Magyar Demokrata, 2002. január-március (6. évfolyam, 1-13. szám)
2002-02-21 / 8. szám
MAGYARORSZÁG bott papírt, szemetet, s mintha még a kutyák is törődnének a járdák tisztaságával. Számos lakásablakban ismét felfedezhettük a pirosló muskátlit, s az új házsorok előtt, bár még a lakók be sem költöztek, a parkot, a virágtartókat már rég megépítették. Mindezek láttán talán nem véletlen, hogy a millenniumi ünnepségsorozat alkalmából se szeri, se száma a várost gazdagító alkotásoknak. Példaértékű az is, hogy miközben a közgyűlés 70 millió forintot hagyott jóvá a millenniumi eseményekre, az itt élők összefogásával összesen 466 millió forint értékű beruházást végeztek el, méghozzá olyan alkotások születtek, amelynek előnyeit az utókor is élvezheti. Kezdjük először is az életminőség-javító résszel: végre megszűnt a Malom-tó környéki szemétlerakó telep, sok kilométer kerékpárutat adtak át, s hamarosan felavathatják a várost elkerülő autóutat is, amely azért is jelentős, mert a sokmilliárdos állami beruházáshoz Kaposvárnak a bekerülési költséghez képest elenyésző összeggel, alig százmillió forinttal kellett hozzájárulnia, míg a stratégiai jelentősége óriási. Kijelölték az M9-es autópálya országos gyorsforgalmi útszakaszát, másrészt pedig a belvárost jelentősen tehermentesíthetik az átmennő forgalom kivezetésével. De hogy a lélekre is gondoljunk, Kaposvár régi óhaja teljesülhetett a Kecelhegyi kettős kereszt felszentelésével. Igaz, hogy 1873. január 23-án nyilvánították rendezett tanácsú, polgármester irányítású várossá Kaposvárt, a lokálpatrióták szerint a Kapos menti településen már az avarkorban vagy azt megelőzendő is éltek magyarok. Nagy örömükre szolgált éppen ezért a bencés apátság rekonstrukcióinak befejezése, s a kolostorrom feltárása, valamint a honfoglalás kori leletek restaurálása, amely szintén az iménti véleményeket támasztja alá. De mai rohanó világunkban ne ragadjunk le a honfoglalásnál, lépjünk néhány évszázadot előbbre. A Közelítő tél és több más, ma is joggal a világirodalom remekei között helyet követelő alkotás szülőatyjáról, Berzsenyi Dánielről elnevezett park és utcasor is megszépülhetett. Újra helyére kerülhetett a Zsolnay kút, fölavatták Bors István Rapkerék című alkotását is. Csokonay Vitéz Mihály sem ismeretlen a somogyi világban. Számos közintézmény, utca és emléktábla viseli e híres-neves költőnk emlékét is, mint ahogy sok más nagyságunknak is igyekeztek méltó emléket állítani. Széchenyi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak különösen kedvelt a szobra, akárcsak Szent István királyunknak. Éppen ezért is fogtak hozzá nagy gonddal a róla elnevezett templom falán álló százéves szökőkút rekonstrukciójához, amely mára szintén teljes pompájában díszült. De itt áll a Róma-hegyen Rippl-Rónai József háza is, amely közkedvelt múzeumként ismert. Falai között a művész életében olyan nagyságok fordultak meg, mint Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Medgyessy Ferenc, hogy csak néhányukat említsük. Nem véletlen hát, hogy a kaposváriak féltő gonddal vigyázzak, s a város egyik büszkeségeként tartják számon. A Csíky Gergely Színház úgyszintén Kaposvár büszkesége. Ezt látni a parkos részből is, amely kedvelt pihenőhelye a városlakóknak, s el nem mulasztanák, hogy a messziről érkező vendéget idekalauzolják. A nagy teátrum születéséről mindössze annyit tudni, hogy az építtetők az akkori városatyáktól csupán annyi instrukciót kaptak: nagyobb legyen, mint a pécsi színház. Az óhaj teljesült, s immár 1911-es megnyitója óta a magyar színházi élet kiemelkedő reprezentánsai között tartják számon. S ha már a múzeális értékeket soroljuk, Somogyországban még híre-hamva sem volt az autóversenyeknek, amikor is már ismerték Szennát. No, nem a tragikus körülmények között elhunyt versenyzőt, hanem a Kaposvártól hét kilométerre található települést, amely immár az ország első Nostradíjas falumúzeumának ad otthont. Ha egy kicsit továbbmegyünk, a zselici dombvidék bőkezűen jutalmazza az idelátogatókat ter- 24 mmnLantn '»nnezo