Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-04-08 / 15. szám

golok teszetoszák, kimértek és arisztok­ratikusak, a spanyolok temperamentu­mosak, büszkék és imádják a bikaviadalt, a németek rendszeretők és fegyelme­zettek, a korzikaiak rögtön vendettáért kiáltanak, ha sérelem éri őket, a belgák viszont nagyon kemény ellenfelek. Ez utóbbi nem véletlen, a legsikeresebb eu­rópai képregénysorozatok (Lucky Luke, Tintin) Belgiumban születtek, egyedül az Asterix volt képes felvenni velük a ver­senyt - alkotói erre a konkurenciaharcra egy külön történetben is reflektáltak. As­­terixék kalandjaiban visszatérő elem az is, hogy a két főhős más nemzetek tagjaihoz ugyan piszkálódó gúnnyal viszonyul, ám szó nélkül a segítségükre sietnek a római­ak ellenében. Mindebben a francia forra­dalom világszerte elhíresült jelmondata, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszménye jelenik meg, amit tovább erősít, hogy olykor rokoni kapcsolatok is meg­jelennek a falu és más országok lakói kö­zött. Az újkori migrációs probléma kirob­banásakor ezért többen befogadáspárti, antirasszista üzeneteket véltek felfedezni a képregénysorozatban. Ezt az olvasatot táplálja az a nyilvánvaló tény is, hogy az alkotópáros mindkét tagja bevándor­ló családból származik, és ugyanazzal a kívülállói szemszögből megfogalmazott, elnéző iróniával és szeretetteljes humor­ral tekintenek Franciaországra, ahogy fi­guráik más nemzetekkel szemben teszik. Hidegháborús propaganda Érdekes, hogy Asterix és Obelix tör­ténetei egyedül Észak-Amerikában nem arattak akkora sikert, feltehetőleg azért, mert sokan a kapitalizmus kritikáját vélték felfedezni a terjeszkedő Római Birodalomban­­ az USA térhódítására vonatkoztatva. Más elemzések szerint az ok ennél sokkal egyszerűbb: a képregény humora túlságosan európai és kifinomult ahhoz, hogy tömegével szólíthassa meg a tengerentúliakat. Némely nemzet a fordítások során egyébként igyekezett valamiképpen a saját képére formálni a füzeteket. A hat­vanas években a német kiadás jogát a szintén sikeres szerző Rolf Kauka sze­rezte meg, és engedélyt kapott rá, hogy a gallokat germánoknak titulálja, a fa­lujukat Bonhallának keresztelje át — az NSZK akkori fővárosára, Bonnra utalva —, és még a füzetek elején szereplő térké­pen is áttolhatta Asterixék faluját Európa belsejébe. Az Asterix és a gótok esetében pedig még ennél is tovább merészkedett: a címben szereplő veszedelmes népet ke­leti gótokként tüntette fel, akik nyugati társaikat akarják lerohanni, még a szö­­vegbuborékaikban is vörös színnel szere­peltek a betűk az aktuálpolitikai üzenet kiemelése érdekében. Amikor a francia kiadó látta, hogy a történetükből hideg­­háborús propaganda lett, szigorították az ellenőrzést a különböző fordítások felett. A történetek írója, René Goscinny 1977-ben váratlanul szívrohamban el­hunyt, de Albert Uderzo a későbbiekben is társszerzőként tüntette fel. A grafikus 2009-ben, kereken ötven évvel Asterix karakterének megszületése után egy ün­nepi kiadvánnyal vonult nyugdíjba, és ad­ta át a stafétabotot fiatalabb kollégáinak. Uderzo nem volt kifejezetten termékeny alkotó, fél évszázad alatt 34 rész készült el, és inkább a minőségre, mint a mennyi­ségre fektetett súlyt: minden egyes kép­kockát alaposan kidolgozott, tele rejtett utalásokkal. Munkásságának jelentősége ezért is felbecsülhetetlen, nem csupán a francia, de az egész európai popkultúrára gyakorolt hatásában. ■ JUMIMftihl 2020. április 8.

Next