Magyar Demokrata, 2003. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2003-08-14 / 33. szám

KULTÚRA rendszerben volt található. A két jómadár­ral kapcsolatban érdemes idézni Baronits Zsolt (a Syrius együttes elhunyt vezetője) egyik nyilatkozatát. Ebben elmondja, hogy Neményi Gábor havi háromezer forintot kért a szerződtetett zenekaroktól, hozzá a fellépések díjazásából 10 százalékot az ille­tő ország valutájában és persze százezret készpénzben. Az összegek nagyságára jel­lemző, hogy Baronits szerint a háromezer forint havi bérnek számított, a száz rugó­ért pedig 1972-ben egy egész lakást lehe­tett vásárolni. És ha már ennél az évjáratnál tartunk, ez hozta el a változást Zsuzsa életében. A budapesti Balaton étteremben az új hang először Szécsi Pál pincér nővérének, majd magának az énekesnek is feltűnt, és bese­gítette „tulajdonosát” az Országos Rende­ző Iroda egyik központi műsorába. Mert oda sem lehetett ám csak úgy bekerülni az utcáról! Ezt megelőzően B. J. Thomas nagy sikerű, Raindrops Keeps Falling On My Head című dalának hallatán Ákos Ste­­f énekesnő már korábban felvette a Rádió Tánczenei Stúdiójába. Noha Stefi pártfo­gása nem minden esetben bizonyult elő­nyösnek - korábbi férje, Holéczy Ákos Nyugatra távozása a hatóságok, dzsesszes énekstílusa a versenytársak, köztük Sík Olga szemében jelentett szálkát­­, Zsuzsá­nak sikerült két dallal is indulnia az 1972- es Táncdalfesztiválon, ahol a Nem volt ő festő címűért azonnal előadói díjat kapott Még ugyanezen évben meghívták az akkori NSZK-ba, ahol az éppen ügyeletes híresség, Peter Maffay komponálta száma odakint kislemezen is megjelent. Mivel a Cserhátit nem tudták kimondani, minde­nütt Sara Molnár néven mutatták be. Er­ről idehaza egy hang nem esett, sőt ami­kor Nyugat-Berlinbe kapott meghívást, a már említett Interkoncert többször is azt válaszolta a megkeresésre, hogy a mű­vésznő nem ér rá. Ez persze nem volt igaz, de megunva a huzavonát, a német fél egy lakására küldött levélben tudatta, hogy befejezte a vele való egyezkedést. Elcsattant tehát a második, nagyobb po­fon is Zsuzsa arcán. Egy ideig Szécsi Pállal lépett fel közö­sen, majd 1977-ben a Tessék választani cí­mű műsor nagydíját vitte el, ám amikor nemet mondott Erdős Péter ajánlatára, hogy a Neoton együttes háttérénekese le­gyen, sorsa megpecsételődött. Az ajánlat elfogadása ugyanis olyan megalázó hely­zetbe hozta volna, mint amikor a termé­szettudományok doktorát egy elemista gyermek mögé állítják segédnek. Saját el­képzelései megvalósítására ekkor hozta létre az Európa együttest. A következő Táncdalfesztiválon Bágya András dalával (A boldogság és én) elszenvedett bukás után elege lett az előre eldöntött sorrendi­­ségű versenyekből és zenekarával kül­földön vállalt munkát. Sajnos ez az idő­szak a belső viszályok miatt nem tartha­tott sokáig, az érzékeny lelkületű énekes­nő visszatért hazájába és a Moulin Rouge­­ba szerződött A sors azonban nem sokáig fogadta ke­gyeibe. A következő arculcsapás akkor ér­te, amikor a Béke Szálló báljának irányítá­sát a magyar úszóválogatott pénzét elszip­­kázó Zemplényi György vette át. Miután még a fizetségét is megbeszélték, a ké­sőbb nemzetközileg keresett hóhányó egy nyílt társulati ülésen azzal szégyení­­tette meg, hogy nem említette a nevét a szerződtetett kezdők között. Igaz, Zsuzsa ekkorra már egy idegi eredetű hormon­elégtelenség következményeként komoly testsúlyt szedett magára, kirúgásához ille­­delmesebb módszert is választhatott vol­na a puhány testalkatú, homoszexuális Zemplényi. Ráadásul elterjesztették az énekesnőről, hogy alkoholista, holott - el­mondása szerint - annak következtében inkább össze kellett volna aszalódnia, nem pedig meghíznia. Csalódottan hátat fordított a fővárosnak, és évekig Szege­den, majd Debrecenben vállalt munkát. Mélységes elkeseredéssel szemlélte a zenei igénytelenség térnyerését és megfo­gadta, hogy tudását azoknak a fiataloknak adja át, akikben felfedezi a tehetség szik­ráját. így került hozzá Debrecenben a 12 esztendős Rita, akit már ő készített fel a Ki Mit Tud?-ra, mégpedig olyan sikerrel, hogy az meg is nyerte a versenyt. A kis­lány figyelmét azonban nem kerülte el ta­nítója általános lehangoltsága és egyszer így szólt hozzá: Zsuzsa néni, annyi rosz­­szat mondanak magáról, de ne tessék el­szomorodni. Ha az Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot”. És valóban így történt. A Nirvána bár­ban összetalálkozott Rózsa Istvánnal, a Rózsa Records vezetőjével, aki fél év múl­va stúdióba szólította, hogy felénekelje Hamu és gyémánt című albumának dalait. Kirobbanó sikert aratott, ami egyértelmű­en bizonyította, hogy nem veszett ki az emberekből az igényesség iránti vágy, ha lehetőséget kapnak az értékes és értékte­len közötti választásra. Harmadik lemeze az Adj még a tűzből címet kapta és azon külföldi példaképeinek számait tolmácsol­ta, köztük olyanokat, amelyeket már az 1966-os Ki mit tud ?-on is énekelt angolul, ám amikor magyarra is át akarta ültetni, azzal hűtötték lelkesedését, hogy Magyar­­országon erre nincs igény. Az 1972-es Táncdalfesztiválon is azt vágták a fejéhez, hogy mit akar ezzel a soul zenével. Az idő mindkét esetben őt igazolta, mert a hiva­tásos döntnökök divatmajmolása helyett saját belső megérzésére hallgatott, önma­gát vállalta és adta. Nem járt össze senkivel csak azért, hogy benne legyen a kiválasztottak kasztjában, jól látta, hogy ebben a szakmában nem iga­zán van őszinte összetartás, mindenki a ma­ga kis pecsenyéjét sütögeti, ha pedig nem jár sikerrel, akkor jövedelmezőbb megélhe­tés után néz. „Én mindig az éneklésből akartam megélni, és noha előfordultak az életemben mélyrepülések, mégsem váltot­tam pályát Ez a fokmérője annak, hogy kit érdekel őszintén a zene” - mondotta 2000 januárjában, amikor saját keze munkájával felújított lakásában beszélgettünk a De­mokrata számára készülő cikkhez. Zsuzsa vallásos volt, aki elmondása sze­rint nem mindennapos dolgokért könyör­­gött, hiszen a Jóisten úgy is tudja, hogy neki mire van szüksége. „Betartom a tízparancsolatot, az erköl­csi normákat, és úgy érzem, hogy a Min­denható velem van. Nem véletlenül mond­ják, hogy segíts magadon, az Isten is meg­segít, mert ha ezt egy picit is megteszed, biztosan ad hozzá egy lökést, ahogyan en­gem is megragadott, valahányszor telje­sen belecsúsztam volna egy képzeletbeli gödörbe. Sosem akartam milliomos lenni, mindössze annyit szeretnék, hogy egyip­tológusnak készülő itamnak és az édes­anyámnak normális életkörülményeket tudjak biztosítani. Hiszek a reinkarnáció­ban is, érdekelnek a misztikus könyvek, és úgy vélem, az életem előre meg van ír­va”- mesélte titkairól. Két héttel korábban a Blaha Lujza téren rendezett, szabadtéri, szilveszteri bulin el­sőként lépett fel az akkor még új évezred­nek vélt 2000. évben. Éjfél után megindul­tak a buszok, ám amikor elkezdte a Meny­nyit ér egy nő című dalát, ismét leálltak a járművek, kinyitották az ajtókat, az embe­rek kiszálltak és mindenki vele énekelt a mínusz tízfokos fagyban. Műsorának utol­só dala ezúttal is az Édes kisfiam zenés kí­séret nélküli változata volt. Az elmúlt hónapokban gyakran bete­geskedett, fellépései nem voltak, szeretett gyermeke sem élt már vele. Egyedül ma­radt, de nem is kívánt senkit maga mellé a kiskutyáján kívül. A tragédiát szinte előre lehetett borítékolni, még ha nem is biztos, hogy ekkor, most és így kellett bekövet­keznie. Mert bármennyire is igyekszik az ember, nem tudja elhessegetni magától az önkezűség gondolatát. Ha ugyanis való­ban belső vérzés vitte el, akkor annak előzmények nélkül, pillanatok alatt kellett végeznie a legyengült testtel, hiszen ellen­kező esetben orvost hívott volna. Nem tet­te. Nem akarta? Nem volt miért. Lehet, hogy eszébe jutott érzékeny lelkületéhez legközelebb álló gyönyörű dala, amelynek sorai talán soha nem váltak valóra: „Bol­dogság, gyere haza, késő van, gyere haza. Honnan jössz, nem érdekel. Gyere haza, csak ennyi kell.” Akárhogy is történt, ez­úttal ő tért meg, az örök békesség házába. Szakács Gábor Demokrata 2003/33

Next