Magyar Demokrata, 2004. április-június (8. évfolyam, 13-25. szám)
2004-06-24 / 25. szám
Később Hruscsov elismerte a habozását. Ha az USA erőt mutatott volna, vagy csak diplomáciai jelzést ad, a SZU talán lemondott volna Magyarországról. Amikor a magyarokat arra ítélték, hogy egyedül haljanak meg, a világ legelkötelezettebb antikommunista millióinak reménye és hite is velük együtt halt meg. A mi legmegbízhatóbb szövetségeseink, a vasfüggöny mögötti rabszolga népek most azt hiszik, hogy Amerikától nem várhatnak segítséget. Lévai György, Bp MÉDIA Én szóltam! A közszolgálati tvl Quitfire műsora még ugyan aránylag új keletű, annyit már elmondhatni róla azonban, hogy egyértelműen diszkriminatív. Rózsa műsorában mutatóban sem láttam eddig egyetlenegy cigány résztvevőt sem. Ennek oka nem lehet más, mint a bőr színe, tehát az előítélet. Rasszista a műsor. Az ún. tv2 (kereskedelmi) egyik nagy nézettségű műsorának, a Heti Hetesnek a teamjében sincs roma, csak „paraszt”. Egyértelmű, ez is rasszista műsor. A Mindentudás egyetemét is említhetem, egyetlen előadója sem roma, sőt, még a hallgatóság között sem igen láttam egyet sem! Mi az oka ennek a nagyfokú rasszizmusnak? Helyhiány miatt nem példálózom tovább, csakis kirekesztésről lehet szó. A „parasztnak” félezer éves bűne van, tessék jóvá tenni. Félezer éven át csak az előítélet, a rasszizmus ment. Elképzelni is borzasztó, mennyi érték ment itt bitangba ennyi idő alatt a kirekesztés miatt. Tessék, ha törik, ha szakad, jóvátenni ezt a hibát. (Én szóltam.) Miskolci Ferenc, Nagymaros KISEBBSÉGBEN Evolúció Leninünk továbbra is az egypártrendszer híve, pedig az egypártrendszer-divat feje fölött elröpült vagy 15 éve az idő. Markó Bélát borzasztóan felidegesí Demokrata 2004/25 tette, hogy Orbán Viktor szoborparkot avatott Székelyudvarhelyen Szász Jenővel. Számára csak az ő és a D-209-es szoboravatások az igaziak. Markó nem örül annak, hogy a rendezvényen a Fidesz elnöke olyan politikust próbált „támogatni”, aki a „romániai magyarság politikai egységének a megosztását próbáló szervezetnek volt a kezdeményezője.” Markó úgy üldözte az erdélyi magyar polgárokat, mint nagy elődje, Kurkó Gyárfás, a Romániai Magyar Népszövetség elnöke annak idején. Ma már többek között azért vagyunk errefelé ilyen kevesen. A romániai magyar komcsi és neptunos vezetők inkább Bukarest felé kacsingattak a júdáspénzért, mint itthonra. Budapestről is csak a pénz kell nekik, hogy néphülyítő és népfogyasztó életszínvonalukat valahogy fenn tudják tartani valamiből. Régebben voltak kapzsi grófjaink, báróink, nemeseink, aztán internacionalista kommunistáink, ma pedig neptunos főuraink, akik az egységdemagógia-filozófiájukkal sorvasztják az erdélyi magyarok létszámát. T. D., Mikháza (Mit tehetünk?) Alulírott, Todorán I. Csaba az alábbi kéréssel fordulok önök felé. Tisztelettel kérem, amenynyiben lehetőségük van rá, legyenek szívesek az alábbi felhívásom közzétenni: egy kis székely faluban élünk feleségemmel és hét gyerekkel, mezőgazdasággal foglalkozunk, nagy földünk van, de nincsen semmilyen gépünk, ezért kézzel kell dolgoznunk. Viszont nagyon kevés a jövedelmünk. Nagyon sokat dolgozunk és a kicsi jövedelemből öt gyerek jár iskolába és a pénz még nekik se elég. Én meg beteg vagyok, asztmás és a gyomrommal is baj van. Ezért nagyon szükségünk volna egy kaszálógépre. Tisztelt szerkesztőséget megkérnénk, hogy ha lehet segítsenek. Megértésüket, segítségüket előre is megköszönve maradok tisztelettel: Todorán Csaba: Név és cím a szerk.-ben EGYÉB Csak stílusosan (A gimnáziumok 2. osztálya számára kézült irodalomkönyv Percy Bussy Shelleyről szóló részében találtam a kincset.) Kezdetben volt a versdallam. Az olyasmi, hogy a verseknek lejtésük, dallamuk, ritmusuk, zenéjük stb. van. Csak pongyolábban, mert lustán, tömörítve: versdallam. Ha pedig már megvan az a fránya versdallam, akkor az iránt valaki érzékkel kell hogy rendelkezzék (jobb esetben van neki érzéke, no de ez nem a jobbik eseti). Tehát érzékkel rendelkezik iránta. De ugyan milyen érzékkel, mert egy költő esetében az sem mindegy: lehet jó, rossz, kitűnő, elsőrendű, kiváló, miegymás. De persze lehet az érzék nagy is. Ne lacafacázzunk, pláne ilyen kis tizenéves diákokkal! Nagy, oszt kész. Tehát a példamondatunk: trA költő nagy érzékkel rendelkezett a versdallam iránt” így állt össze a nagyértékű rendelkező mondat (kijelentő, kérdő, parancsoló, óhajtó, rendelkező). A diákok meg rendelkezzenek vele, ahogy tudnak. Hogy minél „nagyobban” hasznukra váljék. Édes anyanyelvünk kisebb dicsőségére. ---§2--P. Zs., Bp. Én sem! Üzenem Horn Gyulának, hogy én nem sértődtem ám meg, amiért nem visz engem az Európai Unióba. Ugyanis én a kis vattakabátos Gyulussal a Batthyány tértől még a Moszkva térig sem mennék! Sz. A., Kunszentmiklós LEVELEZES Hej, a tulipánnak nagy bánata van, mert az ibolyának szegfűszaga van! Kara-Kiss, Miskolc A levelek mondandójával a szerkesztőség véleménye nem mindig egyezik meg, ugyanezért felelősséget nem vállalunk érte. Az írásokat nem őrizzük meg, esetenként pedig rövidítve közöljük őket. A szerk. MAGYAR HÁZ - ■ - —iszonyvBSOOOOK: Szkítia-Buda, XI., Ménesi út 1/A. Tel.: (06 1)2091081- Szkítia-Pest, V., Városház utca 16. Tel.: (061)266 5619- Fénylő Magyarország, Eger, Széchenyi út 7. (9-18 óráig) Tel.: (06 36) 312175 • Szkítia: Pécs, Búza tér-Lánc u. 2. Tel.: (06 72)516508 - Szkrtta: Miskolc, Széchenyi u. 52. Tel.: (06 46) 359 297 • Három Királyok* Szkrtia: Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 1. Tel.: (06 42) 407 446-Szkrta-Griff varázs: Kaposvár, Dózsa György u. 12. Tel.: (06 30) 530 2759 • Szkrtia-Nemzeti: Baja, Jelky tér 6. Tel.: (06 79) 425 098 • Azária-Szkítia, Sárospatak, Rákóczi u. 9. Tel.: (06 47) 311 185 Hírlap- és Könyvkereskedés • Szkítia, Balatonfüred, Köztársaság u. 6. Tel.: (0687)481 789 • Szkítia, Debrecen, Batthyány u. 18. Tel.: (06 52) 450 021 • Szkítia könyvesbolt: Székesfehérvár, Liszt F. u. 1. • Kerecsen Könyvesház: Tatabánya, Kossuth L u. 88. Tel.: (06 34) 510 507 - Szkítia-Nemzeti: Siófok, Szűcs u. 5., Üzletek Háza Tel.: (06 84) 310 990- Szkítia, Körmend, Dienes Lajos u. 7. Tel.: (06 30) 400 6371 - Szkítia, Kecskemét, Arany János u. 3. Tel.: (06 76) 320 642 Bagoly Szkítia Könyv- és kottabolt és Antikvárium: Sárvár, Alkotmány u. 77. mm.bagoly.try.hu Tamási Áron-Szkítia Könyvesbolt: Szombathely, Nárai u. 3. Tel.: (06 94) 505 221 SZILAND Szkítia Könyvesbolt: Balassagyarmat, Rákóczi út 28. Telifax: (0635)301 035, e-mail: sziland@sziland.hu • Szkítia Avantgárd Könyvesbolt: Szolnok, Baross Gábor u. 24., Tel.: (06 56) 414 834 Szkítia Könyvesbolt: Szekszárd, Mátyás király út 8. (06 70) 385 0140 Szkítia-Szeged, ÁTRIUM-üzletház, Kárász u. 9., első emelet. Tel.: (06 62) 423 453 Magyar Ház Könyvesbolt, Nagykanizsa, Csengery u. 7. (bejárat a Zrínyi u. felől Szkítia, Kiskőrös, 6200 Petrovics u. 7. Tel.: (06 70) 3674586 Fehérkő Könyves Borház, Dunakeszi, 2120 Madách Imre u. Ha Tel: (06 30) 9104759. Hajnal Könyv* és kottabolt, Pápa Kunszt Alajos, Csáky u. 16. Petőfi Szkítia Könyv- és Zeneműbolt, Győr, Árpád út 44. Tel.: (0696) 327 466 Szkítia nősz könyvesbolt, Sopron 9400 Előkapu u. 5. tel.: (0699) 312 868 A túloldalon található könyvmegrendelőlapokat a 1243 Budapest, Pf.: 592 címre küldték. A borítékra írják rá: Magyar Ház Könyvszolgálat -a könyvszolgálat telefonszáma: 2091081, ügyintéző: Kiss Gábor, www.magyarhaz.hu A* 57