Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)

2020-04-08 / 15. szám

A keresztény könnyűzene ünnepe Április 1-én jelképesen átadták a keresztény köny­­nyűzene legrangosabb hazai elismerését, a Szikra-díjat. A zsűri tagjai ezúttal kilenc kategóriában ítélték oda a csillagot tartó arany kézfejet, köztük hatra - legjobb dal, dicsőítő dal, dalszöveg, zenei produkció, élőben előadott produkció és videóklip - le­hetett nevezni. Díjátadó gála hiányában - Gundel Takács Gábor vezetésével és a zsűri részvételével - kreatív módon oldották meg a nyertesek kihirdetését. A legjobb dal Staykids Nászút című szerze­ménye lett, a legjobb dicsőítő dal a Jáger Bandi-Malek And­rea által jegyzett Kegyelmed oly nagy című szerzemény, az életműdíjat Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos kapták. #pecsikulturáliscsatorna Ahogy az első olvasópró­bák, úgy a többi próba is online zajlik a Pécsi Nemzeti Színházban. A művészek otthonukban, egy erre al­kalmas programon keresztül egyszerre tudnak jelen lenni, így látják és hallják egymást a virtuális térben. A produkciók bemutatóját májusra, illetve októberre tervezte a teátrum, ám a jelenlegi helyzetben bizonytalanná vált, mikor­ra tűzhetik ki a premierek időpontját. Ennek ellenére a társulat folytatja a munkát, hogy a lehető legfelkészül­tebben várja a veszélyhelyzet feloldását követő időszakot. Az egyik produkció egy „ifjú­­sági használatra szánt törté­nelmi vígjáték” lesz: a László király visszatér című darabot, amely a Szent László-legen­­dakört járja körbe, Szálinger Balázs írta a színház felkéré­sére, rendezője Tóth András Ernő. A másik egy klasszikus operett, a Csókos asszony, ezt Méhes László állítja színpadra. Tovább bővült a pécsi kulturális intézmények ös­­szefogása is, hogy online tar­talommal lássák el közönsé­güket a veszélyhelyzet idején. A Pécsi Nemzeti Színház, a Pannon Filharmonikusok, a Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház tartalmi kommunikációs együttmű­ködéséhez a napokban a Csorba Győző Könyvtár és a Pécsi Balett is csatlako­zott. A híres balett-társulat a következő évadban ünnepli alapításának hatvanadik jubileumát, ebből az alka­lomból április 5-én közzé­tette a Csipkerózsika című mesebalettet webes felülete­in. A film egy hétig elérhető, utána A makrancos hölgy című táncjáték következik, amit fiataloknak, felnőttek­nek ajánlanak. A kezdeményezést indító szervezetek a­­pécsikulturá­­liscsatorna jelzés használatára hívják fel a pécsi kultúra kép­viselőinek a figyelmét. Helyi néptánccsoportok, színtár­sulatok, képzőművészek, fotósok, filmesek, múzeumok, stb. is használják a jelzést, amikor kulturális tartalmat osztanak meg. llHillMrClfd­ 2020. április 8. A fény győz a sötétség felett A tavaszi nap-éj egyenlőség március 20-ai beköszönte óta egyér­telműen érzékelhető a nappalok hosszabbodása. A Nap útja látvá­nyosan nő az égbolton, s ez számunkra a fényt, a Nap feltámadását jelenti. A feltámadás gondolata mély emberi vágy - az élet győze­delmeskedése a halálon, az elmúláson! A keresztény ember hite szerint Jézus Krisztus kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A hús­­vétnak mint tavaszünnepnek ez a föltámadás a fénypontja. Húsvéti napkorong: Ezen a kü­lönleges napon az asztalunkra is varázsolhatunk napkorongot. Nem kell más hozzá, csak 3 igazi vitaminbomba batáta (édesbur­gonya) és 50 dkg báránycomb. A combot először 2x2 cm-es csíkokra, majd a csíkokat 5 mm­­es „karikákra" vágjuk. Pádét készítünk: ízlés szerinti meny­­nyiségben oregánó, fokhagyma átnyomva, petrezselyem, só, fekete bors, olaj, citrom facsart leve, fehérbor és 1-2 babérlevél. Egy éjszakán át érleljük benne a húst, majd egy teflonserpenyőben, zsiradék nélkül, a kis húsdarab­kák mindkét oldalát gyorsan átsütjük, átpirítjuk. Közben kefével lepucoljuk a batátokat, és hosszában szeletekre, majd a szeleteket csíkokra vágjuk. Megforgatjuk keményítő, pirospaprika, feketebors és só keverékében (ízlés szerint egy kis csípős Cayenne-borssal is meg lehet bolondítani), és egy sütőpapírral kibélelt tepsiben egy­más mellé fektetjük. Meglocsoljuk finoman étolajjal, és 200 fokon, hőlégkeveréssel 20-30 percig sütjük. Míg sül, egy tükörtojást is ké­szítünk. A húsvéti föltámadás napkorongja fenséges ízeivel méltó kiegészítése a már megszokott hagyományos húsvéti gasztronómi­ánknak az Arany Tarsoly ajánlásával. SAJÁT HAGYOMÁNYAIDBÓL HASS, ALKOSS, GYARAPÍTS, S A HAZA FÉNYRE DERÜL!­USZÁRKONYHA Házigazda: Fülöp Tibor Zoltán

Next