Magyar Demokrata, 2000. április-június (4. évfolyam, 14-26. szám)
2000-05-04 / 18. szám
Demokrata Timaix MŰHELY kosságuk létszámát tekintve „nagynak” mondható országok katonai és gazdasági ereje lényegesen jobb, mint bármely kis létszámú országé. Nem véletlen, hogy a jelentősebb hadieszközgyártók zöme „nagy” országokban van, ennek okát közgazdászok pontosan tudják. Nagy létszámú országhoz nagy kapacitású gazdaság és nagy létszámú haderő tartozik, fegyverből nagyobb darabszámsorozatokat lehet gyártani, nagyobb lehet a (k+f) ráfordítás, így olcsóban lehet előállítani és piacra juttatni az adott fegyvertípust. A kis államok viszont, ha lépést akarnak tartani a modern fegyverrendszerekkel, kénytelenek megvásárolni a „nagy” országok újdonságnak számító fegyvereit, illetve fegyverrendszereit. Ez alól csak kevés a kivétel, mint például Izrael, ahol az ország teherbíró képességéhez mérten lényegesen nagyobb és fegyverzetében jobb minőségű haderőt tart fenn, mint normális körülmények között fenntarthatna. Ennek indokaként a környező országok agresszív magatartását jelölik meg. Nemcsak a materiális gazdagság játszik szerepet, hanem más, úgynevezett humán erőforrás is. Az emberek létszámán túl ma már nemcsak a mennyiség, hanem a kvalifikált minőség is fontos, vagyis nem elég az, ha az adott egyén szeret katonáskodni, nem árt, ha ért is a magas szintű technikához és annak kezeléséhez. A fentiek bármilyen primitív leegyszerűsítése végzetes stratégiai hibához vezethet, lásd a mai orosz hadsereget, amely elmulasztotta a folytonos és gyors fejlődést fenntartani. Hogy történelmi példával is alátámasszuk, ide sorolható a II. Magyar Hadsereg tragikus történelmi szerepe, amelyet a náci Németország nyomására kellett felállítani és a halálba küldeni. Több történelmi dokumentum bizonyítja, hogy egy olyan mértékű vállalkozáshoz, amelybe ez a hadsereg belevágott, nem voltak meg sem a személyi, de főleg az anyagi feltételek. A korabeli krónikák megemlítik, hogy amikor a behívások elkezdődtek, a budapesti boltokból pillanatok alatt eltűnt a férfi fehérnemű, mert a honvédség gazdasági osztálya felvásárolta, hogy kellőképpen felszerelhesse a frontra induló behívottakat. * * * A mai honvédség gondjai megegyeznek a két háború közötti időszak gondjaival, azzal a különbséggel, hogy a közép-európai térségben ma nincsenek győztesek, illetve csak vesztesek vannak. Ma nem látni romokat, nincsenek lebombázott házak, csak szétzilált lelkek, vegetáló gazdaság, egy halom ócskavas, amit annak idején gyárnak hívtak. A ma élő emberek, akik keményen és sokat dolgoztak, nem értik, hogy mi történt, mi lehet az oka annak, hogy országunk ilyen mélyre süllyedt, verejtékes munkájuk ellenére. Sem igazi magyarázatot, sem igazi felelőst nem találtak, mert kiderült, hogy a munkavállalói rétegeknek fogalmuk sincs arról, hogy nagyhatalmi érdekek játékszerévé és áldozataivá váltak. A haderőreform oldaláról a legalapvetőbb gond „gazdasági”. Hisz egy ország gazdasága olyan hadsereget tud fenntartani, amilyenre pénze és technikai ereje van. Ez igaz a kiművelt és kiképzett emberfőkre is, így talán érthető, hogy a teljesen hivatásosakból álló hadsereg felállítása elsősorban anyagi kérdés. Ha még hozzávesszük azt is, hogy az ország haditechnikai eszközeinek zöme elavult, akkor be kell látnunk, hogy a teljesen professzionális hadseregnek még nem jött el az ideje. Ez annak ellenére igaz, hogy hosszabb távon a professzionális katonaság valóban hatékonyabb és célszerűbb, mint a sorozott. Azonban vannak más vonatkozások is, amelyekről illik szót ejteni, így például az az erkölcsi kérdés, hogy milyen megfontolásból tehető kötelezővé vagy elvárhatóvá a profi haderőtől, hogy csak és kizárólag ő áldozza életét a haza oltárán. Feltételezhető ugyanis, hogy a professzionális haderő gerincét azok adnák, akik az egzisztenciálisan leszakadó rétegből verbuválódnának, míg a tehetősebb réteg kivonná magát a haza védelmének kötelezettsége alól. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy elfogadható az a feltétel, hogy a haza védelme legyen csak a szegények gondja. Ezzel erkölcsileg nem lehet egyetérteni. Hogyan tudná a válsághelyzetet feloldani az a hivatásos haderő, amelynek nincs elegendő és kellően kiképzett utánpótlási állománya, amelyet csak egy „sorozásos” rendszer tud megfelelően biztosítani? Sajnálatos módon az egyik legfontosabb és legszentebb ügy, a haza védelme, a politikai érdekek kereszttüzébe került, és félő, hogy ez óriási károkat fog okozni az országnak. Túl kellene már lépni azon a szemléleten, amellyel a katonai vezetőket - népszerűséghajhász módon - folytonos megalkuvásra kényszerítik, mint például történt ez a reggeli torna eltörlésekor. A méltán hírnevet szerzett amerikai zöldsapkás alakulat sem attól vált híressé, hogy eltörölték a reggeli tornát, hanem attól, hogy olyan magasra tették a kiképzési szintet, hogy ezzel ez az alakulat kitűnt a többiek közül, és sokan úgy gondolják, hogy ebbe az alakulatba bekerülni még az „Államokban" sem mindennapos dolog. Lehet pártpolitikai zászlóra tűzni a sorkatonai szolgálat eltörlését (Mécs Imre SZDSZ, Magyar Bálint SZDSZ), vagy lehet aláírásgyűjtést kezdeményezni, de ezek a politikai akciók csak kárt és óriási kockázatot jelentenek az országnak. Lehet pártpolitikai alapon szidni a jelenlegi kormányt és a katonai vezetést - hideg vízben fürdenek a katonák - és lehetett szintén pártpolitikai alapon ugyanerről négy évvel ezelőtt mélyen hallgatni. Persze a fent nevezett urak hivatkozhatnak arra, hogy immáron NATO-tagok lettünk, minek kellene fenntartani a sorozásos hadkötelezettséget, mert ez nekünk olyan biztonságot jelent hogy bárki kétszer is meggondolja, hogy megsértse-e országunk biztonságát. Ez részben igaz. Azonban mindenki tudja vagy sejti, hogy általában az életben semmit nem adnak ingyen, így valamilyen formában nekünk is ki kell vennünk a részünket bizonyos kötelezettségekből. Másodsorban mindenki tapasztalhatta, hogy a politikai stabilitás egy adott régióban akár órák alatt képes radikálisan megváltozni, példaként csak a XX. század talán legnagyobb változására, a kommunista Szovjetunió összeomlására utalnék. Gondoljunk továbbá a déli szomszédunkra, Jugoszlávia széthullására, mert valójában nem sok kellett ahhoz, hogy mi is részesei legyünk ennek a helyi háborúnak. Fentebb említettük már, hogy a fizetett hadsereg felállítása elsősorban gazdasági kérdés, tehát ameddig az ország gazdasága nehéz körülmények között vergődik, addig a folyamat elindítható ugyan, de komoly előrelépés csak nagyobb anyagi ráfordítás mellett képzelhető el. A fenti tények miatt a sorkötelezettséget mindaddig fenn kell tartani, amíg ilyen nehéz a gazdasági helyzet. Megfontolandó, hogy az ország speciális helyzete - földrajzi fekvése - miatt célszerű lenne, akár véglegesen egy alapfokú sorozott kiképzést fenntartani, mondjuk azért, hogy bármilyen nem várt esemény esetén legalább lerövidíthető legyen a mozgósításkori kiképzési idő. A sorozásos hadsereg részleges fenntartása mellett szól még az is, hogy erősíteni kell a haza fogalmát a fiatal generációkban, mert a globalizmussal együtt járó kozmopolitizmus olyan méreteket ölt Európában és azok kisebb nemzeteiben, hogy nemzetazonosságuk veszélybe kerül. A majdani és minél erősebb professzionális hadsereg finanszírozásához alaposan fel kell pörgetni a gazdaság,,motorját”, és be kell kapcsolódni a NATO fegyverarzenálját előállító gyárak munkájába. A kizárólag import útján történő beszerzés, a NATO-kompatibilis fegyverzetek teljes területén egy ilyen kis és szegény ország számára nem lehetséges. A történelmi párhuzamokban néha még felsejlik a doni katasztrófa, azonban ha nem vesszük komolyan a hazánk biztonságát érintő dolgokat, akkor a fellelhető kockázatból fakadó veszély nagyon könnyen valósággá válhat. ■ 91