Magyar Demokrata, 2003. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2003-08-14 / 33. szám
KULTÚRA rendszerben volt található. A két jómadárral kapcsolatban érdemes idézni Baronits Zsolt (a Syrius együttes elhunyt vezetője) egyik nyilatkozatát. Ebben elmondja, hogy Neményi Gábor havi háromezer forintot kért a szerződtetett zenekaroktól, hozzá a fellépések díjazásából 10 százalékot az illető ország valutájában és persze százezret készpénzben. Az összegek nagyságára jellemző, hogy Baronits szerint a háromezer forint havi bérnek számított, a száz rugóért pedig 1972-ben egy egész lakást lehetett vásárolni. És ha már ennél az évjáratnál tartunk, ez hozta el a változást Zsuzsa életében. A budapesti Balaton étteremben az új hang először Szécsi Pál pincér nővérének, majd magának az énekesnek is feltűnt, és besegítette „tulajdonosát” az Országos Rendező Iroda egyik központi műsorába. Mert oda sem lehetett ám csak úgy bekerülni az utcáról! Ezt megelőzően B. J. Thomas nagy sikerű, Raindrops Keeps Falling On My Head című dalának hallatán Ákos Stef énekesnő már korábban felvette a Rádió Tánczenei Stúdiójába. Noha Stefi pártfogása nem minden esetben bizonyult előnyösnek - korábbi férje, Holéczy Ákos Nyugatra távozása a hatóságok, dzsesszes énekstílusa a versenytársak, köztük Sík Olga szemében jelentett szálkát, Zsuzsának sikerült két dallal is indulnia az 1972- es Táncdalfesztiválon, ahol a Nem volt ő festő címűért azonnal előadói díjat kapott Még ugyanezen évben meghívták az akkori NSZK-ba, ahol az éppen ügyeletes híresség, Peter Maffay komponálta száma odakint kislemezen is megjelent. Mivel a Cserhátit nem tudták kimondani, mindenütt Sara Molnár néven mutatták be. Erről idehaza egy hang nem esett, sőt amikor Nyugat-Berlinbe kapott meghívást, a már említett Interkoncert többször is azt válaszolta a megkeresésre, hogy a művésznő nem ér rá. Ez persze nem volt igaz, de megunva a huzavonát, a német fél egy lakására küldött levélben tudatta, hogy befejezte a vele való egyezkedést. Elcsattant tehát a második, nagyobb pofon is Zsuzsa arcán. Egy ideig Szécsi Pállal lépett fel közösen, majd 1977-ben a Tessék választani című műsor nagydíját vitte el, ám amikor nemet mondott Erdős Péter ajánlatára, hogy a Neoton együttes háttérénekese legyen, sorsa megpecsételődött. Az ajánlat elfogadása ugyanis olyan megalázó helyzetbe hozta volna, mint amikor a természettudományok doktorát egy elemista gyermek mögé állítják segédnek. Saját elképzelései megvalósítására ekkor hozta létre az Európa együttest. A következő Táncdalfesztiválon Bágya András dalával (A boldogság és én) elszenvedett bukás után elege lett az előre eldöntött sorrendiségű versenyekből és zenekarával külföldön vállalt munkát. Sajnos ez az időszak a belső viszályok miatt nem tarthatott sokáig, az érzékeny lelkületű énekesnő visszatért hazájába és a Moulin Rougeba szerződött A sors azonban nem sokáig fogadta kegyeibe. A következő arculcsapás akkor érte, amikor a Béke Szálló báljának irányítását a magyar úszóválogatott pénzét elszipkázó Zemplényi György vette át. Miután még a fizetségét is megbeszélték, a később nemzetközileg keresett hóhányó egy nyílt társulati ülésen azzal szégyenítette meg, hogy nem említette a nevét a szerződtetett kezdők között. Igaz, Zsuzsa ekkorra már egy idegi eredetű hormonelégtelenség következményeként komoly testsúlyt szedett magára, kirúgásához illedelmesebb módszert is választhatott volna a puhány testalkatú, homoszexuális Zemplényi. Ráadásul elterjesztették az énekesnőről, hogy alkoholista, holott - elmondása szerint - annak következtében inkább össze kellett volna aszalódnia, nem pedig meghíznia. Csalódottan hátat fordított a fővárosnak, és évekig Szegeden, majd Debrecenben vállalt munkát. Mélységes elkeseredéssel szemlélte a zenei igénytelenség térnyerését és megfogadta, hogy tudását azoknak a fiataloknak adja át, akikben felfedezi a tehetség szikráját. így került hozzá Debrecenben a 12 esztendős Rita, akit már ő készített fel a Ki Mit Tud?-ra, mégpedig olyan sikerrel, hogy az meg is nyerte a versenyt. A kislány figyelmét azonban nem kerülte el tanítója általános lehangoltsága és egyszer így szólt hozzá: Zsuzsa néni, annyi roszszat mondanak magáról, de ne tessék elszomorodni. Ha az Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot”. És valóban így történt. A Nirvána bárban összetalálkozott Rózsa Istvánnal, a Rózsa Records vezetőjével, aki fél év múlva stúdióba szólította, hogy felénekelje Hamu és gyémánt című albumának dalait. Kirobbanó sikert aratott, ami egyértelműen bizonyította, hogy nem veszett ki az emberekből az igényesség iránti vágy, ha lehetőséget kapnak az értékes és értéktelen közötti választásra. Harmadik lemeze az Adj még a tűzből címet kapta és azon külföldi példaképeinek számait tolmácsolta, köztük olyanokat, amelyeket már az 1966-os Ki mit tud ?-on is énekelt angolul, ám amikor magyarra is át akarta ültetni, azzal hűtötték lelkesedését, hogy Magyarországon erre nincs igény. Az 1972-es Táncdalfesztiválon is azt vágták a fejéhez, hogy mit akar ezzel a soul zenével. Az idő mindkét esetben őt igazolta, mert a hivatásos döntnökök divatmajmolása helyett saját belső megérzésére hallgatott, önmagát vállalta és adta. Nem járt össze senkivel csak azért, hogy benne legyen a kiválasztottak kasztjában, jól látta, hogy ebben a szakmában nem igazán van őszinte összetartás, mindenki a maga kis pecsenyéjét sütögeti, ha pedig nem jár sikerrel, akkor jövedelmezőbb megélhetés után néz. „Én mindig az éneklésből akartam megélni, és noha előfordultak az életemben mélyrepülések, mégsem váltottam pályát Ez a fokmérője annak, hogy kit érdekel őszintén a zene” - mondotta 2000 januárjában, amikor saját keze munkájával felújított lakásában beszélgettünk a Demokrata számára készülő cikkhez. Zsuzsa vallásos volt, aki elmondása szerint nem mindennapos dolgokért könyörgött, hiszen a Jóisten úgy is tudja, hogy neki mire van szüksége. „Betartom a tízparancsolatot, az erkölcsi normákat, és úgy érzem, hogy a Mindenható velem van. Nem véletlenül mondják, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít, mert ha ezt egy picit is megteszed, biztosan ad hozzá egy lökést, ahogyan engem is megragadott, valahányszor teljesen belecsúsztam volna egy képzeletbeli gödörbe. Sosem akartam milliomos lenni, mindössze annyit szeretnék, hogy egyiptológusnak készülő itamnak és az édesanyámnak normális életkörülményeket tudjak biztosítani. Hiszek a reinkarnációban is, érdekelnek a misztikus könyvek, és úgy vélem, az életem előre meg van írva”- mesélte titkairól. Két héttel korábban a Blaha Lujza téren rendezett, szabadtéri, szilveszteri bulin elsőként lépett fel az akkor még új évezrednek vélt 2000. évben. Éjfél után megindultak a buszok, ám amikor elkezdte a Menynyit ér egy nő című dalát, ismét leálltak a járművek, kinyitották az ajtókat, az emberek kiszálltak és mindenki vele énekelt a mínusz tízfokos fagyban. Műsorának utolsó dala ezúttal is az Édes kisfiam zenés kíséret nélküli változata volt. Az elmúlt hónapokban gyakran betegeskedett, fellépései nem voltak, szeretett gyermeke sem élt már vele. Egyedül maradt, de nem is kívánt senkit maga mellé a kiskutyáján kívül. A tragédiát szinte előre lehetett borítékolni, még ha nem is biztos, hogy ekkor, most és így kellett bekövetkeznie. Mert bármennyire is igyekszik az ember, nem tudja elhessegetni magától az önkezűség gondolatát. Ha ugyanis valóban belső vérzés vitte el, akkor annak előzmények nélkül, pillanatok alatt kellett végeznie a legyengült testtel, hiszen ellenkező esetben orvost hívott volna. Nem tette. Nem akarta? Nem volt miért. Lehet, hogy eszébe jutott érzékeny lelkületéhez legközelebb álló gyönyörű dala, amelynek sorai talán soha nem váltak valóra: „Boldogság, gyere haza, késő van, gyere haza. Honnan jössz, nem érdekel. Gyere haza, csak ennyi kell.” Akárhogy is történt, ezúttal ő tért meg, az örök békesség házába. Szakács Gábor Demokrata 2003/33