Demokrata, 1996. október-december (3. évfolyam, 40-52. szám)
1996-10-24 / 43. szám
Ül a magyar család a képernyő előtt. Megy a vasárnapi Walt Disney-egyveleg: hétről hétre színes kavalkád, érdekes, sokszor kifejezetten tartalmas rajzfilmek, amelyek valami homályos okból mégsem gazdagítják a befogadót. Egy tucat belőlük éppen tizenkettő. Ezek a filmek olyanok, mint a sósmogyoró: ha az ember rágcsálni kezdi, képtelen abbahagyni. Talán egy történeti összefoglalóval és egy interaktív játékbemutatóval feljavított kiállítás visszahozhat valamit a méltán rajzfilmóriássá vált Disney mítoszából. „Ült a fűtetlen szobában az ifjú zseni, és Steinbeck művén merengett. Egerek és emberek. Aztán egy téli estén megrajzolta az amerikai mesék történetének egyik legmeghatározóbb alakját, Mickey-t, az egeret, aki ember, és aki torz tükröt tart majd a társadalomnak.” Valahogy így szól a legenda. A valóságban ez inkább úgy nézett ki, hogy Disney karikaturistaként kezdte, de ráérzett a rajzfilmben rejlő lehetőségekre, és kibulizott magának egy stúdiót. Csak ezután jött Mickey. A budapesti Globe-ban ez év december 31-ig látható kiállítás az ezt követő életművet göngyölíti föl. A hetvenes évek magyarországi vidámparkjába illő, kezdetleges mozgásokat végző gipszhősök fölidézik gyermekkorunk legszebb Amerika-ihlette pillanatait. Nyomon követhető Walter életútja, a Hófehérkétől A dzsungel könyvéig, majd a halála utáni korszak Walt Disney-filmjeiig. Ott trilláz az újsütetű mesesztár, Pocahontas (Disney sose látta), ott szerelmeskedik a neodisney idők szuperpárosa. Oroszlánkirály és neje (történetük kiegyenesített Hamlet-feldolgozás), ott pörög a sarkán a megszigszalagozott könyökű Maugli. A herceg gombnyomásra ráborul Csipkerózsikára, nem látni, miben mesterkedik, de kisvártatva nagy robajjal felvílnak a hölgy tenyérnyi pillái. Látványnak mindez nagyszerű. Az arra kószáló csemeték odáig vannak a gyönyörtől. Megkapták, mi szemük ingere. És ez valószínűleg baj. Hiszen soha semmilyen hasonló produkció nem volt ennyire permanensen jelen a hétköznapokban, mint a Disney-képzeletvilág. Semmi más nincs, ami gyerekeknek szól, és ennyire monumentális lenne. Ami ennyire tekintélyt parancsoló. Egyfelől tehát a szívhez simul, mivel „olyan imádnivaló”, másfelől pedig uralkodik a képzeleten. (Hogy maga Walt Disney mennyire ludas ebben, nehéz lenne megállapítani, de gyanítható, hogy az ő szándékai nemesek voltak. Egész estés rajzfilmet tervezett a gyerekek megörvendeztetésére. Sikerült neki, Oscar-díjat is kapott (Hófehérke, 1937). Felejthetetlen perceket szerzett mindnyájunknak, de amióta sorozatban gyártják, szertefoszlott a mítosz. Hozzászoktunk. Miközben a szobrok között bóklászunk, érdekes és kipróbálható játékszerekre bukkanunk. Akiből még nem sikerült teljesen kiölni a gyermeket, felnőtt létére is önfeledten játszhat, tanulhat. A Discovery Dome nevű angol cég készítményei a természet erőit — mágnesesség, örvény, hullámok, gravitáció, keringés — szemléltetik. íme, néhány adalék az empíriák világából a gyerkőcöknek! Megfigyelhetjük, hogyan csap a kezünkbe a lassított törpevillám, és hogyan vágódunk hanyatt krumpliszsákként, ha a pörgettyű közepét szuggeráljuk. Akad tehát szórakozás, jókedvvel, bőséggel, de vegyes érzésekkel. Ez a minden képzeletet felülmúló mesevilág kiszorít és betölt. És elfelejthetjük a mesekönyvet, mint zsengekori tanszert, mert a Disney-henger nyomul. A névadó meg forog a sírjában. Kifelé menet az óriás vetítővásznon megcsodálhatjuk Darth Vadert, aki önnön gyermekével vív élethalálharcot a Csillagok Háborúja ajánlófilmjében. Aztán jó éjszakát, gyerekek. Varga András KULTÚRA Irányított fantázia Walt Disney-kiállítás a Globe Színházban