Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-04-08 / 15. szám

belső természetét, hogy előbb-utóbb úgyis bekövetkezik valamilyen, a mostanihoz hasonlítható kataklizma. A fő kérdés az, a kataklizmának lesz-e elég ereje ah­hoz, hogy véget vessen az eddig fennálló létszerveződési mód globális láncfűrész­ként működő rendszerének, illetve azért hagy-e még annyi teret és időt, hogy az összeomlás után kiépülhessen ennek alter­natívájaként egy új világrend. Hogy ebben a rendben a ma meghatározó hatalmaknak milyen szerepük lesz, ma még aligha tudja bárki megjósolni. Az amerikai birodalom a jelenlegi formájában nem üzemeltethető tovább, ám egészen biztosan megváltozik Kína világhatalmi szerepe is. De most leg­először is túl kellene élni ezt az emberi tör­ténelem legnagyobb kihívásának ígérkező válságot, ami elsősorban lelki, erkölcsi és szellemi okokra vezethető vissza.­­ Több elemző ugyanakkor arról ír, a világgazdaság a gyors visszaesés után ugyanilyen gyorsan helyre is áll, hi­szen keresleti nyomás lesz a piacon, az elhalasztott termelést, beruházásokat, fogyasztást hirtelen pótolják, ami kom­penzálhatja a leállás következményeit. Erről mi a véleménye? - Ennek az esélye sem zárható ki, de minden jel arra utal, hogy nagyon súlyos és kiszámíthatatlanul hosszú ideig tartó társadalmi, gazdasági, politikai, sőt álta­lános, a nyugatias globális kapitalizmus egész létmódját megrázó válságra kell inkább számítanunk. Mindenki számára évtizedek óta nyilvánvaló rendszerelmé­leti axióma, hogy ez a világszerveződési mód a komplexitás olyan szintjét hoz­ta létre a gátlástalan hatalmi érdekek­re építve, amely természeténél fogva rendkívül instabil, sebezhető. Az ilyen szuperkomplex rendszerekben minden, akár kívülről, akár a rendszeren belülről elinduló változás láncreakciószerű gyor­sasággal megy végbe. Ez igaz például az okostelefon elterjedésére, de sajnos igaz a vírusra és a vírus végzetes társadalmi következményeire is. Ezt az elméleti fi­zika öngerjesztő örvénylésként írja le, amelynek legismertebb megnyilvánu­lásait az atombomba, a fekete lyuk vagy éppen a rákos burjánzás jelenti. E vírus minden végzetes következményével an­nak a pusztító világerőnek a műve, amely jogvédő civil ügynökein keresztül a sza­badság nevében most is arra uszít, hogy védjük meg alkotmányos jogainkat, és szálljunk szembe a kormányok ellenőrző, korlátozó törekvéseivel. Ha ez valóban így lenne, akkor már csak azért sem lehet szó V alakú visszatérésről, mert nem lesz emberiség, amely visszatérhetne akárho­­vá. De remélhetőleg nem így fog történni, és a társadalmak egészséges immunreak­ciói legelőször is ezt az uszító ügynökhá­lózatot számolják fel.­­ A nemzetközi szervezetek előrejel­zései alapján a Pénzügyminisztérium számításokat készített arról, miképpen érinthetik Magyarországot a globális koronavírus-járvány hatásai. A számok jelenleg azt mutatják, hogy a legkedve­zőbb feltételeknél a magyar gazdaság 3,7 százalékkal növekedhet 2020-ban, a legrosszabb helyzetet vázoló forgató­­könyv szerint viszont akár 0,3 százalé­kos visszaesés is elképzelhető. Ez utób­bi mit jelentene a háztartások szintjén?­­ Ezek a jó szándékú előrejelzések, akár a nemzetközi szervezetekről, akár a Pénz­­ügyminisztériumról van szó, arra a felté­telezésre épülnek, hogy a járvány néhány hónapon belül véget ér. Persze ez is lehet, de ennek valószínűségét nem ismerjük, és '.nir.i^r , 2020. április 8.

Next