Magyar Demokrata, 2011. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)

2011-05-11 / 19. szám

lí­n­íillírTIFTB MAGYARORSZÁG kiírásáról egy népmese idéződik fel a szemlélőben az egyszeri leányról, aki egy kalickában hozott és szabadon engedett galambbal felelt meg a hozott is, meg nem is kritériumnak. Úgy tetszik, ezúttal is ez történt, bár F. Dózsa Katalin művészet­­történész, a MOME címzetes egyetemi tanára kísérletük történelmi előképére, az 1933-ban Ferenczy Ferenc belügyminiszté­riumi titkárnak a Magyaros Öltözködési Mozgalom Országos Bizottsága vezetője­ként kiírt pályázatára utal, amikor a dísz­magyar helyett egy új, korszerűbb díszru­ha megalkotására ösztönöztek.­­ Ahhoz persze kellett egy olyan kivá­ló divattervező, mint Tüdős Klára, aki a divat területén éppen azt tette, mint Bar­tók Béla a zenében: zsenialitása abban állt, hogy a különböző népviseletek hímzéseit, formáit, motívumkincseit úgy használ­ta fel, hogy merőben újat alkotott. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a két világháború között több francia tervező is eljött Budapestre tanulmányozni a ma­gyar divatot: a korabeli francia divatdik­tátor, Elsa Schiaparelli például hosszú időt töltött a budapesti Néprajzi Múzeumban, több modelljén felhasználva a magyaros motívumot. Ez volt a célja e pályázatnak is, hogy azt a gazdagságot használjuk föl, amely a magyar viseletben mindig benne volt. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem a népviseletből fejlődött a magyaros viselet, hanem épp ellenkezőleg, a törté­nelmi magyar viselet nyomán alakult ki a folklór.­­ A köztársasági elnök felesége elegán­san, jól öltözködik, szépek és izgalmasak a ruhái, találó színeket választ, ám ő egy üde kivétel, sajnos a magyar közélet rep­rezentánsainak csapnivaló az öltözködé­si kultúrája - véli F. Dózsa Katalin, aki szerint a közízlést bizony alakítani kell, s erre alkalmas lehet egy ilyen pályázat. És persze megjelenhetünk a nemzetközi divatéletben is, ahol leginkább arra kí­váncsiak, hogy miben más egy kelet-eu­­rópából jött tervező. A Szépművészeti Múzeumban tar­tott divatbemutatón végül harmincnégy tervező munkája szerepelt. A győztes, Gyöngyösi Renáta a dunántúli magyar népviseletet aktualizálta punk és rock stílusjegyekkel. Patyolat címmel urbánus kollekcióval lépet elő a Kormos, Gálvölgyi, Baranyi, Miovác alkotta csapat, a kortárs anyagokat és mintákat keverve több táj­egység jellegzetes ruhadarabjaival, mint például a vállra vethető szűrt idéző rövid kabátkával, amely némi betyárromanti­kát csempészett az utcai viseletbe. Említ­hetnénk a Huszárvágás című kollekciót, Fábri Zsuzsa munkáját, aki a huszárzsi­­nórozást használta fel a nyolcvanas évek formavilágát idéző retro stílusban. A fenti példák is mutatják: a tervezők egy része hordható ruhákkal készült a megmérettetésre, miközben akadtak olyanok, aki jobbnak láttak inkább poént, mint használható ötletet tenni a kollekci­óikba. Így a Patent csoport Esőváró kol­lekciója például halasi csipkét idéző dí­szítéssel dobta fel műanyag esőkabátjait, míg Gyulai Natália Cifraszőr elnevezé­sű, szivárványszínű szőrmevariációinak erőssége csupán a címbe sűrített poénban mutatkozott meg. A pályázók között megjelent néhány már befutott név, mint Anh Tuan, az ő kollekciójának különlegességét a hu­szárruhák zsinórozását idéző motívu­mok adták, vagy az Artista, amely a hétköznapi viselethez visszafogottan, jelzésértékűen adagolta a hagyomá­nyos motívumokat, vagy a Je suis belle, amelynek Tünde című kollekcióját egy­fajta magyaros avantgárdként lehetne jellemezni. Bár a zsűri ítéletével nem mindenben lehet egyetérteni, annyi talán a pályázat javára írható, hogy nem csupán megmoz­dult a hazai divatélet, hanem a nemzet­közi trendekbe oltott magyaros íz felé fordult. S bár e kreációkból nem lesz sem új, sem magyaros viselet, hiszen a legtöb­ben több mérföldes távolságból vetettek egy szórakozott pillantást népviseletünk, történelmi öltözeteink motívumkincseire, az vitathatatlan, hogy e tervezők igye­keztek kreativitásukat, sokoldalúságukat megmutatni. Pontosan úgy, ahogy azt a külföldi nagy divatb­emutatókon látják, ahol az olykor túlzott extravaganciának is van sikere, ha más nem, hát az, hogy felhívják a szakma figyelmét az adott ter­vezőre. Itthon egyelőre megelégedhetünk azzal, ha a közvélemény végre talán el­gondolkodik jelen öltözködési kultúránk állapotán. És ez se kevés. Barta Boglárka, Szentes Anna 2011. május 11. E3ESE3 60

Next