Magyar Demokrata, 2019. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
2019-09-04 / 36. szám
Pályázat díszüvegtervezésre A Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Mindszenty Alapítvány pályázatot ír ki a Városmajori Jézus Szíve templom két díszüvegablakának megtervezésére. A templombelső rendkívül fontos részei az Arkayné Sztehlo Lili tervezte színes üvegablakok, az alkotó az 1933-ban épült templom nyolc nagy méretű ablakából hatra készített terveket. Az ezek alapján létrejött ablakok az 1942 szeptemberi szovjet bombatámadások során megsemmisültek, teljes rekonstrukciójuk csak 2018-2019-re fejeződött be. Időközben felmerült az igény arra, hogy abba a két fennmaradó ablakba is kerüljenek színes kompozíciók, amelyeket annak idején Sztehlo Lili nem tervezett meg, így az egyesület és az alapítvány nyilvános pályázatot ír ki ennek érdekében. Ebben részt vehetnek megfelelő szakmai felkészültséggel bíró magyar és külföldi alkotóművészek, tervezők, hazai felsőoktatásban jelenleg hallgatói jogviszonyban lévő alkotók vagy alkotói csoportok. Az ablakok témái: Isten tiszteletre méltó szolgája, Mindszenty József bíboros és Az eucharisztia forrás a világ életéért. A pályázat kétfordulós, az első szakaszban, név nélküli elbírálás alapján a zsűri kijelöli a továbbjutókat, az első helyezett 500 000, a második 300 000, a harmadik 150 000 Ft jutalomban részesül. A pályázat első fordulójának beérkezési határideje 2019. november 30., bővebb információk a www.sztehbokk.hu/palyazat/ oldalon érhetők el. Orosz Ákosé a Kaszás Attila-díj „Nagyon büszke vagyok rá, hogy kiválasztott a társulat, már a középdöntőbe bekerülni is hatalmas megtiszteltetés volt" — reagált a kitüntetésére Orosz Ákos színművész, a Vígszínház társulatának tagja, aki a közönségszavazatok alapján átvehette idén a Kaszás Attila-díjat az országos színházi évadnyitó gálán múlt pénteken a Pesti Magyar Színházban. A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik. A szavazás első fordulójában 32 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással jelöltek ki három színészt. A szavazási eljárás utolsó fordulójába idén Orosz Ákos mellett Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház tagja és Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott. A jelöltek közül a közönség voksai döntöttek a végső nyertes személyéről. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba és Nagy Csongor Zsolt vehette át. IT’-lll'úr 2019. szeptember 4. Négyemberes gályatál A „Soros-vonal" önti a pénzét az övéihez. Ennek szerteágazó hatására bátorodik az Európát elárasztani kívánó tömeg. A „Soros-vonal" pénzzel, fortéllyal, ármánnyal és cselszövéssel operál, trükkökkel, ravaszsággal és furfanggal nyomul. Minél erősebben támad, minél keményebben ostromol, a saját ellenállását növeli, a maga elé gördülő kövek számát szaporítja - mert így eszmél, mozdul, bátorodik az Európát megtartani akaró népesség. Lehet megvásárolni képviselőket, pártvezéreket, lehet tetszetős ideológiák mentén terelni a rejtett szándékot, lehet divatba bújtatni a rontást, korszerűvé szépíteni a romlást, és lehet kormányalakítási manőverekkel még időt is húzni, de mi tudjuk:„Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr!" Bár Petőfi igazsága várakozni kényszerült, hisz a komiszság gyakran birtokba vette a víz erejét, s kontinensnyi méretű hazugságoknak még szélesebb tömegek estek áldozatul - most a világ korszakváltás állapotában van. Úgy hiszem, Petőfinek lesz igaza. (A gályáknak oldalanként általában 24 evezője volt. Minden evezőt átlag 4 ember húzott. Ez utóbbi miatt lett négyes felosztású a gályatál. A mennyiségét tekintve is 4 személyes tál alján, négy részre osztva, az étel karakterét meghatározó négy köret terebélyesedik. Az egyik negyed juhtúrós puliszka, a másik negyed túrós-tejfeles csusza pirított szalonnával, a harmadik negyed hagyományos burgonyapüré, míg a negyedik negyed zöldséges köleskása. Felülre, vagyis feltétnek lecsós sertéskaraj, tejszínes csirkehúsgombóc, kapros sajttal töltött sült gomba és ragacsos sült oldalas kerül. Köretek, feltétek egymással és más köretekkel, feltétekkel is cserélhetők, sőt, a létszám is változhat. Minden egyéb fantázia dolga! SAJÁT HAGYOMÁNYAIDBÓL HASS, ALKOSS, GYARAPÍTS, S A HAZA FÉNYRE DERÜL! USZÁRKONYHA Házigazda: Fülöp Tibor Zoltán 55