Magyar Demokrata, 2020. április-június (24. évfolyam, 17-26. szám)
2020-05-06 / 19. szám
a fontos a számára, a legegyszerűbb, ha megnézzük a viseletét, a táncát, illetve meghallgatjuk az énekeit. „Dunyhám, párnám de hajlik" Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a mai kor embere ha ismeri is népdalainkat, többnyire nem érti azok képi világát, az ismétlődő motívumai mögött rejlő, sokszor nagyon is egyértelmű jelentéseket. Vikár Béla már 1903-ban arról írt, hogy „az ősi, hagyományos módon keletkezett népdalokban lehet és sokszor van is előttünk érthetetlen kép, de annak nem értése miatt nem a népköltést, hanem tudásunk hiányos voltát kell okolnunk. Nem ismerjük a népdal képnyelvének titkait kellőképp, s így megesik, hogy képtelenséget látunk ott, ahol szép költői kép van.” Népdalaink szövege persze szó szerint is értelmezhető, érthető és logikus. Mint a török népek dalai, mi is természeti képpel indítunk, melyeket aztán párhuzamba állítunk valamiféle reális történettel - mondja Borsi Ferenc, aki, miután egy füzetben gyűjteni kezdte a népdalaink jellemzően visszatérő motívumait, maga is meglepődött azok következetességén, így aztán ezeket a visszatérő elemeket témakörökbe csoportosítva Mi vagyunk a rózsák - Az érzékiség képi ábrázolása a magyar népdalokban címmel kötetbe is rendezte. Úgy gondolja, nem azt kell észrevennünk, hogy eleink mindenbe az erotikát, a testi szerelmet csempészték bele, hanem hogy ezt olyan finoman és olyan nagyszerű költőiséggel tették, hogy aki nem ismeri ezt a jelképszótárt, észre sem veszi a szövegben rejlő valódi üzenetet. A népdalokban szereplő egyes tárgyak, cselekvések és természeti képek mögött húzódó másodlagos jelentéseket hosszú oldalakon keresztül lehetne sorolni. Mi csak néhány fontosabb jelkép feloldására vállalkozhatunk. Ilyen például a „hajlás”, a „hajladozás” fogalma, mely más-más egyedi jelentéssel ugyan, de rendre erotikumot sugall. Amikor azt énekeljük, hogy „érik a szőlő / hajlik a vessző”, vagy „két szál pünkösdrózsa / kihajlott az útra”, az persze önmagában lehet természeti kép is. Ám ha eszünkbe jut, hogy a „dunyhám, párnám de hajlik / Beljebb, babám, a falig”, és a „diófából van a babámnak ágya, / Ha ráülök, hajlik mind a négy lába”, akkor már elkezdhetünk gyanakodni, hogy az a szőlőág és a rózsa sem véletlenül hajlik, hanem ez a hajlás többnyire a valamire való hajlandóságot hivatott jelezni. Nem kell ugyan mindenben jelképeket keresnünk, de tudni kell, hogy bármilyen témakört vizsgálunk is, azok mégiscsak mindenhol jelen vannak - hívja fel a figyelmet az összefüggésekre a szakértő. „Éva, szívem, Éva / Most érik a szilva" A színek talán a legősibb jelek, amelyek önmagukban is jelentést hordoznak, üzenetet közvetítenek. A fehér az érintetlenség, a sárga a betegség, a zöld a fiatalság, a piros az érettség, míg a tarkabarka a csalfaság jele. „Szép a fekete bárány, ha nem tarka, / El vagyok én a babámnak árulva.” Ebből következik az is, hogy bár a feketét a hétköznapokban általában a gyásszal azonosítjuk, a lírai népdalokban többnyire erősen érzéki színként szerepel: „Keid a kökény, majd megkékül, / Most vagyok szerető nélkül. / Majd megérik feketére, / Találok még szeretőre.” A színekhez hasonlóan szívesen alkalmazott szimbólumok a virágok, ezek közül a magyar folklór legtöbbet a rózsát említi, mely általában a szerelemre, a szerelmespárokra utal: „Két szál pünkösdrózsa/Kihajlott az útra.” A gabonák közül a zab mindig valamiféle tiltott kapcsolatot, az árpa fiatalkori szerelmet, míg a búza a tiszta és kölcsönös érzelmet jeleníti meg: „Kis pejlovam nem szereti a zabot, / Még kiscsikó korában zöld árpára rákapott." Szerelmes népdalaink szövegében a különböző fák jellemzően nem önmaguk okán, hanem gyümölcseik felépítése, színe vagy külalakja miatt váltak szimbólumokká, így például a meggyet, a cseresznyét, a kökényt vagy a szilvát előszeretettel hasonlították a női szeméremtest formájához. Ha ezt tudjuk, mindjárt másként énekeljük egyik legnépszerűbb dél-dunántúli dalunk, miszerint: „Éva, szívem, Éva /Most érik a szilva. / Terítve az alja / Felszedjük hajnalra.” Vagyis, ha szánunk rá egy kis időt, és tüzetesebben megvizsgáljuk a sokszor csak gépiesen és rutinszerűen előadott népdalaink szövegét, rácsodálkozhatunk az előttünk járó nemzedékek minden örömére, szívfájdalmára, no és persze finoman pajzán erotikájára is. Miközben úgy érezzük, hogy egy új világ tárul fel előttünk, jó, ha tudjuk, nagyon is közünk van hozzá. ■ iHulMtHHI 2020. május 6.