Magyar Demokrata, 2008. április-június (12. évfolyam, 14-26. szám)
2008-04-16 / 16. szám
szovjetek végeztek ki lengyel hadifoglyokat Katynban és térségében 1940 tavaszán. Most, a Wajda-film hírére pedig egyes moszkvai lapok is hasonlóképpen írtak. Az orosz katonai ügyészég hivatalos vizsgálatot indított az ügyben még az 1990-es évek legelején, s csak 2004-ben zárta le a nyomozást. Az ügyészségi akták - Putyin véleményével szemben - nem vonják kétségbe, hogy a szovjetek végezték ki a lengyel tiszteket, és a foglyul ejtett lengyel civileket Katynban, de azt állítják, hogy az nem háborús, illetve emberiesség elleni bűntett volt, hanem köztörvényes bűncselekmény Az áldozatok számát valószínűleg soha nem fogja tánni pontosan megállapítani a történelemtudomány, és több bizonyíték is arra utal, hogy Moszkva fontos, az üggyel kapcsolatos dokumentumokat semmisített meg 1959-ben. Az eddigi kutatások szerint 14 736 lengyel tisztet, és több mint 10 600 lengyel polgári személyt végzett ki az NKVD a katyni vérengzésekben. Köztük volt Kompay Emánuel Madár is, a lengyel hadsereg századosa, aki Galíciában harcolt az I. világháború alatt. A háború után azonban nem tért vissza Magyarországra, hanem beállt Jozef Pilsudszki légiójába, amely 1920-ban is épp a Vörös Hadsereggel szemben védte a lengyel földet. Korompay ott telepedett le, lengyel nőt vett feleségül. Később a varsói egyetem magyar lektora lett, ő alkotta meg az első lengyel-magyar szótárt. 1939-ben, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, a tartalékos Korompay is bevonult, majd pedig a szovjetek fogságába esett. A sztálini logika szerint, mint lengyel tisztnek és egyetemi rektornak eleve meg volt pecsételve a sorsa. Sinkovics Ferenc Csendben Andrzej Wajda munkája nem volt könnyű, szuggesztív alkotása sokára született meg, mivel a rendezőnek személyes kötődése is van a történelmi eseményhez, hiszen édesapja, Jakub Wajda kapitány is a szovjet mészárlások áldozatává lett. 1939 Lengyelországában járunk, s miközben a lengyel hadsereg a Wermacht túlerejével küzd, a szovjetek betörnek Kelet-Lengyelországba. Semmilyen irányban nincs már menekülés, a civilek két tűz közé kerülnek, s ha valaki katonatiszt hozzátartozója, még szűkebb környezetét sem hagyhatja el. Egy asszony kétségbeesetten keresi férjét, akit talán soha nem lát újra, majd mégis megtörténik a fájdalmas búcsú. Az ezredes ugyanis nem hajlandó magára hagyni embereit, bár az ellenőrzés még gyenge, a menekülés egyszerű lenne, ám a lengyel tisztek végig teljes méltósággal, határtalan tartással viselik sorsukat, s még azt az elégtételt sem kívánják megadni fogvatartóiknak, hogy fájdalmukat, s a közöttük felgyülemlett feszültséget kimutassák. Miközben a tartalékosként besorozott értelmiségiek sorsát a szovjetek pecsételik meg, az otthon maradt civil értelmiséget a német hatalom hurcolja el. 1943-ban német filmhíradók adtak hírt a szovjet kommunisták mészárlásáról, hiszen a tarkólövés egyértelműen a szovjet hadsereg eszköze. Két év múlva viszont az oroszok filmhíradóitól hangosak Krakkó utcái, a propagandafilm ugyanaz, csak már a németek tipikus kivégzési eszközeként említve a tarkónlövést. Közben a lengyel otthonokban feleségek, anyák, lányok és húgok várnak arra, hogy visszatérjen a szeretett férfi. Van, aki férjet és fiút egyszerre veszít el, más elmenekül vagy árulóvá lesz, elhurcolják, mert sírkövet állít bátyjának. Csak egy koppanás az ajtón, és a remény mindig ugyanúgy lángol, amilyen szilárd és örök marad a hűség is. A Katyn egyszersmind a hazaszeretet, az emberi tartás és az egyenes létezés példázata is. Egy fiatal fiú képzőművészeti egyetemre szeretne menni, de csak akkor nyerhetne felvételt, ha kihagyná önéletrajzából, hogy apját a szovjetek gyilkolták meg Katyn mellett. A fiú azonban ellenáll: „Nekem csak egy életem és egy életrajzom van". Ezután az igazgatónő azonnal felveszi: a ragaszkodás Katyn valóságához az országhoz való hűség mércéje. Wajda filmje nagyon csöndes és pontos, nem töri meg felesleges zene vagy más elem az emberi életek és pillanatok folyamatosan jelenlévő súlyát. Az utolsó húsz percben aztán egyesével igazoltatják az imádkozó lengyel tiszteket, kötik kezeiket nyakukhoz, s lövik tarkón egyetlen golyóval. A néma csend végletesen fegyelmezett, erőteljes, jól komponált, igaz és valósághű alkotást zár le. A filmet Wajda a katyni mártíroknak szentelte, és szüleinek ajánlotta. (hd) 2008. április 16. KULTÚRA 57