Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-02-12 / 7. szám

46 SZENTESI ZÖLDI László ■ álláspont Kedves Csaba! A régi kollégának kijáró tisztelettel és barátsággal üdvözöllek. Olvasom lapo­tokban, a Magyar Hangban, hogy „az adófizetők fizetik az Edda amerikai turné­ját is”. Most eltekintve az „is” szócska fi­nom módosító szerepétől, érdemes azon elgondolkodni, hogy az adófizetők mi mindent fizetnek még ebben az ország­ban. Mint oly sokan, te is, én is kaptunk már közpénzt életünkben, de szerinted az Edda 24 milliójára, amelyet a Bethlen Gábor Alapból igényeltek Pataky Attiláék, nincs bocsánat. Az Edda három észak-amerikai kon­certjére a 24 millió forint csak akkor sok, ha a produkció tagjai átússzák az óceánt, és hokedlin játszanak egy sufniban. Ha komolyan vesszük a dolgot, nyilvánvaló, hogy ez az összeg nagyjából a zenészek, a segítők és az alkalmazottak repülőjegyére és a helyi költségek egy részére elegendő. Amikor beletúrsz az Edda kasszájába, persze bevallhatnád azt is, hogy annak idején, még Fidesz-közeli korodban egé­szen másként tekintettél a támogatásokra. 2015-ben besegítettél a Székely Fesztivál szervezésébe, és fontos volt számodra a fideszes politikusok segítsége. Akkor még nem fájt, hogy mennyi az annyi. De a Székely Fesztivál már nem a tiéd, és te időközben a NER kérlelhetetlen ellen­harcosa lettél - most leleplezed az Eddát, és hallgatsz arról, hogy különféle ügyeid­ben hosszú éveken át kitől milyen segít­séget kaptál. Csaba, ez persze nem szemrehányás. Inkább sajnálkozva állapítom meg, hogy az Orbán Viktor és a Fidesz elleni gyű­lölet méltánytalan cikkek megírására ösztökél. Ízlésről nem nyitunk vitát, de szerinted akad harminc évnél idősebb magyar ember Fokvárostól Oslóig, aki nem hallott az Edda Művekről? Rend­ben van: szerinted a harminc arany-, platina- és gyémántlemezes, lassan fél évszázados Edda nem teremt értéket. Szerintem meg igen. De ha a tényeket és nem az ízlésünket nézzük, akkor is az Edda felé billen a mérleg. A rockzenét soha nem karolta fel senki Magyaror­szágon, még a legnagyobbak is ellenszél­ben játszottak. Az Eddát valamennyire még játsszák is a rádiók. De mi a hely­zet a többi ősbölénnyel? Nőnem alter­natív zenekarok, amelyeket kétezren meg hatezren követnek a Facebookon, a különféle rádiókban tízszer, hússzor esetenként harmincszor több perc időt kapnak, mint a klasszikus magyar rock­zenekarok. Nem értem, hogyan tudtak nulla­ meg tízperces hazai megjelenést produkálni, vagyis gyakorlatilag nem létezni, miközben Facebook-követőik száma, sorolom: Ismerős Arcok — 77 810, Ossian: 104 906, Kárpátia: 80 806, Po­kolgép - 71 434. Hadd ne folytassam, pedig hidd el, hosszan lehetne. Valaki itt nagyon mellélőtt, és nem a közönség, hanem a hazai rádiós maffia. Akik egyéni ízlésük és politikai szimpáti­ájuk alapján mellőznek vagy emelnek fel előadókat. Miközben - mint ismert ze­nész barátom mondja - akad rádiós szer­kesztő, aki két bővített mondatot nem tud mondani a Beatlesről és Elvis Pres­­leyről. Mert konkrétan semmit nem tud a szakmájáról, és a zenei világ neki ott végződik, ahol másnak el sem kezdődik. Na, látod, Csaba, ez a baj, nem az Ed­da 24 milliója. Mellesleg illő volna, ha ugyanazon buzgalommal, amellyel ezt az adatot kikukáztad, összegyűjtenél más folyó ügyeket is. Például, hogy zenélni nem tudó (ez ténymegállapítás), ismeret­len zenekaroktól hemzsegő fesztiválokat meg tátik a sztárocskákat kik finanszí­roznak, valamint hogy azoknak az össze­geknek van-e közpénzeredetük. Ha gon­dolod, megírom helyetted, garantáltan meglepődsz majd, milyen tehetős egyik­másik NER-mentes hazai önkormányzat és állami hivatal. Olvasom azt is a lapotokban (Rock­sztárok lecsúszóban), hogy Nagy Feróval és Schuster Lóránttal is bajod van. Mert­hogy bekapcsoltad a rádiót, és - szerin­ted - Nagy Feró felkészületlenül vezet­te az adást, sőt, nem átallotta lejátszani a P. Mobil egyik dalát (Csoda történt), amelyen gúnyolódsz. Nekem pedig ar­ról a lemezről az a kedvencem, mély emberi vallomás az apa-fiú kapcsolatról. De mondom, ízlésről ne nyissunk vitát. Hanem képes vagy az alábbiakat leírni: „Az évente legalább nyolcvanmilliárdból működő közmédiában úgy látszik, már a legminimálisabb szakmai követelmények­nek sem kell megfelelni, elég csak simán fi­­deszesnek lenni. És havernak­­ a P. Mo­bil megzenésíthetné egy NER-kompatibilis pufidzseki mosási tájékoztatóját is, az is simán adásba kerülne a közrádióban, így múlik el a világ dicsősége­­ a valamikori lázadó rockerből, a nemzet egykori csótá­nyából egy öregedő opportunista ripacs lett a közrádióban.” Tudod, Csaba, nem tehetsz róla, de at­tól még tény: nem voltál velünk, nem lát­hattad a P. Mobilt és a Beatricét, amikor látnod kellett volna. Téged beszorított Parajdra a történelem, ami nekem ugyan­úgy fáj, mint neked, de az is tény, hogy bizonyos dolgokat vagy nem értesz, vagy nem akarsz megérteni. Talán ezért nem is érzed át a mi nemzedékünk tiszteletét azok iránt, akiket hősként láttunk a szín­padon. De - hogy a jelenről is beszéljünk - egészen elképesztő, ahogyan Fidesz-fó­­biádat rávetíted két emberre, akik mindig is nemzetiek voltak, akik élő klassziku­sok, és életművük már most a magyar kultúra szerves része. A közmédiában változatlanul nincs vagy csak mutatóba akad igényes rockze­ne, amit milliók imádnak Magyarorszá­gon - és te kipécézel egy műsort, egy dalt, egy mondatot, megkeresed a rést, a csep­pet az óceánban, hogy igazold a rendszer elleni gyűlöletedet. Megnyugtatlak: az „öregedő opportunista ripacs” önazonos ember. Tudja, kicsoda. És hajszálponto­san az, akinek látszik. Az meg nyilván­valóan csak neki tilos, hogy ott keresse a kenyerét, ahol az egész életét eltöltötte: a showbizniszben. Már csak hab a tortán, hogy sem ő, sem Schuster soha nem szol­gált senkit a közönségen kívül. A legön­állóbb és legszabadabb emberek, akiket ismerek. Persze, ha Orbán Viktor tehet arról, hogy Nagy Feró még egyáltalán beszél­het a P. Mobilról a rádióban, nosza, je­lentsd fel az olvasóidnak őt is. ■ Nyílt levél Lukács Csabának 2020. február 12. K­Wi­Haitid

Next