Glatz Ferenc által összeállított és szerkesztett Magyarok Krónikájában (számos tévedés és torzítás mellett — lásd előző számunkat) Petőfi Sándor nem szerepel. Egyetlen cikkely emlékezik meg — no nem a költőről, hanem annak dagerrotípiájáról. Glatz Ferenc krónikája mellőzi Petőfit a magyar történelemből. Az elképesztő eset jó alkalmat kínál arra, hogy felelevenít­sük az utóbbi évek Petőfi-ellenes hadjáratának részleteit. . , -------------------------........................................................................................*. KOVÁCS GÁBOR A Megamorv Petőfi Bizottság Kutató Csoportjának tagjai szerint 1989. július 17-én, a barguzini ásatások második napján megjelent a temető fölött egy nagy testű, sasszerű madár. Szétterjesz­tett, szinte mozdulatlan szárnyakkal, fenségesen körözött sokáig a sírok fö­lött. A feltárást végző helybeliek — fő­ként tanárok és mérnökök — módfelett csodálkoztak. Azon a vidéken ugyanis rendkívül ritka látványnak számít az ilyen madár. A kutatócsoport egyik ant­ropológusa, Kiszely professzor fölpillan­tott a méltóságteljesen szemlélődő ven­dégre, é­s bizonyára a magyarokat se­gítő ősi szent madárra, a turulra gondol­va, megjegyezte: ez jó jel! A madár valóban szerencsét hozott a kis csoport számára, hiszen még aznap délután kiásták azt a csontvázat, amelyet a jelen lévő, méréseit külön-külön végző négy antropológus — az amerikai Latimer és Simpson, a szovjet Burajev és a magyar Kiszely professzor — egy­aránt Petőfi Sándor földi maradványai­nak tulajdonított. A vizsgálatok során ugyanis nem találtak olyan eltérést, amely az előzetesen rendelkezésre álló 23 ismérvnek megfelelően kizárná a le­let és Petőfi azonosságát. Ez a tény azt jelenti, hogy a matematika valószínűsé­gi elve szerint nyolcmilliárd ember kö­zött csupán egyszer találhatunk még egy ugyanilyen jellegzetességekkel bíró sze­mélyt. A ferdén nőtt szemfog köztudott, Petőfiről sok dokumentum jellegű írás, festmény, rajz és egy dager­­rotípia is fennmaradt. Mindezek nagy segítséget jelentettek az azonosításnál. Jókai Mór írásaiban például több alka­lommal is említi a költő jellegzetes, ki­álló fogát. 1848 című könyvében így jel­lemzi barátját: „Petőfi nem volt eszmé­nyi alak egy férfiban. Hátramaradt arc­képei közül csak az az egy hit, amelyet legelőször rajzolt Barabás, hol Petőfi két kezét hátrafelé tartja, a többi mind eszményítve van. Termete szikár, közép­magasságú, arcszíne sápadt, szemei ap­rók, feketék, szemöldökei satyrvonalba menők, orra hegyes, tövén a homlokán benyomott, haja fölfelé szoktatott, szája kicsiny, és egy rendületlenül előreálló fog miatt gunyoros kifejezésre nyíló. ” A Budapesti Hírlap 1902. évi 4. szá­mában ugyancsak Jókaitól ez olvasható: „Petőfi felső fogsorában balfelől egy szemfog ferdén nőtt, valóságos kis agya­rat képzett, ez a kiálló fog nevetésének oly satyrszerű kifejezést adott. Mikor né­ha-néha bírókra keltünk, és én Petőfit derékon fogva fölemeltem, ezzel a he­gyes szemfogával szúrta meg a fejemet, tréfás ellenkezésből. ” A Vasárnapi Újság 1902. 3. számában szintén írt Petőfiről: „feje fölfelé széle­sedő, homloka magas és erősen előre­nyomul, ez adott arckifejezésének oly megható jelleget: a pofacsontok kiülők voltak. ” Dr. Sass István Tolna megyei főorvos — aki jól ismerte a költőt — 1902-ben így említi a jellegzetes fogat: „bal szem­foga két mellékfog által növéskor helyé­ből kitolatván igen előre állt, és katto­­gás közben nagyon is láthatóvá vált. Fo­gazatának eme szabályellenessége, amely ritka, annyira jellemző, s tán még nyomravezető is lehetne. ” Sárkány Sámuel evangélikus püspök Sárszentlőrincen és Aszódon iskolatársa és ugyanannál a háznál kosztosdiák-tár­­sa volt Petőfinek. A Pesti Hírlap 1911. február 18-i számában visszaemlékezik a költőre: „gyermekkorában is vékony, hosszú nyakú, előrehajlott termetű, sör­­tés fekete hajjal, észrevehető orrhanggal (...) kiálló bal szemfoga olyan furcsává és szokatlanná tette az arcát. ” Orlay Petrich Soma nemcsak lefestet­te a költőt, hanem leírást is adott róla (1839-ből): „középmagasságú, szikár, fehér színű arcú, sötét, kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérjét vércsíkok futották át. Dacos kifejezésű, duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai kö­zül meztelenül nyúlt föl. ” A különleges fog mellett Petőfi furcsa járását is többen megemlítik. Egressy Ákos például így: „Petőfi térde nem ha­jolt (...) Bicegni, sántikálni kezdett a me­redeken. ” A szakértők szerint éppen az említett bicegés magyarázható a hiányzó egyik térdkaláccsal. Tudva lévő ugya­nis, hogy a költő sík terepen kitűnő gya­logló volt, de emelkedőn sántítani kez­dett. Ez is indokolja, hogy nem kedvelte a hegyeket. Az itt felsorolt dokumentumok mel­lett a Petőfi-kutatók még számtalan hite­les adatot — szinte antropológiai leírá­sokat — találtak és használtak fel az azonosításnál. A költőről készült dager­­rotípiával végzett számítógépes össze­hasonlító vizsgálatok eredménye ugyan­csak bizonyító erejű. A tudósok állítása szerint ugyanis rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy felnagyított fénykép és egy koponya tökéletesen egymásba illik. A huszonöt egyezés A Barguzinban vizsgálatokat végző nemzetközi tudóscsoport az antropoló­giai és igazságügyi azonosítás során egybehangzóan a következőket állapí­totta meg. „1. Egybeesett a sír megtalálási helye azzal, amelyet a helyiek a magyar Petrovicsénak ismertek. 2. Az eltemetett egyén életkora 30— 35 év körüli. 3. A megtalált személy férfi. 4. A halott életbeli termete 166,54, il­letve 165,77 cm volt. 5. A homlok a homlokvarrat körül igen magas. 6. Az orrgyök mélyen fekvő. 7. A csontos szemüreg mély. 8. A járomívek keskenyek és maga­sak. 9. Az állcsonti (maxilláris) tájék kes­keny. 10. A fogak nagyok. 11. A bal felső szemfog az arc síkjá­ból előre és oldalt álló. 12. Az alsó metszőfogak nagyok és torlódtak. 13. Az állkapocsszeglet oldalt kiálló.

Next