Magyar Demokrata, 2005. január-március (9. évfolyam, 1-13. szám)
2005-01-20 / 3. szám
78 Kései vallomás Kedves kollégánk verseskötetét olvasom - először kéziratban láttam, most szép kötet adja közre az immár hatvanéves szerző első gyűjteményét Vagyis ez egyszerre első kötet, válogatás és „összkiadás” - bár a hatvanvalahány verset majdnem ennyi kirostált vers ellensúlyozza. A kötet öninterjújában Poór Zsigmond felteszi a kérdést :A kilátástalanság, szomorúság, lemondás, no meg a terjedelem tekintetében olyan egyformák a versei, mint a gyufaszálak. Mi ennek az oka?” S a válasz: „Az oka az élet rövidsége, és hogy teli van kilátástalansággal, szomorúsággal, lemondással. Derűs, vidám, mozgékony az ember, aztán ha írni kezd, ez lesz belőle.” Ezt még meg is toldja később egy Kosztolányiidézettel: „élni nem úri dolog”. Poór K. Zsigmond versei magányosak, szemérmesek, fájdalmasak, öntörvényű szabadversek, pillanatképek, sóhajok Közülük nem is egy külföldön, főleg Párizsban szakadt ld a költőből, akinek versvilágához talán József Attila és Pilinszky sorsérzése hasonlítható: fájdalmas, kozmikus idegenség, fekete fény”. Ha irodalmi lapnál volnék szerkesztő, minden versét szívesen közölném, közöltem volna. De ezeknek a verseknek többsége az 1970-es évek óta „tetszhalott” volt, mint egy előhívatlan filmtekercs. Múlt idők és régi holtak emlékfoszlányok villannak fel a rövid sorokban: a költő nem beszédes, nem kitárulkozó, de halálosan és végzetesen őszinte, akár a napló. A hazátlanság, jövőtlenség, a ,megfakult példaképek” üressége mindenbe belopódzik, az utcákon futóbolondok, „távirányítású emberek” nyüzsögnek, de ,A haldoklás egyforma / Mindenütt”, ,A gyertyaláng mellett összerakott atomkorszak” nem kábítja el, inkább szánalomra ösztönzi a csaknem néma tanút, a magányos kóborlás és az értelmetlen utak metaforái egy csaknem lakhatatlan világ képei - ez bizony a mi világunk ez is mi vagyunk és mi voltunk. Poór Zsigmond jelet hagyott maga mögött a létezés sűrű erdejében: csak egy-egy kis ágat tört le, nem hagyott fatörzsbe vésett emléket Ettől a halk sírástól és szinte bocsánatkérő jelenléttől olyan szép és olyan szomorú. Szentmihályi Szabó Péter Poór Zsigmond: Már csak a jégvirág - Versek - magánkiadás - 2004 MAGÁNYOS íme, az Ember! mime, az ember! - mondja Tácsik János tárlatának címe. Körülnézve a meghitt kiállító térben, az Idoltól kezdve, a willendorfi Vénusz parafrázison és Szent Ferencen át eljutunk Jézusig, Tácsik János felkavaró Ecce Homo ábrázolásáig. A Corpus Christi torzó, a Quo vadis Domine, a Jézus mennybemenetele és a torinói leplet idéző Krisztus a művész vallomása szerint mind-mind „azokat az érzéseket, azokat az expressziókat tartalmazzák, amelyek bennem vannak, és amelyeket az atya és Jézus Krisztus segítségével tudtam vászonra vetíteni”. Jung szerint Jézus az ember archetípusa, akivel és akinek a segítségével minden lényeges elmondható rólunk, így nem véletlen, hogy Tocsik Jánost általa az elemi emberi kérdések foglalkoztatják. Festészetére, képeire a plasztikus érzékenység és a formakarakter-érzék jellemző. Kiválóan tud rajzolni, a formát a mozgásban úgy ragadja meg, hogy az élővé válik a síkon. Határozott, gyors mozdulatokkal dolgozik és az időbeniség dominál képein. A gesztus gyorsasága által pedig meg tudja ragadni a múltat és a jelent, a jövőt és a közöttük lévő átmenetet. Emellett képei felismerhetők expresszív formaalakításáról is. S zsenialitása abban is megmutatkozik, hogy képes a mitológiai témák mai érzésekkel való összekapcsolására, az örök emberi témák, történetek, fabulák újraélésére, illetve az elemi emberi érzések felszínre hozására, kivetítésére egyaránt. Kiállításának megnyitója emelkedett hangulatú, különleges szilvesztert varázsolt a Király-Erdei Műhelybe. Erdei Éva Tocsik János festőművész kiállítása - Csepel, Király-Erdei Műhely - a tárlat február 4-ig látogatható KÜLÖNLEGES Demokrata 2005/3 A vívódás zenéje Egy szövegíró-dalszerző páros mindenkori álma a vers és zene tökéletes összhangjának megtalálása. Amennyiben együtt dolgoznak, úgy lépésről lépésre igazíthatják egymáshoz gondolataikat, így közelítve az imént említett tökéletes összhanghoz. Más a helyzet, ha nem közös munkáról, hanem egymásutániságról van szó. Ady megzenésített versei ehhez a változathoz tartoznak, ugyanis a költemények születése után, a költőtől teljesen függetlenül fogott megzenésítésükhöz Reinitz Béla, Kardos István, Kadosa Pál, Horusitzky Zoltán és Hajdú Mihály. Önként vállalták a feladatot, hogy Ady rímbe öntött állandó vívódására, szerelmi bonyodalmaira zenei köntöst adjanak. Könnyedebb fajsúlyú versek esetében kevésbé nehéz a dolga a zeneszerzőnek, míg a Héja-nász az avaron, Szeretném, ha szeretnének, Az eltévedt lovas, Nézz, drágám kincseimre, Őrizem a szemed és a többi, mindösszesen 21 költemény nem adja meg ezt a könnyebbséget a zeneszerzőknek. Nincsenek egyszerűbb helyzetben a lemez előadói, Balogh Ágnes és Varga László énekesek, továbbá Soos Gabriella zongoraművész sem. Ez a zenei világ ugyanis fényévekre van a rádióállomások közvetítette, kontyalávaló, a suszterinas által is fütyült csacska dalocskáktól. A CD nem is ez utóbbi hallgatóinak, hanem a hallottakon elgondolkodni, a megjelenített zeneiséget befogadni képes rétegeknek készült. A mintegy 54 perces anyag számukra segít közelebb kerülni Ady Endre versekbe öntött lelkiségéhez, beleképzelni magukat említett vívódásába. Nem ártana, ha ez a művészi kiadvány a hanghordozó közvetítő erején túl a közszolgálati tömegtájékoztatás kulturális ajánlatába is belekerülne! Szaki Balogh Ágnes, Varga László, Soós Gabriella: Szeretném, ha szeretnének - Magyar Líra Bt. - 2004 MŰVÉSZET