Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-02-12 / 7. szám

46 SZENTESI ZÖLDI László ■ álláspont Kedves Csaba! A régi kollégának kijáró tisztelettel és barátsággal üdvözöllek. Olvasom lapotokban, a Magyar Hangban, hogy „az adófizetők fizetik az Edda amerikai turnéját is”. Most eltekintve az „is” szócska finom módosító szerepétől, érdemes azon elgondolkodni, hogy az adófizetők mi mindent fizetnek még ebben az országban. Mint oly sokan, te is, én is kaptunk már közpénzt életünkben, de szerinted az Edda 24 milliójára, amelyet a Bethlen Gábor Alapból igényeltek Pataky Attiláék, nincs bocsánat. Az Edda három észak-amerikai koncertjére a 24 millió forint csak akkor sok, ha a produkció tagjai átússzák az óceánt, és hokedlin játszanak egy sufniban. Ha komolyan vesszük a dolgot, nyilvánvaló, hogy ez az összeg nagyjából a zenészek, a segítők és az alkalmazottak repülőjegyére és a helyi költségek egy részére elegendő. Amikor beletúrsz az Edda kasszájába, persze bevallhatnád azt is, hogy annak idején, még Fidesz-közeli korodban egészen másként tekintettél a támogatásokra. 2015-ben besegítettél a Székely Fesztivál szervezésébe, és fontos volt számodra a fideszes politikusok segítsége. Akkor még nem fájt, hogy mennyi az annyi. De a Székely Fesztivál már nem a tiéd, és te időközben a NER kérlelhetetlen ellenharcosa lettél - most leleplezed az Eddát, és hallgatsz arról, hogy különféle ügyeidben hosszú éveken át kitől milyen segítséget kaptál. Csaba, ez persze nem szemrehányás. Inkább sajnálkozva állapítom meg, hogy az Orbán Viktor és a Fidesz elleni gyűlölet méltánytalan cikkek megírására ösztökél. Ízlésről nem nyitunk vitát, de szerinted akad harminc évnél idősebb magyar ember Fokvárostól Oslóig, aki nem hallott az Edda Művekről? Rendben van: szerinted a harminc arany-, platina- és gyémántlemezes, lassan fél évszázados Edda nem teremt értéket. Szerintem meg igen. De ha a tényeket és nem az ízlésünket nézzük, akkor is az Edda felé billen a mérleg. A rockzenét soha nem karolta fel senki Magyarországon, még a legnagyobbak is ellenszélben játszottak. Az Eddát valamennyire még játsszák is a rádiók. De mi a helyzet a többi ősbölénnyel? Nőnem alternatív zenekarok, amelyeket kétezren meg hatezren követnek a Facebookon, a különféle rádiókban tízszer, hússzor esetenként harmincszor több perc időt kapnak, mint a klasszikus magyar rockzenekarok. Nem értem, hogyan tudtak nulla meg tízperces hazai megjelenést produkálni, vagyis gyakorlatilag nem létezni, miközben Facebook-követőik száma, sorolom: Ismerős Arcok — 77 810, Ossian: 104 906, Kárpátia: 80 806, Pokolgép - 71 434. Hadd ne folytassam, pedig hidd el, hosszan lehetne. Valaki itt nagyon mellélőtt, és nem a közönség, hanem a hazai rádiós maffia. Akik egyéni ízlésük és politikai szimpátiájuk alapján mellőznek vagy emelnek fel előadókat. Miközben - mint ismert zenész barátom mondja - akad rádiós szerkesztő, aki két bővített mondatot nem tud mondani a Beatlesről és Elvis Presleyről. Mert konkrétan semmit nem tud a szakmájáról, és a zenei világ neki ott végződik, ahol másnak el sem kezdődik. Na, látod, Csaba, ez a baj, nem az Edda 24 milliója. Mellesleg illő volna, ha ugyanazon buzgalommal, amellyel ezt az adatot kikukáztad, összegyűjtenél más folyó ügyeket is. Például, hogy zenélni nem tudó (ez ténymegállapítás), ismeretlen zenekaroktól hemzsegő fesztiválokat meg tátik a sztárocskákat kik finanszíroznak, valamint hogy azoknak az összegeknek van-e közpénzeredetük. Ha gondolod, megírom helyetted, garantáltan meglepődsz majd, milyen tehetős egyikmásik NER-mentes hazai önkormányzat és állami hivatal. Olvasom azt is a lapotokban (Rocksztárok lecsúszóban), hogy Nagy Feróval és Schuster Lóránttal is bajod van. Merthogy bekapcsoltad a rádiót, és - szerinted - Nagy Feró felkészületlenül vezette az adást, sőt, nem átallotta lejátszani a P. Mobil egyik dalát (Csoda történt), amelyen gúnyolódsz. Nekem pedig arról a lemezről az a kedvencem, mély emberi vallomás az apa-fiú kapcsolatról. De mondom, ízlésről ne nyissunk vitát. Hanem képes vagy az alábbiakat leírni: „Az évente legalább nyolcvanmilliárdból működő közmédiában úgy látszik, már a legminimálisabb szakmai követelményeknek sem kell megfelelni, elég csak simán fideszesnek lenni. És havernak a P. Mobil megzenésíthetné egy NER-kompatibilis pufidzseki mosási tájékoztatóját is, az is simán adásba kerülne a közrádióban, így múlik el a világ dicsősége a valamikori lázadó rockerből, a nemzet egykori csótányából egy öregedő opportunista ripacs lett a közrádióban.” Tudod, Csaba, nem tehetsz róla, de attól még tény: nem voltál velünk, nem láthattad a P. Mobilt és a Beatricét, amikor látnod kellett volna. Téged beszorított Parajdra a történelem, ami nekem ugyanúgy fáj, mint neked, de az is tény, hogy bizonyos dolgokat vagy nem értesz, vagy nem akarsz megérteni. Talán ezért nem is érzed át a mi nemzedékünk tiszteletét azok iránt, akiket hősként láttunk a színpadon. De - hogy a jelenről is beszéljünk - egészen elképesztő, ahogyan Fidesz-fóbiádat rávetíted két emberre, akik mindig is nemzetiek voltak, akik élő klasszikusok, és életművük már most a magyar kultúra szerves része. A közmédiában változatlanul nincs vagy csak mutatóba akad igényes rockzene, amit milliók imádnak Magyarországon - és te kipécézel egy műsort, egy dalt, egy mondatot, megkeresed a rést, a cseppet az óceánban, hogy igazold a rendszer elleni gyűlöletedet. Megnyugtatlak: az „öregedő opportunista ripacs” önazonos ember. Tudja, kicsoda. És hajszálpontosan az, akinek látszik. Az meg nyilvánvalóan csak neki tilos, hogy ott keresse a kenyerét, ahol az egész életét eltöltötte: a showbizniszben. Már csak hab a tortán, hogy sem ő, sem Schuster soha nem szolgált senkit a közönségen kívül. A legönállóbb és legszabadabb emberek, akiket ismerek. Persze, ha Orbán Viktor tehet arról, hogy Nagy Feró még egyáltalán beszélhet a P. Mobilról a rádióban, nosza, jelentsd fel az olvasóidnak őt is. ■ Nyílt levél Lukács Csabának 2020. február 12. KWiHaitid