Magyar Demokrata, 2003. április-június (7. évfolyam, 14-26. szám)

2003-06-26 / 26. szám

-Neki nem volt gyereke? - Volt, de már felnőtt, így engem dajkálga­­tott Sokkal jobban emlékszem az ő lakására, mint a sajátunkra, az ottani apró részletekre, a kis porcelánfigurákra a vitrinben meg a törött szárnyú madarakra, amiket mindig összeszed­tünk a Köztársaság téren, a konyhában nevel­­gette őket A szüleim menet közben építkez­tek, és nem is nagyon emlékszem más beszél­getésre közöttük, csak hogy hogyan jutnak egyről a kettőre. Édesanyám a pécsi uránbá­nyánál dolgozott laboránsként Édesapámról szintén alig vannak emlékeim, ahogy így utó­lag elmondták, azért, mert hol vagont rako­dott, hol teherautó. Harmincéves volt, amikor én születtem és még nem volt semmilyen eg­zisztenciája, mert ’56 után priuszos lett, nem kapott munkát Anyai nagyapám bíró volt, jól ismert ember Pécsett Talán az ő segítségével - bár ezt ma sem tudom pontosan, mert apu nem szívesen beszél ezekről az időkről - sike­rült új személyi igazolványhoz jutnia, és így munkához is. Nagyon keményen dolgozott és a ranglétra összes fokát megjárva később rendkívül sikeres mezőgazdasági üzletember­ré vált Minden céget, ahol alkalmazott volt, többnyire főosztályvezető, sikerre vitt Az, amit én ma csinálok, azt hiszem, elsősorban az apai nagyszülőkre üt vissza, akik falusi emberek voltak. Nem messze innen, Szajkón éltek egy sváb faluban. Zsíros földek vannak arrafelé, 40- 44 aranykoronás területek. Az ő létükhöz áll közel a mostani életem. Egy 370 lelkes falu pol­gármestereként élem a hétköznapjaimat, de két éve van egy másik munkám is, ami szintén a paraszti léthez kötődik. Édesapámnak van egy kft-je, ami szarvasmarha-hizlalással foglal­kozik, ennek két éve én vagyok az ügyvezető­je. Most aztán muszáj megtanulnom, amit ed­dig még nem tudtam, hiszen soha életemben nem foglalkoztam mezőgazdasággal. Jó minő­ségű húst termelni Magyarországon ma ép­pen olyan misszió, mint jó bort készíteni vagy jó polgármesternek lenni. Ezeket a munkákat nem én választottam, mindig ők választottak engem. Nem is tiltakoztam soha ellenük. Nem is értettem soha, hogy lehet valaki úgy, hogy nincs munkája, nekem mindig túlburjánzanak a feladataim. Most már egyre több mindenre teli nemet mondanom, hogy jusson időm a gyerekeimre. -A férje mivel foglalkozik? - Sajnos már elváltunk, 16 év után. Ő egy an­gol szobrász, Colin Fosternek hívják. A villányi szoborparkban ismerkedtünk meg, ahol fotós­ként dolgoztam a ’80-as években. Az volt a fel­adatom, hogy a nyári szobrásztáborokat doku­mentáljam. Gyakran hívtunk meg külföldi szobrászokat is, mert nem sok új irányzatot le­hetett látni nálunk a köztéri szobrászatban. 1982-ben kezdtem ott, akkoriban néptáncos voltam a Mecsek Táncegyüttesben. Franciául tudtunk beszélgetni, angolul csak tőle tanul­tam meg később. ’86-ban házasodtunk össze, és ezt a házat itt, Balkonyán ’87 őszén találtuk meg. Nagyon rossz állapotban volt Nem sok­kal előtte hatalmas jégeső esett Baranyában, amit talán sohasem fognak elfelejteni az itteni­ek: 40 dekás jegek estek, az összes fa lombko­Demokrata 2003/26 rona nélkül maradt és a házak tetejét is telje­sen szétverte. Azok az épületek, amelyekben nem laktak, gyors pusztulásnak indultak - milyen volt ez is. Egy-két percig tartott ez a nyá­ri jégeső, de utána úgy nézett ki minden, mint­ha háború után lettünk volna Innen akkor már kihaltak az öreg szülők, a fiatalok pedig Mohá­cson éltek, rajta volt a tábla, hogy eladó. Vagy húsz másik házzal együtt nagyon szomorú ál­lapotban volt viszont a pajta, ahol most beszél­getünk, majdnem ugyanígy nézett ki a hatal­mas vályogtégláival, csak lebetonoztuk az alját - Van valami oka, hogy éppen ideköltöztek? - Nem tudom, miért, de mindig is fölun sze­rettem volna élni. Emlékszem, hatéves voltam, amikor elkezdtem nyúzni a szüleimet, hogy költözzünk fölura. Visszatérő álmom volt kis­lánykoromban, hogy egy fehérre meszelt fölű parasztházban kék ruhában jövök-megyek. Nem tudom, honnan jött ez, talán onnan, hogy az apai nagyszüleimre ütöttem, nagyanyám mesélt is sokat a falusi létről. Őket 1950-ben el­hurcolták a Hortobágyra, az egész családot édesapámat is. Nem nagyon lehet tudni, miért A faluban a módosabb gazdákat mind elvitték. Mondjuk a nagyapám elég aktív volt a kisgaz­dapártban, talán ez lehetett az egyik ok, nem tudom. A nagyszüleim sose heverték ki, hogy kitiltották őket a falujukból és mindenüket el­vették. A házukban most egy csemegebolt és egy mozi működik. Később Pécsre költöztek, de ott is falusias körülmények között éltek fönt a szőlőhegyen, tartottak állatokat is.­­ Nem nagyon volt divat a nyolcvanas évek­ben Mura jönni, inkább mindenki a városba tartott - Főleg itt, Baranyában minden faluról az hírlett, hogy a víz ihatatlan és menekülnek in­nen az emberek. Ez Palkonyára is igaz volt, ’87-ben jóformán csak nyugdíjasok laktak itt. Mi voltunk az első fiatal házaspár, akik idees­tünk, mint légy a levesbe. A helyiek sokáig nem is értették, állandóan azt kérdezték, hogy miért pont Balkonyára jöttünk. A házról pedig mindenki azt mondta, dózeroljuk el, mert az már úgysem jó semmire. Mi inkább nekiáll­tunk restaurálni, és öt vagy hat évig dolgoz­tunk rajta, amíg a mai állapotát elnyerte. Na­gyon nehéz időszak volt A konyhában éltünk, és közben tataroztuk a lyukas tetejű házunkat Lavórban mosakodtunk, nem hiszem, hogy még egyszer végigcsinálnám. - Mért lett polgármester? - 1990-ben lettem terhes az első kislányom­mal, decemberben született meg. Úgyhogy abban az évben egyszerre vállaltam el az anya­ságot és a polgármesterséget és egyikről sem tudtam, milyen. Nem akartam polgármester lenni, ez is csak úgy jött Éppen itthon ültem, egy nagyobb ruhát varrogattam magamnak, amibe beleférek a pocakommal, amikor jött a szomszéd, hogy itt vannak a tanácstól és kérik, hogy menjek le a kultúrházba, mert beszélni­ük kell velem. Aznap ért véget a kopogtatócé­dulák gyűjtése. Közölték, hogy a falu 99 száza­léka az én nevemet írta a cédulákra. - Ön nem is tudott semmiről? - Nem. Mit tehet az ember egy ilyen várat­lan helyzetben? Egyrészt nagyon meghatód­tam, másrészt fogalmam sem volt mit tegyek, szinte azonnal kellett nyilatkoznom, mert azt mondták, ha netán nem vállalnám, bajba kerül a falu, mert nem lesz polgármesterjelöltje. Azért is ért váratlanul a dolog, mert mi igazá­ból nagyon kevés embert ismertünk itt, in­kább csak a gyerekeket hiszen ők minden új portára bemennek, kíváncsiskodnak, velük in­kább volt kapcsolatunk, de a falubeliek közül kevéssel, mert rengeteget utaztunk, volt úgy, hogy több hónapig nem voltunk itthon. Sze­rencsére a választások csak később voltak, így volt időm elolvasni az önkormányzati törvényt hogy mire számíthatok. Ugyan nagyon bíztam magamban meg a gyerekemben is, mert kara­kánul viseltem a terhességet de igazából nem tudtam, mi vár rám. Az első két év vesszőfutás volt Arra nem számítottam, hogy lelkileg eny­­nyire nehéz a polgármesterség. Mindenki csak a nyűgével, bajával keres meg, olyan gon­dokat látok és olyan bajokhoz van közöm, amikhez előtte soha.­­ Mindenki egyenesen a polgármesterhez akar menni? - Itt nincs apparátus, itt csak én vagyok. Körjegyzőség van Villányban, ami 7 kilométer, de azt háromszor is meggondolják, hogy odá­ig elmenjenek valamilyen gondjukkal. Ma már van­ két segítségem, de eleinte teljesen egye­dül voltam 1993-ig, akkor lett falugondnok, aki viszi az óvodásokat meg ebédet hord a nyugdí­jasoknak - nagyon sok terhet levett a vállamról így is. Őt is megviselte ez a munka, a mások problémáival való állandó foglalkozás - nem is gondolná az ember, milyen nehéz ez. Egy ilyen kis faluban különösen, hiszen ismerjük egymást ezért sokkal személyesebb a viszo­nyunk mindenkivel, jobban átéljük a gondjai­kat Közöm van a falu bolondjához, az alkoho­listához és az agykutatóhoz is, mindenkihez, aki itt él a faluban. Olyan ez, mint Magyaror­szág kicsiben, van itt mindenféle ember. Soha nem jelentkezett senki más a polgármesteri posztra, kicsit már szégyellem is, hogy soha nincs ellenfelem és mindig 100 százalékkal nyerem a választásokat Régebben azt szok­tam mondani, hogy két politikus van a világon, aki ilyen arányban nyer Szaddám Huszein és én. Most már csak én vagyok. De annyit leg­alább már elértem, hogy vannak irigyeim. -Mi tudott ez alatt a 13 év alatt elérni? - Amikor polgármester lettem, a falu kéthar­mada nyugdíjas volt mára a fiatalok és az idő­sek aránya kiegyenlítődött Sőt idén először a 18 éven aluliak lélekszáma meghaladta a nyug­díjasokét Talán ez mond el a legtöbbet az el­múlt 13 évről. Egyébként a falu megszépült ami természetesen nagyon hosszú folyamat és még nem ért véget 1992-ben kezdtük, első­ként a megyében, a faluképvédelmet a 108 házból ötvenkettőt helyileg védetté nyilvánítot­tunk, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat ha egészen csekély összeggel is, de támogatja ezeknek az épületeknek a felújítását Azonkívül van egy országosan védett műemlék pinceso­runk is és egy szintén országosan védett temp­lomunk. Azt szoktam mondani, hogy az egy fő­re jutó műemlékek száma Palkonyán a legma­gasabb a megyében. A saját példámon fa- O

Next