Demokrata, 1996. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)
1996-08-29 / 35. szám
Fotó: Tóth Tibor MŰHELY David Bowie egykori testi(!), lelki jó barátja — az ős punk Iggy Pop, valamint Slash, a Guns And Roses gitárosa. Hevenyészett kísérőivel adott kritikán aluli műsoráért 50 ezer dollárt kapott. A nagyszínpados 42 zenekar közül 16 volt külföldi, többségük nem üti meg a magyar BLASZ I-et. Ugyanakkor kiváló magyar csapatoknak, mint az East, vagy a Prognózis, hónapokig tartó packázás után egyetlen olyan időpontot ajánlottak az utolsó pillanatban, amit azok nem tudtak elfogadni. A Sziget-Sunban Mirkó(T) az afroszínpadon ugrabugráló feketékről áradozik. Ez még nem baj, csak az, ahogyan teszi. ..Szép lassan elkezdem átkozni a saját kultúrámat. ” A sziget minden pozitívuma ellenére lassan kibújik a szög a zsákból, a megfontolt, tudatos manipuláció. Nem is lehet másként, ha a szervezésben résztvevő, korábban már említett Müller Péter Sziámi — kárál ugyan a kevés pénz miatt — imigyen szóla, miután megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét. ..Ha az előző két hatalomban kellett volna a kitüntetést átvennem, nem tettem volna meg (...) Most a kitüntetettek köre is szimpatikus és elfogadható volt (...) Akik adták, kevésbé rideg, személytelen és korrupt hatalmat képviseltek számomra, mint az elődeik". Ezek után vajon milyen szellemiség várható el a Pepsi-szigettől? A nagyszínpad, kevés kivételtől eltekintve, nem reprezentálta a tudást, miközben komoly rajongótáborral rendelkező, magyar csapatok mellékszereplőkké zsugorodtak a kisszínpadokon. Többeket megkérdezve — hogy elsősorban a hazai, vagy külföldi előadókért jöttek el — a többség a magyarokra voksolt, és nem a sztárok, de a nálunk korántsem befutott külföldiekre. Az sem mellékes, hogy a fiatalokat nem igazán az együttlét vonzotta — ahogyan azt sokan gondolnák —, hanem a zene. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a hétköznapokon az egyes koncertbelépők összehasonlíthatatlanul drágábbak, mint egy napijegy a szigeten, amiért tucatnyi kedvencét láthatná. És itt kezdődik a manipuláció, foszlik szerte a keti egy hét együttlét mítosza. A jelenlévők ugyanis nem azt, és főleg nem ott kapják, amiért jöttek, illetve amit várnának, hanem azt, ami van, amit a jelölő bizottság kiválasztott számukra. (Minden fellépőnek kazettát kellett beküldenie.) Hogy az egésznek mennyire nincs köze a magyarsághoz, arra néhány észrevétel. Szép dolog Tibetért szónokolni, de ugyanezek egy hangot nem ejtettek a határon túli magyarságról. Zenekaraik — állítólag egyetlen szlovák kivételével — nem voltak jelen, sátraik, pavilonjaik nem voltak. Pedig, ha máskor nem, legalább az idén illett volna megemlékezni a magyarságunkról. Sehol egy nemzeti lobogó, egy nemzeti tudatra utaló műsor, egy magyarokhoz szóló előadás. A táncház mindezt nem helyettesítette, mert ennek a nagyszínpadról kellett volna szólnia. A szervezés időpontja évek óta magában foglalja augusztus 20-át anélkül, hogy annak jelentőségét akár egyetlen szóval is méltatnák. Ez van, ez az internacionalista rendezvény. Mint a Forma—1. Bárhol megrendezhető. A Pepsi-sziget név: nomen est omen, mert ez a sziget már sosem lesz ugyanaz mint korábban. Pusztán üzleti vállalkozás. Ha nem így lenne, akkor a mindenkori hatalommal világszerte szemben álló alternatív zenekarok és zenészek nem azok kezéből ennének, akiket éppen kritizálniuk kéne. A táborozók — egyre fiatalabbak — persze ettől még érezhetik magukat jól, hiszen nem ismerik a mögöttes történéseket. Egy hamis világban töltik ezt a pár napot. Kár, hogy így alakult. ■ mmol/ rut'J 1 QQtfi/T*! Dippold Pál HELYSZÍN Agykontroll A faluban, ahol élek, a napok csendes egymásutánját néha balesetek csattanása töri meg. Mindenféle jármű van a lakosság tulajdonában, lakó, szocializmusban született Trabantok, Wartburgok, Skodák, Zsigulik, nehezen hörgő Ifák, kavicsszállító Kamazok, és persze csillogón új nyugati és távol-keleti autók. Néhány fiatalember minden héten más-más autócsodával hasítja a főutca levegőjét, gyönyörű lányok haja lobog a menetszélben, ők a helyi járműforgalmazó aranyifjúság. Száguldoznak föl-le, bajt nem okoznak, különben is ritka a radaros rendőr errefelé. A patika előtti tér viszont már sok közúti tragédiát látott. Éles kanyarokkal halad ott az út, és ezeket nem mindenkinek sikerül bevenni. Falut kikerülő közúti körgyűrűre nem számíthatunk, ezért a patika előtti téren óvatosan, kormányt szorítva haladunk, mert látjuk a tér sarkába beásott keresztet. Tíz évvel ezelőtt meghalt ott egy ember. Akkor még itt voltak Magyarországon az oroszok. Hetente többször húztak át a falun nehéz teherautóikkal. És egyszer egy ijedt arcú, nagyon fiatal orosz sofőrnek nem sikerült a patika előtti kanyarvétel. Hatalmas kamarával széttiporta T. Imrét, aki Moszkvicsával ment volna munkába. Összefutott a nép. A doktor élesztgette a szétlapított Moszkvicsból kihúzott testet, a teherautót vezető gyerekember nem mert kimászni a fülkéből, ott ült ferdén a magasban, és sírt. A téren egyre többen lettek. A tömegből morajlás indult, a tragédia felszabadította az indulatokat, az orosz megszállás okozta szégyent és megalázottságot, a fegyverekkel vigyázott hallgatást szétszakította H. Laci kiabálása: Hát, miért nem mentek haza? Hát, még most is gyilkoltok? Mocskos ruszkik, nem volt még elég? 1986-ot írtunk akkor. H. Laci ferencjóska-szakállt viselt, mészfoltos kőművesruhájában volt, mint szinte mindig. Ment volna az orosz teherautóról lekászálódó tiszt felé, egyre jobban ordított, kezét ütésre emelte. Ha nem fogják le, nekimegy a katonának. Menjetek haza, ordította H. Laci, miközben elráncigálták a térről. T. Imre meghalt. Az oroszok szégyenkeztek, és a temetés után befejezték T. Imre házát. Talán ezután ritkábban vonultak át a falun. Aztán végképp elmentek. A múlt hónapban újra baleset volt a faluban, ahol élek. A patika előtti téren összeütközött egy sóderszállító teherautó és egy öreg, kőművesszerszámokkal teli személykocsi. A szétzúzott orrú kisautót T. Imre keresztje mellé perdítette a karambol. A téren nagy csend volt akkor. Összeszaladt a nép, és várták, mi lesz. A személykocsiból lassan kiszállt egy véres arcú ember, látszott, nincs nagy baja. Karcolások, bordatörések, néhány zúzódás — állapította meg később az orvos. A sérült ember ferencjóska-szakállában babrált, megmmradtunk, mondta, élünk, itt vagyunk. H. Laci gyógyulóban van. És kevesebbet kiabál mint régen. ■ 29