Magyar Demokrata, 2003. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2003-08-14 / 33. szám
Hifis Boldogság, gyere haza ,jjf'Cserháti Zsuzsa (1948-2003) Ismét elment egy hang. Egy olyan hang, amelyik nem terem minden bokorban. A tragédiáról már eddig is sokan sokféleképp vélekedtek, részben azért, mert tele van kérdőjelekkel, másrészt pedig azért, mert nem biztos, hogy ekkor, most és így kellett bekövetkeznie. Cserháti Zsuzsa ötvenöt éves volt. Csilfingh kegyeleti dologról lévén szó, minden egyes mondatnak csak ennek tiszteletben tartásával szabad elhangoznia. A bevezetőben feltett kérdésekre azonban ezzel együtt is választ kell keresni, mert nem egyedi esetről, sokkal inkább jelenségről beszélhetünk. Mert végezheti-e énekes ilyen körülmények között az életét, amikor hanganyagainak több tízezres eladása után platinalemezzel tüntették ki? Miközben az egyik bulvárlapban hetente arról olvashatunk, hogy húszas éveiket taposó leányzók és ifjak már sok tízmilliós új házaik berendezésén szorgoskodnak, akkor a nemzetközi sikereket is maga mögött tudó, a szakma és a közönség rokonszenvét egyaránt élvező énekesnőnek az okoz olthatatlan örömöt, hogy Budapest egyik leglerobbantabb belvárosi részében felújíthatja lakását. Lehet-e egy színpadon eltöltött, sikeresnek mondható művészpálya összes hozadéka, hogy sokszor még ebédre sem telik belőle? Miért hagytuk, hogy így legyen ? - énekelte egykor az Illés együttes, és van-e arra remény, hogy ebben a tekintetben valami megváltozzék? Járjuk végig ezt az életutat! Cserháti Zsuzsa eredetileg nem is énekesnek, hanem hosszú évekig balerinának készült. A Honvédban tornászott, méghozzá olyan sikerrel, hogy szakközépiskolai bajnok lett belőle. Polgári foglalkozásként az óra-ékszerész szakmát választotta, amikor azonban a ’60-as évek közepén meghallotta a Supremes énekegyüttes és Aretha Franklin lemezeit, az élmény egy csapásra megváltoztatta további életére vonatkozó addigi elképzeléseit Barátai biztatására énekelni kezdett, először a Rangers együtteshez került, ahonnan 1968-ban távozott, a zenekar pedig Corvina néven folytatta pályafutását. A következő évben már a Thomastic zenekarban tűnt fel, velük jutott ki Jugoszláviába, majd Algériába. Ezekben az években a művészek külföldi kiközvetítésével foglalkozó Interkoncert Pódium csoportjának két intézője, Neményi Gábor és Szász Gábor hajtotta fel ezeket a lehetőségeket A gondok itt kezdődtek, bár ez akkoriban bármely más előadó életében is a mindennapok gyakorlata volt A hazai alamizsnaszerű gázsikkal szemben egy nyugati szerződés - még két ilyen gyengén fejlett országban is - főnyereménynek számított, más kérdés, hogy milyen áron. Csak a helyszínen derült ki, hogy az arab bártulajdonos fekete ügyletei miatt folyamatosan a bíróságra járt, a gázsik kifizetése is akadozott A kettős prés másik ága idehaza szorított, ahol Neményi és Szász fejte a zenészeket, mondván, hogy nekik is tejelni kell azért, hogy a zenekar továbbra is kint maradhasson. Az első buktató, amelyik a fiatalok Nyugat utáni vágyát használta fel saját maga megtollasodására, tehát magában a Demokrata 2003/33