Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-04-08 / 15. szám

MAGYARORSZÁG NÉMETH SZILÁRD AZ ELLENZÉK HOZZÁÁLLÁSÁRÓL ÉS A HONVÉDSÉG SZEREPÉRŐL A VESZÉLYHELYZETBEN Együtt sikerülni fog Összefogásra lenne szükség, nem pedig rosszindulatú pánikkeltésre, ócska hazudozásra, pártpolitikai csatározásra. Az ellenzékre azonban ezekben a nehéz időkben sem lehet számítani, mert hatalom- és pénzéhségük azt ugyanúgy gátolja, mint a 2015-ös migránsinvázió idején - mondta a Demokratának Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke. ►szöveg Kándy Péter FOTÓ VERMES TIBOR -Az ellenzék a múlt hétfőn nem sza­vazta meg a koronavírus elleni védeke­zésről szóló törvényt. Meglepte, hogy még ilyenkor sem tudják félretenni poli­tikai szempontjaikat?­­ Pedig amikor baj van, akkor kell leg­inkább összefogni, együttműködni, és félre kell tenni az önös érdekeket. Főleg akkor, amikor minden perc, óra, nap emberéletekben is mérhető. Az ellenzéki frakciók először nem járultak hozzá a ko­­ronavírus-törvény azonnali tárgyalásához és elfogadásához szükséges négyötödhöz. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott, az ellenzék felelőtlensége miatt „léket ka­pott a védekezésünk hajója”. Egy héttel később, múlt hétfőn a Fidesz kétharma­da garantálta a törvény elfogadását, amit még aznap kihirdetett a köztársasági el­nök. „A léket sikerült befoltozni”, de ők ezt is elutasították. Mindez ép ésszel és ép lélekkel felfoghatatlan, hiszen pont a koronavírus-törvény teszi lehetővé, hogy a kormány minden olyan rendelkezést meghozzon, ami a világjárvány elleni küzdelemben a magyar emberek bizton­ságát és a magyar gazdaság stabilizálását szolgálja. - Mi lehet az oka ennek a hozzáállás­nak? - Napnál világosabb, hogy a hazai el­lenzék azokkal a külföldi érdekkörökkel működik együtt, amelyek nem akarják, hogy Magyarország jól jöhessen ki ebből a veszélyes válságból. Nem a vírust, ha­nem bennünket akarnak legyőzni. Ne­künk velük ellentétben viszont meg kell próbálnunk megmenteni minden bajba jutott magyart: a megbetegedetteket, a külföldön rekedteket, a gazdasági káro­kat elszenvedőket egyaránt. Gyógyítani, megelőzni, hazaszállítani, munkahelyeket megőrizni, munkát adni. Ehhez összefo­gásra lenne szükség, nem pedig rosszin­dulatú pánikkeltésre, ócska hazudozásra, pártpolitikai csatározásra. Az ellenzékre azonban ezekben a nehéz időkben sem le­het számítani, mert hatalom- és pénzéhsé­gük azt ugyanúgy gátolja, mint a 2015-ös migránsinvázió idején.­­ Félszáz kórházban katonák lettek a parancsnokok a veszélyhelyzet idejére. Mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen kérdésekben dönthetnek? — A járványnak három szakasza van: az egyedi, a csoportos és a tömeges megbe­tegedések időszaka. Ezt egyetlen ország sem tudja elkerülni, így mi sem, a járvány terjedését csak lassítani lehet. Hogy minél később jussunk el a tömeges fertőzési stá­diumba, azt kértük az emberektől, hogy maradjanak otthon. És ezért korlátoztuk a kijárást, ezért tiltottuk be a rendezvé­nyeket, ezért zártuk le a határokat, ezért rendeltük el az iskolalátogatási tilalmat és a digitális oktatást, illetve a hatósági ka­rantént. Magyarország is hamarosan el­érkezik a harmadik fázisba. Fontos, hogy ebben a nagyon terhelt és kiemelkedően veszélyes időszakban az egészségügyi in­tézményeink összehangoltan működjenek. Az operatív törzs vezetésével helyben a kórházparancsnokoknak kell biztosítani­uk a betegek életmentő, gyógyító-, illetve az orvosok és ápolók védekezőeszközeit: a lélegeztetőgépeket, oxigénpalackokat, a gyógyszereket, szájmaszkot, szemüveget. Csepelen többször is találkoztam a közterületi, piaci fegyveres szolgálatot ellátó katonai rendészeinkkel. Minden településről egyöntetű vélemény, hogy a honvédek jelenléte megnyugtatóan biztonságérzetet fokozóan hat az emberekre" 2020. április 8. 16

Next