Magyar Demokrata, 2011. július-szeptember (15. évfolyam, 27-39. szám)
2011-08-24 / 34. szám
Elterjedt felfogás, hogy a nők azért hordanak nadrágot, mert az kényelmesebb, és amikor tömegesen álltak munkába, kézenfekvőbb munkaöltözet volt a szoknyánál. Ám a divat több önmagánál: társadalmi folyamatok tükre. Valaha az arisztokrácia öltözködése diktálta a divatot, s a nemesurak harisnyát és bugyogó jellegű nadrágot, később pedig térdnadrágot hordtak. Az a hosszúnadrág, ami ma alapvető ruhadarabunk, hajdan egyszerű paraszti viselet volt. A lovas nomád népek, illetve germánok, kelták hordták a tóga uralta ókorban. Nekik, s persze a magyarságnak is köszönhető, hogy e ruhadarab végül széles körben elterjedt a középkori Nyugat-Európában. A nadrág maga mint forma, nem nemhez kötött, sok helyen hordták nők is, például a törököknél. A kereszténység hatására különült el a nemek különböző viselete, és lett a nadrág egyértelműen férfi, a szoknya pedig női ruhadarab, habár a nadrág felett hordott szoknyaszerű öltözék a VI. századig megtalálható volt férfiaknál — mondja Dózsa Katalin művészettörténész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. A francia forradalom idején vált riválissá a két nadrágtípus: a térdnadrágot az arisztokrácia viselte, a pantallót a polgárság. Amikor pedig két társadalmi réteg harcol egymással, mindig annak a viselete és szimbólumai terjednek el széles körben, amelyik győz - teszi hozzá Zsolt Péter szociológus, a Divatszociológia című könyv írója. — Ha akkoriban az arisztokrácia meg tudta volna tartani vezető szerepét, most térdnadrágot hordanánk. Azt gondoljuk, hogy például egy üzletkötő számára a hosszúnadrág a legmegfelelőbb viselet, és ennek praktikus okai vannak. De alakulhatott volna úgy is a történelem, hogy ma reverendához hasonló ruhában tárgyalnáak egymással a diplomaták, és az éppoly célszerű lenne. A viseletnek nem a funkcióhoz van köze, hanem a státuszszimbólumokhoz - állítja a szociológus. Törzsi jelek épen így látja F. Dózsa Katalin is, aki szerint társadalmi megegyezés kérdése, mit tartunk helyesnek, s mit ítélünk el az öltözködésben. A divat nem a kényelemtől függ, ezért is maradhatott fönn Kínában az a sok évszázados hagyomány, ami megkövetelte, hogy a nők apró cipőbe szorítva deformálják a lábukat. Az európai nők pedig az inkvizíciós eszköznek is beillő fűző viseletének hódoltak, amellyel összenyomták a bordáikat, károsították a belső szerveiket. Ilyen szempontból a mai divat valóban sokkal kényelmesebb és egészségesebb, mint valaha. Az olyan bolondságok, mint a nagyon magas sarkú cipő vagy a derekat szabadon hagyó csípőnadrág, meg sem közelítik a régi divat kártékonyságát az emberi testre nézve - hangsúlyozza a művészettörténész. - Ma elhűlünk a fiatalok tetoválásain, piercingjein, vagy azokon a fülbevalókon, amelyek hatalmas lyukat tágítanak a fülcimpába. Ám az antropológia számára ez ismerős jelenség. A törzsi társadalmakban ennél sokkal erőteljesebb szerepe volt a test megcsonkításának, maradandó módosításának - teszi hozzá Zsolt Péter. - A divat túlkapásai néha még a természetes esztétikai érzéket is kiiktatták. A fogyasztók erkölcsei után miért szelídült meg ennyire a divat mára? - Korábban az arisztokrácia diktálta a divatot, s ők a dologtalanságot reprezentálták öltözködésükkel. A polgárság feltörekvő tagjai pedig utánozták őket. Úgymond, előlük menekülvén lettek a frizurák egyre magasabbak, az uszályok egyre hosszabbak, hogy lehetetlen legyen bennük dolgozni - magyarázza Zsolt Péter. - Ahogy az ipari modernizációval a polgárság vette át a vezető szerepet, eltűntek a munkátlanságra utaló viseletek. Nemkívánatos üzenetté vált az, hogy a gyártulajdonos vagy vezető beosztású férfi nem dolgozik. Ám a serény polgár öltözete azt is hivatott megmutatni, hogy viselője nem fizikai munkát végez. Ez volt az angol gentleman világa — meséli dr. Demeter Zsófia történész, divattörténész, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. A mai öltözködésünk lényegében most is ezt tükrözi: a megbízható üzletembert és üzletasszonyt, a munkavállalót, aki az örök öltönyben és kosztümben jár. S ez a siker egyik záloga: ma már mindenki a pénzember munkaruháját igyekszik magára ölteni, az is, akinek a munkája nem követeli meg. Azelőtt a péknek, vasutasnak, kovácsnak nem derogált a munkaruhájában kimenni az utcára. Látni lehetett, hogy ki mit csinál. Ma mindenki sztenderd. Nem akar büszkélkedni a szakmájával, sőt azt üzeni, hogy őbelőle még bárki lehet. Most éppen pék, de holnap lehet üzletkötő vagy bolttulajdonos. S a munkaerőpiac gyakran rá is kényszerít a szakmaváltásra. Épen ezért a mai divat, amely tömegeket szolgál ki, nem engedheti meg magának a túlzásokat, az extremitásokat. Csak azok bánhatnak szabadon a testükkel, akik nem akarnak a fogyasztói társadalom munkás tagjává válni. Ha én pénzt akarok keresni, nem állíthatok be a munkahelyemre megnyújtott fülekkel és tetoválásokkal. Ezért ma még inkább érvényes az a mondás, hogy a ruha teszi az embert. Korábban az öltözék jelezte : Férfias nők, nőies férfiak? Nemek és stílusok kavalkádja. A Gaultier (1,5,6,8), a Bouchra Jarrar (2), a Givenchy (7), a Moschino (4) és Yohji Yamamoto (3) 2011-es és 2012-es kollekciói a kifutón 2011. augusztus 24. 43