Magyar Demokrata, 2000. április-június (4. évfolyam, 14-26. szám)

2000-05-04 / 18. szám

Demokrata Tima­ix MŰHELY­ kosságuk létszámát tekintve „nagynak” mond­ható országok katonai és gazdasági ereje lé­nyegesen jobb, mint bármely kis létszámú or­szágé. Nem véletlen, hogy a jelentősebb hadieszközgyártók zöme „nagy” országokban van, ennek okát közgazdászok pontosan tud­ják. Nagy létszámú országhoz nagy kapacitású gazdaság és nagy létszámú haderő tartozik, fegyverből nagyobb darabszámsorozatokat le­het gyártani, nagyobb lehet a (k+f) ráfordítás, így olcsóban lehet előállítani és piacra juttatni az adott fegyvertípust. A kis államok viszont, ha lépést akarnak tartani a modern fegyver­­rendszerekkel, kénytelenek megvásárolni a „nagy” országok újdonságnak számító fegyve­reit, illetve fegyverrendszereit. Ez alól csak ke­vés a kivétel, mint például Izrael, ahol az or­szág teherbíró képességéhez mérten lényege­sen nagyobb és fegyverzetében jobb minőségű haderőt tart fenn, mint normális körülmények között fenntarthatna. Ennek indokaként a kör­nyező országok agresszív magatartását jelölik meg. Nemcsak a materiális gazdagság játszik szerepet, hanem más, úgynevezett humán erőforrás is. Az emberek létszámán túl ma már nemcsak a mennyiség, hanem a kvalifi­kált minőség is fontos, vagyis nem elég az, ha az adott egyén szeret katonáskodni, nem árt, ha ért is a magas szintű technikához és annak kezeléséhez. A fentiek bármilyen primitív leegyszerűsíté­se végzetes stratégiai hibához vezethet, lásd a mai orosz hadsereget, amely elmulasztotta a folytonos és gyors fejlődést fenntartani. Hogy történelmi példával is alátámasszuk, ide sorol­ható a II. Magyar Hadsereg tragikus történelmi szerepe, amelyet a náci Németország nyomá­sára kellett felállítani és a halálba küldeni. Több történelmi dokumentum bizonyítja, hogy egy olyan mértékű vállalkozáshoz, amelybe ez a hadsereg belevágott, nem voltak meg sem a személyi, de főleg az anyagi feltételek. A kora­beli krónikák megemlítik, hogy amikor a behí­vások elkezdődtek, a budapesti boltokból pilla­natok alatt eltűnt a férfi fehérnemű, mert a hon­védség gazdasági osztálya felvásárolta, hogy kellőképpen felszerelhesse a frontra induló be­­hívottakat. * * * A mai honvédség gondjai megegyeznek a két háború közötti időszak gondjaival, azzal a különbséggel, hogy a közép-európai térségben ma nincsenek győztesek, illetve csak vesztesek vannak. Ma nem látni romokat, nincsenek le­bombázott házak, csak szétzilált lelkek, vege­táló gazdaság, egy halom ócskavas, amit an­nak idején gyárnak hívtak. A ma élő emberek, akik keményen és sokat dolgoztak, nem értik, hogy mi történt, mi lehet az oka annak, hogy országunk ilyen mélyre süllyedt, verejtékes munkájuk ellenére. Sem igazi magyarázatot, sem igazi felelőst nem találtak, mert kiderült, hogy a munkavállalói rétegeknek fogalmuk sincs arról, hogy nagyhatalmi érdekek játék­szerévé és áldozataivá váltak. A haderőreform oldaláról a legalapvetőbb gond „gazdasági”. Hisz egy ország gazdasága olyan hadsereget tud fenntartani, amilyenre pénze és technikai ereje van. Ez igaz a kimű­velt és kiképzett emberfőkre is, így talán érthe­tő, hogy a teljesen hivatásosakból álló hadse­reg felállítása elsősorban anyagi kérdés. Ha még hozzávesszük azt is, hogy az ország hadi­­technikai eszközeinek zöme elavult, akkor be kell látnunk, hogy a teljesen professzionális hadseregnek még nem jött el az ideje. Ez an­nak ellenére igaz, hogy hosszabb távon a pro­fesszionális katonaság valóban hatékonyabb és célszerűbb, mint a sorozott. Azonban vannak más vonatkozások is, amelyekről illik szót ejteni, így például az az erkölcsi kérdés, hogy milyen megfontolásból tehető kötelezővé vagy elvárhatóvá a profi haderőtől, hogy csak és kizárólag ő áldozza életét a haza oltárán. Feltételezhető ugyanis, hogy a professzio­nális haderő gerincét azok adnák, akik az eg­zisztenciálisan leszakadó rétegből verbuválód­nának, míg a tehetősebb réteg kivonná magát a haza védelmének kötelezettsége alól. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy elfogadható az a feltétel, hogy a haza védelme legyen csak a szegények gondja. Ezzel erkölcsileg nem le­het egyetérteni. Hogyan tudná a válsághelyze­tet feloldani az a hivatásos haderő, amelynek nincs elegendő és kellően kiképzett utánpótlá­si állománya, amelyet csak egy „sorozásos” rendszer tud megfelelően biztosítani? Sajnála­tos módon az egyik legfontosabb és legszen­tebb ügy, a haza védelme, a politikai érdekek kereszttüzébe került, és félő, hogy ez óriási ká­rokat fog okozni az országnak. Túl kellene már lépni azon a szemléleten, amellyel a katonai vezetőket - népszerűséghaj­­hász módon - folytonos megalkuvásra kény­szerítik, mint például történt ez a reggeli torna eltörlésekor. A méltán hírnevet szerzett ameri­kai zöldsapkás alakulat sem attól vált híressé, hogy eltörölték a reggeli tornát, hanem attól, hogy olyan magasra tették a kiképzési szintet, hogy ezzel ez az alakulat kitűnt a többiek kö­zül, és sokan úgy gondolják, hogy ebbe az ala­kulatba bekerülni még az „Államokban" sem mindennapos dolog. Lehet pártpolitikai zászlóra tűzni a sorkato­nai szolgálat eltörlését (Mécs Imre SZDSZ, Magyar Bálint SZDSZ), vagy lehet aláírás­­gyűjtést kezdeményezni, de ezek a politikai akciók csak kárt és óriási kockázatot jelente­nek az országnak. Lehet pártpolitikai alapon szidni a jelenlegi kormányt és a katonai veze­tést - hideg vízben fürdenek a katonák - és le­hetett szintén pártpolitikai alapon ugyanerről négy évvel ezelőtt mélyen hallgatni. Persze a fent nevezett urak hivatkozhatnak arra, hogy immáron NATO-tagok lettünk, mi­nek kellene fenntartani a sorozásos hadkötele­zettséget, mert ez nekünk olyan biztonságot je­lent hogy bárki kétszer is meggondolja, hogy megsértse-e országunk biztonságát. Ez részben igaz. Azonban mindenki tudja vagy sejti, hogy általában az életben semmit nem adnak ingyen, így valamilyen formában nekünk is ki kell vennünk a részünket bizo­nyos kötelezettségekből. Másodsorban min­denki tapasztalhatta, hogy a politikai stabilitás egy adott régióban akár órák alatt képes radi­kálisan megváltozni, példaként csak a XX. század talán legnagyobb változására, a kom­munista Szovjetunió összeomlására utalnék. Gondoljunk továbbá a déli szomszédunkra, Ju­goszlávia széthullására, mert valójában nem sok kellett ahhoz, hogy mi is részesei legyünk ennek a helyi háborúnak. Fentebb említettük már, hogy a fizetett hadsereg felállítása elsősorban gazdasági kérdés, tehát ameddig az ország gazdasága nehéz körülmények között vergődik, addig a folyamat elindítható ugyan, de komoly előre­lépés csak nagyobb anyagi ráfordítás mellett képzelhető el. A fenti tények miatt a sorkötelezettséget mindaddig fenn kell tartani, amíg ilyen nehéz a gazdasági helyzet. Megfontolandó, hogy az ország speciális helyzete - földrajzi fekvése - miatt célszerű lenne, akár véglegesen egy alapfokú sorozott kiképzést fenntartani, mondjuk azért, hogy bármilyen nem várt ese­mény esetén legalább lerövidíthető legyen a mozgósításkori kiképzési idő. A sorozásos hadsereg részleges fenntartása mellett szól még az is, hogy erősíteni kell a haza fogalmát a fiatal generációkban, mert a globalizmussal együtt járó kozmopolitizmus olyan méreteket ölt Európában és azok kisebb nemzeteiben, hogy nemzetazonosságuk veszélybe kerül. A majdani és minél erősebb professzionális hadsereg finanszírozásához alaposan fel kell pörgetni a gazdaság,,motorját”, és be kell kap­csolódni a NATO fegyverarzenálját előállító gyárak munkájába. A kizárólag import útján történő beszerzés, a NATO-kompatibilis fegy­verzetek teljes területén egy ilyen kis és sze­gény ország számára nem lehetséges. A törté­nelmi párhuzamokban néha még felsejlik a do­ni katasztrófa, azonban ha nem vesszük komo­lyan a hazánk biztonságát érintő dolgokat, ak­kor a fellelhető kockázatból fakadó veszély na­gyon könnyen valósággá válhat. ■ 91

Next