Magyar Demokrata, 2003. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
2003-12-11 / 50. szám
ARCKÉP 3 - Úgy tudom, hogy a Vikár-gyűjteménnyel személyesen is foglalkozott - Igen, már azóta, hogy a Zenetudományi Szakon ezt a témát választottam diplomadolgozatul. A Vikár-gyűjtemény hallatlan nagy értéke a magyar népzenekutatásnak. Ő ugyanis gyorsírással jegyzett le mindent, utána vette fel a dallamokat fonográfhengerre. A sok lejegyzett szöveg és a viaszhengereken rögzített egy-két versnyi dallam nem mind kerültek egymás mellé. Egy évtizede dolgozom rajta, hogy a teljes nyilvántartás számítógépes kialakításával minél több adatrészt illeszthessek össze. Már legalább 200 db sikerült. -És mi a tánc szerepe a hagyományban? - Ennek a kommunikációs kultúrának a csúcsát, az összefogó táncszem szerepét a tánc jelentette. A tánc húzta maga után a divatjelenségek valamennyi elemét. Nyilvánvaló, hogy a tánchagyomány ismerete nélkül az egész folyamat is értelmezhetetlen. A vizsgálatot a tánc rögzítésének nehézsége akadályozta eddig. Mihelyt megszületett az ehhez szükséges technika, a teljes folyamat vizsgálhatóvá, értelmezhetővé vált. A tánckutatás kiderítette, hogy működtek azok a divathullámok, amelyek az évszázadok során Nyugat-Európából érkezve az egész kontinensen végigsöpörtek, egészen Magyarországig érve. Hogy a Kárpátokon túlra nem jutottak el, annak a Török Birodalom volt az oka. A fejlődés iránya a régi körtáncoktól tartott az individuális férfitáncok, majd a páros táncok kialakulása felé. Éppen most adunk ki egy könyvet A magyar tánc évszázadai címmel. Ezt a magyar táncról tudósító történeti szöveggyűjteményt Pesovár Ernő állította össze. Ebben olvashatjuk korabeli beszámolókból, hogy az 1600-as évek végén Kassán még körtáncokat jártak. Az új divatról, a páros táncról, melyben egy férfi megfoghatta a nőt, szélsőséges vélemények terjengtek. A prédikátorok erkölcstelennek bélyegezték a szószékekről, Csokonai Vitéz Mihály meg egyenesen „tót” befolyásnak tartotta. Látható ebből is, hogy a történelem valósága rázós téma. Ahogy az idők változnak, úgy változik egy egész hagyományrendszer, a világnézet, s maga az ízlésviág is. Az, hogy nálunk ennyi régiség konzerválódott, annak történelmi okai vannak. A sokat kárhoztatott török hódoltság miatt kissé megállt itt az idő, s lehet, hogy még visszafelé is ment egy kicsit Ilyen jelenség például az, hogy a többszólamú éneklés ugyan kifejlődött már nálunk is a templomokban, de a háborús körülmények szétzuálták a mögötte álló intézményrendszert, amely évszázadok alatt fejlődött id. S ez bizony ismét az egyszólamú zenekultúra egyeduralmához, annak újbóli felvirágzásához vezetett A régi műveltség terjedésének közege pedig már csak az az egyetlen népréteg lehetett, amely viszonylagos kontinuitásban vészelte át a háborús-polgárháborús évszázadokat: a parasztság. A többiek szétszéledtek, elpusztultak, nem alkottak már hagyományozásra alkalmas közösségeket. Az a helyzet állt elő, hogy a magyar műveltség hagyományát lényegében csak a parasztság vitte tovább, tartotta fenn. Ezért beszélünk mindig a paraszti hagyományról, amikor a néphagyományt emlegetjük. Meg is vádolták Bartókékat, hogy parasztimádók. Pedig az a műveltség, amelyet a paraszti közösségek szájhagyománya közvetít számunkra, nem mindig paraszti eredetű, hanem egy olyan „köznyelv" elemeit tartalmazza, amely valaha általános érvényű volt az egész társadalom, sőt tágabb értelemben az egész régi Európa számára. Minél keletebbre megy az ember, annál archaikusabb rétegeket talál ebben a hagyományban. A gyimesi csángók még olyan táncokat is táncolnak, amik a francia királyi udvarban a XII. században voltak divatosak. Néha megváltoztak a terjedési irányok. Volt úgy, hogy a lengyelektől terjedt el táncdivat Európa-szerte, volt, hogy a németektől. Volt olyan is, amikor a magyar táncok sugároztak ki Európába. Ilyen például a hajdútánc. Ezt a katonák Európa-szerte elterjesztették. A vonatkozó zenei anyag mind külföldi könyvekben van leírva, onnan lehet összeszedegetni. Ennek a táncnak legkarakteresebb eleme az a guggolós figura volt, amelyet manapság a Mojszejev együttes színpadán láthattunk ukrán táncként s amelyet Balassi Bálint is táncolt 1572-ben, a pozsonyi királykoronázáskor. Ez a divat egészen Oroszországig elterjedt. Lengyelország déli részén a gorálok ma is gyönyörűen járják. Néhány más elemét az albán kardtánc őrzi, de a legélőbb, a harcot imitáló változatok, a botolók a nyírségi cigányok hagyományának részét képezik a mai napig. Olyan ez, mint egy valaha szép gyöngysor szertegurult szemei. A centrumban már szinte semmi nincs, de a perifériák még őrzik. A Magyar Állami Népi Együttesben készült történeti táncműsorban (Táncos Magyarok) ezeknek a ma élő változatoknak az írásos dokumentumokkal való egybevetésével jöhetett létre a színpadon egy olyan élményszerű hajdútánc rekonstrukció, amely az időutazás élményével ajándékozza meg a nézőt. - A népzene elmezése is ilyen sok információt eredményez? - Természetesen. Most, hogy neves kutatóink (Bartók, Kodály, Járdányi, Dobszay és Szendrei Janka) évtizedekre nyúló munkája nyomán összeállt egy zenei elvek alapján kialakított népzenei típusrend, kiderült, hogy nem csak három stílus van, ahogy Bartók nyolcvan évvel ezelőtt leírta: régi, új és vegyes osztály, hanem legalább 25-30 féle stílus körvonalazható, amelyek közül némelyik több ezer éves gyökereket is továbbvisz. Ezért kell a hagyomány értékeivel nagyon óvatosan és távlatosan bánni, rövid távú érdekek, politikai áramlatok agresszivitásától távoltartani. A tülekedés logikájába ugyanis nem fér bele a sokszínűség, az mindig csonkolni, egységesíteni akar. A hagyomány valódi értékeinek ezerszínű gyémántja csak a művelt, hosszú távon gondolkodó, bölcs közösségek számára ragyog fel. És sajnos e nélkül a fény nélkül nincs értelmes emberi élet. ■ 66 Igényes kivitelű falinaptár a 2004-es évre Magyarország 12 százada Európában . M3g$fcfSZ3g M SZ32302 tUfCpMS Ec ? IO II 12 IJ M !&7 I» 19 20 21 21 24 75 26 V 2* -——-----------február -----------Kapható a Magyar Ház könyvesboltokban www.extra.hu/szazadok12 Demokrata 2003/50