Demokrata, 1996. április-június (3. évfolyam, 14-26. szám)
1996-04-18 / 16. szám
Szent madarunk: a turul UHI Az újjáavatott bánhidai turulszobor kapcsán többen nyilatkoztak és mondtak véleményt népünk „egyik totemállatáról’. Több év telt el az ünnepség órajde szent madarunkról azóta nem tudunk többet, pedig minden nemzetnek ismernie kellene eredetmítoszát. A tájékozatlanság és a szándékos vagy akaratlan torzítás pedig kifejezett bűn önmagunkkal és utódainkkal szemben. DÚCZ LÁSZLÓ Emese megnevezéssel legendánk megőrizte számunkra e madarat ősi formájában. A legenda nyomán Dümmerth Dezső írja: „Attila magyar király halála után (...) a magyarok másodízben jöttek ki Szkítiából, ilyenképpen Ügek fia Előd Szkítiában Emed-beli lánytól fiat nemzett, kinek neve lett Álmos, azért, mivel anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott, és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak. Miután a somnunot a mai nyelvünkön álomnak mondják, és születését álom jövendölte meg, ezért nevezték őt Álmosnak, ki Előd, az Ügek, ez Ed, ez Csaba, ez Atilla (...)fia volt.” Egy másik történet így emlékezik róla: „A magyarok fejedelme álmodta egyszer, még amikor a meotiszi mocsaraknál éltek. Hatalmas sasok támadták meg az állataikat, és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték elzavarni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyiket. Ezt látva a többi sas elmenekült mind. Ezért elhatározták a magyarok, hogy elmennek máshová lakni. Elindultak Atilla földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül, egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után, felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek, és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd amikor ismét előtűnt, újra követték, minden népükkel együtt, így jutottak el századok alatt Pannóniába, Atilla egykori földjére. Itt azután a madár végleg eltűnt a szemük elől, azért itt maradtak. ” Mindezek után egyszerűen megállapíttatott: a magyarok úgy gondolták — a IX. században —, hogy a turulmadár vezéreik őse, tehát totemállatról van szó! Elemezve azonban a legendákat, a következőket vehetjük észre: nem lehet sas, mert a turul lerúgott a levegőből egyet. Ugyanezért a keselyű is elhibázott azonosítás. Szobraink mégis e két madarat ábrázolják. A „totem” elképzelése is egyszerű felületesség — ha nem szándékos torzítás —, mert Almos korában már a sámánizmus ismert volt, azzal együtt, hogy madártól nem születik embergyermek. Viszont a sámánizmust ismerő népek úgy vélték (vélik), hogy az ember (sámán) át tud változni állattá vagy más minőségű életté, sőt kapcsolatba léphet ezen alakjában a túlvilággal, istennel, így bizonyosra vehetjük, hogy a madár nem madarat, hanem az istennel kapcsolatot tartó személyt, illetve Isten küldöttét, akaratát, szándékát, vagy esetleg őt magát jelöli. Az is közismert — főleg tudományos körökben —, hogy az uralkodó isteni származású. Igazán érthetetlen, miért kötik az ebet a karóhoz, illetve totemállathoz. A krónikák arról is megemlékeznek, hogy Atilla harci zászlaiban egy koronás madár van megírva, amit magyarul turulnak neveznek. Ilyen zászlót vittek egészen Gejza vajda idejéig a háborúkban. Ezért ezt mi — az utókor — címernek tekintjük. Vajon helyesen? Már az asszírok alkalmazták ezen megjelölést, akiknek műveltségét — legalábbis elemeiben — örököltük. (Leo Oppenheimer: Az ókori Mezopotámia.) Itt nem arról van szó, hogy a zászlón „megírt” motívum címer lenne, hanem a madár az Úr akaratát jelöli, az asszír uralkodó azért győzheti le ellenségeit, mert az Úr „vele van”. Az Úr akaratának jelölője a szent lélek, ma galambként ábrázolják. A középkorban viszont ragadozó madáralakban jelenítik meg, mint pl. almakeréki református templom freskóján, ahol az Úr akaratát — az Igét — viszi Szt. Jánoshoz, aki kimondja: „Kezdetben való az Ige” amiből született a világmindenség. Az „Ige” pedig nem más, mint az Úr akarata, melyből született Álmos is. Nem lehetetlen ez, hiszen Metód püspök feljegyezte 882- ben, amikor a magyarok királyával (!) találkozott, hogy keresztények között járt! (Közismert, hogy már az avarok építettek keresztény templomokat.) Ha a legendák szövegét tekintjük, akkor láthatjuk, hogy mindkét esetben életet ad a madár, de mindkét alkalommal közvetve. Egyszer olyan vidékre vezette a magyarságot — Attilla örökébe —, ahol életlehetőséget találtak, máskor meg gyermek születését jelzi. Ezzel a jelenséggel már találkozhatunk — mi olvasók —, hiszen Jézus születését is az Úr küldötte, angyal jelezte Szűz Máriának. A párhuzamot pedig érdemes tovább vonni Álmos és Jézus között, mert az azonosság megdöbbentő (ez pedig arra enged következtetni, hogy Álmos is mitikus vonásokkal felruházott személy, amit már anyja álma előre jelez): születésük előrejelzettsége azonos; mindkét gyermek fiú; mindketten vezéregyéniségek; mindkettőjük élete tulajdonképpen ismeretlen (Jézusról 12—32 éves kora között semmit nem tudunk, Álmos pedig — mint kende — visszavonult életet élt); mindketten „új világba” vezették népüket; mielőtt ez az új világ beteljesült volna, vezetőjük életét vesztette (Mózes is így járt); végül mindketten áldozati halált haltak népükért (bárányaikért). E szertartást — áldozatot — soha nem kell megismételni! Az azonosság (hasonlatosság) annyira nyilvánvaló — még ha a gondolat eretneknek tűnik is —, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert keresztényi mentalitást jelez. Mivel a lexikonokban is igen kevés áll a turulmadárról — mert politikai okok miatt történelmünk tiltott része volt —, a legendák után vizsgáljuk meg, mit takar e szó a magyar A WMs emblémájával jelölt tanulmányok Demokrata 1996/16