Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-04-08 / 15. szám

térium okozta. Az 1347-től négy éven át pusztító fertőzésben Európa népességé­nek majdnem fele odaveszett, a történé­szek 100 és 200 millió fő közöttre teszik az elhunytak számát. A ragály a Kö­­zép-Ázsiában honos rágcsálókon megte­lepedő bolhából került át az emberre, és az árujukkal együtt a selyemúton, vagyis a keleti kereskedelmi útvonalon érkező kereskedők hurcolták be Európába. A kór terjedéséhez azonban némi köze lehetett Kaffa ostromának is. 1347-ben a Feke­te-tenger partján fekvő Kaffa városát a mongol Arany Horda ostromolta, amely nem átallott bevetni egy igen barbár, ám annál hatékonyabb biológiai fegyvert a város ellenállásának megtörésére: a sereg­ben kitört pestis áldozatául esett mongol harcosok hulláit katapulttal hajigálták be a városfal mögé. Kaffában napokon belül felütötte fejét a járvány, és az a néhány genovai kereskedőhajó, amely az ostrom­lott város alól szélsebesen vitorlát bontott, és elmenekült a szicíliai Messinába, ma­gával hurcolta a kórt. Fél éven belül Szicí­lia lakosságának fele odaveszett. Negyven nap - Az itáliai félsziget egyébként is sza­bályos melegágya volt az időnként fel­lobbanó betegségeknek. Kereskedelmi utak nagy csomópontjai, tengeri kikö­tők sokasága fekszik a félsziget mentén, amelynek lakossága, ahogy ma, úgy a középkorban is fittyet hányt a járvány idején megjelenő, kötelező érvényű egészségügyi előírásokra. De nem csak Itália, egész Európa városai zsúfoltak, mocskosak voltak, a kutak sokszor fertő­zöttek; nem csoda, ha a járványok idején a még tiszta vizű kutak mellé igyekeztek a város vezetői őrséget állítani. A patká­nyok mellett a ragályokért a városokban hömpölygő folyók is feleltek, ugyanis a vízpartra kihordott szemetet a tavaszi áradások bemosták a városba - meséli Kapronczay Károly történész, egyetemi tanár. Persze a középkori embert a ta­pasztalat segítette - kezdetben csekély eredménnyel - a helyzet kezelésében: a karantén szó a „quaranta giorni” vagyis a negyven nap olasz kifejezésből ered, ennyi ideig kellett ugyanis vesztegelni­ük a nagy tengerjáró hajóknak Velence kikötőjében, mielőtt beléphettek a város területére. A negyven nap vesztegzárat az a megfigyelés indokolta, miszerint 37 nap telik el a pestis okozta fertőzéstől a halál bekövetkeztéig. A történelem első hivatalos karanténját Velence állíttatta fel 1348-ban a járvány megfékezésére. Raguza (a mai Dubrovnik) nagytanácsa tovább ment az ügyben, 1377-ben úgy döntöttek, hogy a pestises területről ér­kező utazóknak kerek negyven napig a közeli Ragusavecchia (ma Cavtat) váro­sában kell elzárva lenniük, így védve a település polgárait a fertőzéstől. A kö­zépkori ragályok elleni védekezésben ugyanis kizárólag a betegek elkülönítése segíthetett. Persze próbálkoztak a fertő­zött helyiségekben gyógynövények ége­tésével, csőrös maszkkal, az úgynevezett pestisálarccal is, amelybe szagos füveket dugdostak, maga a védőfelszerelés óvta meg valamelyest a használóját. Úgy vél­ték ugyanis, hogy a pestis a romlott le­vegővel költözik az emberbe.­­A karantén intézményét a XV-XVI. századra átvette egész Európa, ekkor már működtek ispotályok, amelynek élelme­zése a városiak feladata volt, hiszen kö­zösségi tulajdonban voltak e gyógyítóin­tézmények. A német területeken a XVII. századtól rendkívül szigorú városrendé­szeti törvényeket vezettek be, például az illemhelyet nem lehetett kutak mellé tele­píteni, nehogy a szennyezett talajvíz meg­rontsa az ivóvizet. A járványban elhuny­tak testét a sírgödörben oltott mésszel öntötték le, mert már ismerték annak fer­tőzést megállító hatását. A pestis még jó Der Doctor Schnabel von Rom, Paul Fürst német festő 1656-os ábrázolása az egyik, fekete halál ellen küzdő orvosról 12j1E207] 2020. április 8.

Next