Demokrata, 1996. október-december (3. évfolyam, 40-52. szám)

1996-10-03 / 40. szám

P­O­P - R­O­C­K Félmillió néző előtt £/K' Philadelphiában . . . „Megnézem már, kik köptek be” 1983 októberében feloszlott egy zenekar, amely fennállása alatt mítoszt te­remtett, megszűnése után pedig legendává lett. A Mini 15 éves működésének csak a 10.(!) évében adatott meg a lehetőség, hogy egy nagylemeznyi anya­got kiadjon. Az együttes alapítója, Török Ádám a stílusok változása ellené­re mindmáig kitartott az eredetileg választott rythm and blues mellett. — Azon kevés énekesek közé tartoztál — Joe Cockerhez hasonlóan —, aki a kez­detek kezdetén egyáltalán nem játszott hangszeren. A fordulatot 1969-ben egy magdeburgi koncert hozta, ami után elő­ször furulyát, majd fuvolát vettél a ke­zedbe. Hangszálaid már kevésnek bizo­nyultak? — A világ igazi zenészei akkor igazán értékesek, ha komplex művészekként le­het rájuk tekinteni. Nekem is kellett egy hangszer, amellyel meg tudtam írni saját dalaimat. Eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg hozzáveszem még a zongorát, de ehhez már sem időm, sem kedvem nem volt igazán. — Rövid ideig Radics Béla volt a főnö­köd a Sakk-Mattban. Ha igaz, azon ug­rottatok össze, hogy te az eredeti, ő pedig a fonetikusan leírt — esetenként félre­hallott — szövegekhez ragaszkodott. — 1968 tavaszán Béla hallott már en­gem a Dogs nevű formációval, és annak feloszlása után azonnal megkeresett. Óriá­si megtiszteltetés volt a királlyal játszani, még ha csupán két hétig tartott is a műve­let. A vitánk ellenére mindvégig barátok maradtunk, és még halálos ágyából is fel­kelt, hogy eljöjjön a budai Ifiparkba a „Dzsungel” című lemezanyagunk bemu­tatójára. Ő sajnos túl későn ismerte fel a saját nóták jelentőségét. — A Mininek csak 1978-ban, tízévi működés után adtak lehetőséget az első nagylemez felvételére. Egyszer azt nyilat­koztad, hogy mivel megalkuvás nélkül nem ment, korábban nem kívántál részt venni az ahhoz szükséges korrupt színjá­tékban. — Nagyon tiszta embernek indultam, el nem tudtam képzelni, hogy mik történ­nek a világban. Amikor azonban az ember elmúlik 25-30 éves, kinyílik a szeme — van, akinek előbb — és rájön, hogy ez a szakma, de az egész világ korrupcióból áll. Később egy kissé beletemetkeztem a hippi filozófiába, és attól kezdve a hata­lom egyfajta titkos ellenzékként kezelt. Remélem, hogy most, amikor belelapoz­hatok majd a titkosszolgálati dossziékba, végre megtudom, kik, mikor és miért köp­tek be. Nem haragszom rájuk, de szeret­ném tudni. — Egy-egy Mini-album megjelenése annak idején szenzációszámba ment. Hogyan emlékszel ezekre az ülőkre? — Általában jó kritikákat kaptunk. Egy nagylemeznyi anyagot már a ‘70-es évek elején elkészítettünk, de ezek közül csak a „Vissza a városba” került fel az első al­bumra. Teljesen új nótákat írtunk, és a „Gőzhajó”, a „Kereszteslovag”, a „Sirá­lyok” megmaradt kislemez formátumban. A legsikeresebb azonban mindenképp a „koncert” volt, amelyből 56 ezer példány ment el. — Egy mindössze másfél éves inter­mezzo a Tátrai—Török Tandem, majd évek óta a rythm And Blues Band (RABB). A vargabetűk ellenére a stílus mindvégig ugyanaz maradt. Mi a vélemé­nyed a divathullámokat meglovagló percemberekről? — Nem tartom őket komoly zenésznek, jóllehet ők cikizik legjobban a többieket. Ezek iparosok. Mert hiába csodás zongo­rista valaki, ha nem a tudásának megfele­lően dolgozik, és reklámzenéket, vagy ha­sonló szirupokat ír. — Hallottam, hogy Hawaii szigetén is megfordultál Oda azért nem mindennap jár a magyar ember... — Egyik közeli barátom odaköltözött, és az ott működő — a világ egyik legna­gyobb — amerikai CD- és videoterjesztő hálózatának középpontjába hívott meg. Ennek a színpadán léptem fel, óriási siker­rel, a helyszínen árult CD-m is szépen fo­gyott. Tervezik, hogy a cég Los Angeles-i székházában is bemutatkozhatok. — Nem jelentett gondot, hogy magya­rul énekelted a szövegeket? Sokan érvel­nek mostanában az angol mellett... — Nálam rengeteg a hangszeres impro­vizáció, az ének és a szöveg nem játszik olyan kiemelt szerepet. Úgy vettem észre, hogy kimondottan tetszett az embereknek. Más tészta a Charlie vagy a Demjén „Ró- „Egy csomó dilettáns szerencselovag mindenféle pályázatot beadott millecen­­tenárium címszó alatt” Demokrata 1996/40 58 Fotó: Tóth Tibor

Next