Magyar Demokrata, 2003. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2003-08-14 / 33. szám

Hifis Boldogság, gyere haza ,jjf'Cserháti Zsuzsa (1948-2003) Ismét elment egy hang. Egy olyan hang, amelyik nem terem minden bokorban. A tragédiáról már eddig is sokan sokféleképp vélekedtek, részben azért, mert tele van kérdőjelekkel, másrészt pedig azért, mert nem biztos, hogy ekkor, most és így kellett bekövetkeznie. Cserháti Zsuzsa ötvenöt éves volt. Csilfingh kegyeleti dologról lévén szó, minden egyes mondatnak csak ennek tiszteletben tartásával szabad elhangoznia. A beveze­tőben feltett kérdésekre azonban ezzel együtt is választ kell keresni, mert nem egyedi esetről, sokkal inkább jelenségről beszélhetünk. Mert végezheti-e énekes ilyen körülmények között az életét, ami­kor hanganyagainak több tízezres eladása után platinalemezzel tüntették ki? Miköz­ben az egyik bulvárlapban hetente arról olvashatunk, hogy húszas éveiket taposó leányzók és ifjak már sok tízmilliós új há­zaik berendezésén szorgoskodnak, akkor a nemzetközi sikereket is maga mögött tudó, a szakma és a közönség rokonszen­­vét egyaránt élvező énekesnőnek az okoz olthatatlan örömöt, hogy Budapest egyik leglerobbantabb belvárosi részében fel­újíthatja lakását. Lehet-e egy színpadon el­töltött, sikeresnek mondható művészpá­lya összes hozadéka, hogy sokszor még ebédre sem telik belőle? Miért hagytuk, hogy így legyen ? - énekelte egykor az Il­lés együttes, és van-e arra remény, hogy ebben a tekintetben valami megváltoz­zék? Járjuk végig ezt az életutat! Cserháti Zsuzsa eredetileg nem is éne­kesnek, hanem hosszú évekig balerinának készült. A Honvédban tornászott, méghoz­zá olyan sikerrel, hogy szakközépiskolai bajnok lett belőle. Polgári foglalkozásként az óra-ékszerész szakmát választotta, ami­kor azonban a ’60-as évek közepén meg­hallotta a Supremes énekegyüttes és Aretha Franklin lemezeit, az élmény egy csapásra megváltoztatta további életére vonatkozó addigi elképzeléseit Barátai biztatására énekelni kezdett, először a Rangers együtteshez került, ahonnan 1968-ban távozott, a zenekar pedig Corvi­na néven folytatta pályafutását. A követke­ző évben már a Thomastic zenekarban tűnt fel, velük jutott ki Jugoszláviába, majd Algériába. Ezekben az években a művé­szek külföldi kiközvetítésével foglalkozó Interkoncert Pódium csoportjának két in­tézője, Neményi Gábor és Szász Gábor hajtotta fel ezeket a lehetőségeket A gon­dok itt kezdődtek, bár ez akkoriban bár­mely más előadó életében is a mindenna­pok gyakorlata volt A hazai alamizsnasze­rű gázsikkal szemben egy nyugati szerző­dés - még két ilyen gyengén fejlett ország­ban is - főnyereménynek számított, más kérdés, hogy milyen áron. Csak a helyszí­nen derült ki, hogy az arab bártulajdonos fekete ügyletei miatt folyamatosan a bíró­ságra járt, a gázsik kifizetése is akadozott A kettős prés másik ága idehaza szorított, ahol Neményi és Szász fejte a zenészeket, mondván, hogy nekik is tejelni kell azért, hogy a zenekar továbbra is kint maradhas­son. Az első buktató, amelyik a fiatalok Nyugat utáni vágyát használta fel saját ma­ga megtollasodására, tehát magában a Demokrata 2003/33

Next