Demokrata, 1996. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)
1996-03-28 / 13. szám
22 MŰHELYTO Petőfi Sándor eltüntetései A Glatz Ferenc által összeállított és szerkesztett Magyarok Krónikájában (számos tévedés és torzítás mellett — lásd előző számunkat) Petőfi Sándor nem szerepel. Egyetlen cikkely emlékezik meg — no nem a költőről, hanem annak dagerrotípiájáról. Glatz Ferenc krónikája mellőzi Petőfit a magyar történelemből. Az elképesztő eset jó alkalmat kínál arra, hogy felelevenítsük az utóbbi évek Petőfi-ellenes hadjáratának részleteit. . , -------------------------........................................................................................*. KOVÁCS GÁBOR A Megamorv Petőfi Bizottság Kutató Csoportjának tagjai szerint 1989. július 17-én, a barguzini ásatások második napján megjelent a temető fölött egy nagy testű, sasszerű madár. Szétterjesztett, szinte mozdulatlan szárnyakkal, fenségesen körözött sokáig a sírok fölött. A feltárást végző helybeliek — főként tanárok és mérnökök — módfelett csodálkoztak. Azon a vidéken ugyanis rendkívül ritka látványnak számít az ilyen madár. A kutatócsoport egyik antropológusa, Kiszely professzor fölpillantott a méltóságteljesen szemlélődő vendégre, és bizonyára a magyarokat segítő ősi szent madárra, a turulra gondolva, megjegyezte: ez jó jel! A madár valóban szerencsét hozott a kis csoport számára, hiszen még aznap délután kiásták azt a csontvázat, amelyet a jelen lévő, méréseit külön-külön végző négy antropológus — az amerikai Latimer és Simpson, a szovjet Burajev és a magyar Kiszely professzor — egyaránt Petőfi Sándor földi maradványainak tulajdonított. A vizsgálatok során ugyanis nem találtak olyan eltérést, amely az előzetesen rendelkezésre álló 23 ismérvnek megfelelően kizárná a lelet és Petőfi azonosságát. Ez a tény azt jelenti, hogy a matematika valószínűségi elve szerint nyolcmilliárd ember között csupán egyszer találhatunk még egy ugyanilyen jellegzetességekkel bíró személyt. A ferdén nőtt szemfog köztudott, Petőfiről sok dokumentum jellegű írás, festmény, rajz és egy dagerrotípia is fennmaradt. Mindezek nagy segítséget jelentettek az azonosításnál. Jókai Mór írásaiban például több alkalommal is említi a költő jellegzetes, kiálló fogát. 1848 című könyvében így jellemzi barátját: „Petőfi nem volt eszményi alak egy férfiban. Hátramaradt arcképei közül csak az az egy hit, amelyet legelőször rajzolt Barabás, hol Petőfi két kezét hátrafelé tartja, a többi mind eszményítve van. Termete szikár, középmagasságú, arcszíne sápadt, szemei aprók, feketék, szemöldökei satyrvonalba menők, orra hegyes, tövén a homlokán benyomott, haja fölfelé szoktatott, szája kicsiny, és egy rendületlenül előreálló fog miatt gunyoros kifejezésre nyíló. ” A Budapesti Hírlap 1902. évi 4. számában ugyancsak Jókaitól ez olvasható: „Petőfi felső fogsorában balfelől egy szemfog ferdén nőtt, valóságos kis agyarat képzett, ez a kiálló fog nevetésének oly satyrszerű kifejezést adott. Mikor néha-néha bírókra keltünk, és én Petőfit derékon fogva fölemeltem, ezzel a hegyes szemfogával szúrta meg a fejemet, tréfás ellenkezésből. ” A Vasárnapi Újság 1902. 3. számában szintén írt Petőfiről: „feje fölfelé szélesedő, homloka magas és erősen előrenyomul, ez adott arckifejezésének oly megható jelleget: a pofacsontok kiülők voltak. ” Dr. Sass István Tolna megyei főorvos — aki jól ismerte a költőt — 1902-ben így említi a jellegzetes fogat: „bal szemfoga két mellékfog által növéskor helyéből kitolatván igen előre állt, és kattogás közben nagyon is láthatóvá vált. Fogazatának eme szabályellenessége, amely ritka, annyira jellemző, s tán még nyomravezető is lehetne. ” Sárkány Sámuel evangélikus püspök Sárszentlőrincen és Aszódon iskolatársa és ugyanannál a háznál kosztosdiák-társa volt Petőfinek. A Pesti Hírlap 1911. február 18-i számában visszaemlékezik a költőre: „gyermekkorában is vékony, hosszú nyakú, előrehajlott termetű, sörtés fekete hajjal, észrevehető orrhanggal (...) kiálló bal szemfoga olyan furcsává és szokatlanná tette az arcát. ” Orlay Petrich Soma nemcsak lefestette a költőt, hanem leírást is adott róla (1839-ből): „középmagasságú, szikár, fehér színű arcú, sötét, kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérjét vércsíkok futották át. Dacos kifejezésű, duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl. ” A különleges fog mellett Petőfi furcsa járását is többen megemlítik. Egressy Ákos például így: „Petőfi térde nem hajolt (...) Bicegni, sántikálni kezdett a meredeken. ” A szakértők szerint éppen az említett bicegés magyarázható a hiányzó egyik térdkaláccsal. Tudva lévő ugyanis, hogy a költő sík terepen kitűnő gyalogló volt, de emelkedőn sántítani kezdett. Ez is indokolja, hogy nem kedvelte a hegyeket. Az itt felsorolt dokumentumok mellett a Petőfi-kutatók még számtalan hiteles adatot — szinte antropológiai leírásokat — találtak és használtak fel az azonosításnál. A költőről készült dagerrotípiával végzett számítógépes összehasonlító vizsgálatok eredménye ugyancsak bizonyító erejű. A tudósok állítása szerint ugyanis rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy felnagyított fénykép és egy koponya tökéletesen egymásba illik. A huszonöt egyezés A Barguzinban vizsgálatokat végző nemzetközi tudóscsoport az antropológiai és igazságügyi azonosítás során egybehangzóan a következőket állapította meg. „1. Egybeesett a sír megtalálási helye azzal, amelyet a helyiek a magyar Petrovicsénak ismertek. 2. Az eltemetett egyén életkora 30— 35 év körüli. 3. A megtalált személy férfi. 4. A halott életbeli termete 166,54, illetve 165,77 cm volt. 5. A homlok a homlokvarrat körül igen magas. 6. Az orrgyök mélyen fekvő. 7. A csontos szemüreg mély. 8. A járomívek keskenyek és magasak. 9. Az állcsonti (maxilláris) tájék keskeny. 10. A fogak nagyok. 11. A bal felső szemfog az arc síkjából előre és oldalt álló. 12. Az alsó metszőfogak nagyok és torlódtak. 13. Az állkapocsszeglet oldalt kiálló.