Magyar Demokrata, 2018. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)
2018-01-31 / 5. szám
a japán bolhapiacon, nagyon megtetszett, és hazavittem. Csak ekkor szólt egy barátnőm, hogy nem rakhatom ki, mert új helyre kerülve a baba kiengedi magából a negatív energiákat. Vagyis költözéskor minden esetben el kell égetni. - Hol találkozott először a kokeshivel? - Ajándékba kaptam egy kisebbet egy japán lánytól, aztán amikor 2002 és 2004 között ösztöndíjjal Japánban éltem, és a helyi művészeti nevelést kutattam a Kobe Egyetemen, gyakran jártam a bolhapiacra, ahol valahogy szembejöttek velem. Nem tudatosan, de mégiscsak elkezdtem gyűjteni őket, itthon aztán eleinte csak nézegettem, örültem nekik. Amikor megszületett a nagyobbik lányom, írtam egy mesekönyvet, aminek egy kokeshi baba volt a főszereplője, rajta keresztül próbáltam bemutatni a japán kulturális szokásokat. Ennek kapcsán egyre többen kérdezték tőlem, hol lehet Magyarországon kokeshit venni. Akkor azonban itthon egyáltalán nem lehetett, így némi baráti nyomásra, eleinte csak a meglévő babáimat másolva, elkezdtem kitanulni a szakmát. Majd visszamentem Japánba, hogy mégiscsak a mesterektől lessem el a különböző fortélyokat. - Arról már volt szó, hogyan lett az egyszerű babából szakrális tárgy. De miként vált a kokeshikészítés művészetté? - Mára három iránya van a kokeshi babák készítésének. Az egyik a tradicionális „földműves ág”, ahol tíz bejegyzett mestervonal van, akik a hagyományos gömbfejű, egyszerű testű, egyszerű mintájú, tintával kifestett, úgynevezett dento babákat elkészíthetik. A tíz mester tíz családból kerül ki, náluk apáról fiúra száll a mesterség. Az általuk szignózott babák rendkívül értékesek, leginkább gyűjtők vásárolják. Az 1940-es években a művészek is felfedezték maguknak a kokeshit, ekkor alakult ki a sosaku irányzat, amely nagyobb teret enged a kreativitásnak, hiszen nincs megszabva sem a forma, sem pedig a méret. Végül vannak sorozatgyártott babák is, amelyeket eladásra készítenek, és bárki számára elérhetőek. - Amikor 2015-ben először, első külföldiként jelentkezett egy kokeshiversenyre Japánban, hogyan fogadták? - Kétkedve. Ráadásul nő és európai. Nem tudtak hova tenni, így nagy meglepetés volt, hogy rögtön megkaptam a Miyagi tartomány kormányzójának díját Kaguyahime nevű babámért. Amikor 2016-ban újra indultam, már vártak. És egy öltöztethető kokeshivel nem mellékesen megnyerte az 58. Japán Országos Kokeshi Verseny sosaku kategóriájának fődíját. - Egy kicsit szégyelltem is magam, hiszen olyan mesterek neveztek a versenyre, akik beleszülettek a kokeshikészítésbe, és egész életükben ezzel foglalkoztak. De talán éppen ezért tradíciókövetők, az én kezemet pedig nem kötötte semmi, így bátran játszottam a lehetőségekkel, persze tiszteletben tartva a helyi hagyományokat. Vagyis a japán mesterek maguk közé fogadták. Olyannyira, hogy egyikük önre bízta befejezetlen fababáit, hogy készítsen belőlük kokeshit. Aoki Ryoka, Japán egyik legnagyszerűbb, csaknem kilencvenesztendős mesternője egy baleset miatt úgy érezte, nem tudja befejezni a babáit, megkeresett és felajánlotta, nekem adja őket, hogy a kezeim között váljanak kokeshivé. Szinte azonnal repülőre ültem, hiszen ez olyan sokkoló volt számomra, mintha Picasso felkérte volna egyik tanítványát, hogy fejezze be az elkezdett képét. Csaknem száz kiló nyers fababával jöttem haza, melyekhez fél évig hozzá sem tudtam nyúlni. Megrémisztett a felelősség, vajon méltó vagyok-e arra, hogy folytassam Aoki néni munkáit? - Hogyan készül a kokeshi? A baba faragásában is részt kell vennie, vagy csupán a festés a feladata? - A hagyományos japán mesterek között van, aki maga faragja ki a baba testét, de az iszonyú fizikai munka, ám mivel festés közben a kéz nem remeghet, ezért az esztergálást általában nem a kokeshifestők végzik. Én először megrajzolom, megtervezem a babát, de ebben jelentősen befolyásol a kiválasztott fa mérete, formája és erezete is. Merthogy minden fában lakik egy kis lélek, a feladatom az, hogy megtaláljam. A japán fák, köztük is a mizuki a legalkalmasabb a kékeshikészítésre, mert nagy az olajtartalma, ezért lassabban szárad, nem reped, és szép fehér a színe. A magyar fákkal már nehezebb dolgom van, közülük csak a keményekkel lehet dolgozni. Az esztergálást, noha nem én végzem, de mindig felügyelem, ha kell beleszólok, és a szakemberrel együtt javítunk vagy változtatunk a formán. A festés és a lakkozás már teljesen az én feladatom. Mivel mindegyik babám kézzel készül, nincs belőlük két egyforma. Itthon zsűrizik őket, mindegyiknek bejegyzett száma van, önálló egyéniségek. ■ HESI 2018. január 31. 63