Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)
2020-04-08 / 15. szám
lywood, így számos olyan nagy filmstúdió, mint például a Warner Bros vagy a Universal Studios, működésébe betekinthettem. Amikor a fiam megszületett, visszamentem Los Angelesbe, hogy befejezzem a tanulmányaimat, és a Paramount Picturesnél lettem gyakornok. Az első magyarországi munkahelyem is a médiához, a filmvilághoz kötődik. 1996- ban operatőrként helyezkedtem el a Magyar Televíziónál, ami egyben mentőöv is volt számomra. Át kellett esnem a kulturális sokkon, mert hiába beszélt velem édesapám mindig magyarul, mégsem tudtam annyira jól a nyelvet, hiszen nem itthon jártam iskolába. A televíziós szakemberek segítségével pótoltam ezt a hiányosságomat. Majd alapító tagja lettem a Hír TV-nek, ahonnan tizenhárom év után, 2015-ben jöttem el. Ezután hoztam létre a saját médiacégemet, olyan témákat dolgozok fel és olyan filmeket készítek, amelyek nem biztos, hogy divatosak, de tényszerűek. Mint például az Életre ítélve címűt, ennek nem csak producere, rendezője is volt. A dokumentumfilm Menczer Gusztáv életét dolgozza fel, aki kilenc év után tért haza a gulágról. A korszakról a mai napig hiányosak az ismereteink, hiszen az áldozatok évtizedekig nem beszélhettek az átélt borzalmakról, még a családtagjaiknak sem. Személyes érintettsége is volt a témában? - Konkrétan nem, de maga az a tény, hogy embereket elhurcoltak, elszakítottak a családjuktól, egy kicsit bennem is rezonált, hiszen édesanyám hiányát, a távolságot megéreztem, így ennek a hiánynak a szempontjából próbáltam megközelíteni ezt a súlyos témát is. Gondoljunk csak bele! Magyarország tízmilliós, ha tágabban nézzük, tizenötmilliós ország, ahol ez a tragédia rengeteg embert, majdnem minden második, harmadik családot érintett, mégsem tud szinte senki semmit az egészről! Mert aki tudott róla, az sem mert beszélni. - Hogyan találkozott Menczer Gusztávval? -Menczer Erzsébet, aki a Szórakész, vagyis a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke, Fidesz-képviselőként a munkatársam. Az, hogy rajta keresztül még személyesen is ismerhettem az édesapját, óriási löketet és bátorítást adott a filmhez. Guszti bácsi hiteles forrás volt, elmesélte, hogyan kísérték, majd csapták be egy vagonba, hogyan „ítélték életre”, hiszen a szerencsés sors úgy hozta, hogy kilenc év után hazajöhetett. De sokaknak ugyanez nem adatott meg, több százezer magyar ember volt érintett még akkor is, ha a kutatások nem ismerik sem az elhurcoltak, sem az elhunytak pontos számát. -Mondhatni, hogy Menczer Gusztáv tipikus magyar hős, akinek nevével mégis nagyon kevesen találkoztak? - Kellenek a jópofa hollywoodi világmegmentők, csak mellette tudni kell azt is, hogy nekünk is vannak ilyen hőseink szép számmal, bőven megfizettük már a szabadságunk árát. De ezért a szabadságért a mai napig tennünk kell. Kis országként komoly harcot kell vívnunk a határaink megvédéséért, tulajdonképpen a megmaradásért. Eljött tehát az összefogás ideje! A mai fiatalok annak reményében menekülnek el itthonról, hogy egy kicsivel több pénzt keressenek valahol a nagyvilágban. De haza csak egy van, így, miközben elmenekülnek valahova, a kérdés az, hogy lesz-e majd hova hazajönniük? Mert bárhol legyenek is most a világban, magyarként mégiscsak itthon van dolguk, kötelességük. Miként Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta: „Mi, magyarok nem azért jöttünk a világba, hogy elszenvedjük az életet, hanem hogy értelmet adjunk neki.” A sorsom úgy hozta, hogy kint születtem, de itt vagyok otthon. Ha választanom kellene a két hazám közül, nem kétséges, hogy melyiket választanám. ■ JM21EEI 2020. április 8.