Magyar Demokrata, 2020. július-szeptember (24. évfolyam, 27-40. szám)

2020-09-02 / 36. szám

operaénekesek és a Soproni Balettet ki­egészítő Sankt Pölten-i Balett táncosai­nak közreműködésével. A legelső őszi előadásunk Hubay Miklós Római karne­válja lesz, ami a hatvanegyedik színházi évadját kezdő, ma is csodálatos minőség­ben játszó Farkas Ibolya jutalomjátéka, és Lánczi Margitról, a Nemzeti Színháznak a Rákosi-korszakban méltatlanul meg­hurcolt színésznőjéről szól. Ezt a stúdió­­színházban mutatjuk be, koprodukcióban a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal és a Zentai Magyar Kamaraszínházzal. A Hűség évadjának keretében, aminek Sopronban különös akusztikája van, hi­szen 2021. december 14-én lesz szintén száz éve annak, hogy a város és a környe­ző néhány település visszaszavazta magát Magyarországra, elővesszük Németh László Széchenyi című történelmi drá­máját is. A nézők emellett választhatnak még egy előadást a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház 2021-es kínálatából, így tudjuk összerakni ebben a pandémiás, hányattatásos időszakban a hatféle bérle­tes rendszert.­­Az előbb a Bőköz fesztivál kapcsán az összefogás fontosságáról beszél­gettünk, önök sokat dolgoznak együtt más teátrumokkal és társulatokkal, ezt mennyire könnyű kivitelezni? - 2012-ben vettem át a Soproni Petőfi Színház vezetését, és szinte azonnal el­kezdtem felépíteni a határokon átnyúló kapcsolatrendszerünket, aminek ered­ményei a számos testvérszínházi szer­ződésünk. A bécsi Európa Klubbal, a Komáromi Jókai Színházzal, a Zentai Magyar Kamaraszínházzal, a mikhá­­zi Csűrszínházzal, az orosz, szaranszki Jauser Állami Zenés Színházzal kötöt­tünk ilyen megállapodásokat, illetve Ma­gyarországról többek közt az Esztergomi Várszínházzal. Egy osztrák partnerünk révén nyaranta több mint tízezer osztrák vendéget szoktunk fogadni német nyel­vű operettekkel a barlangszínházban, és számos koprodukciót hoztunk már létre a Nemzetivel is. Mindezt nem azért tesz­­szük, mintha nem volnának saját ötleteink és hozzá remek társulatunk, hanem mert hisszük, hogy a különböző műhelyek termékenyítő erővel hatnak egymásra, és a közös gondolkodás és munka révén mindannyian sokszínűbbé, nyitottabbá válunk. A szakmai széthúzásban, prob­lémakeresésben és -gyártásban érdekelt barátainkkal és nem barátainkkal pedig nem szeretnénk foglalkozni. Inkább ab­ban bízunk, hogy a példánk ragadós lesz, és más társulások is hasonlóan zökkenő­mentesen tudnak majd együtt dolgozni annak ellenére, hogy nyilván mindenhol emberek vannak, akik nem feltétlenül azonos módon nézik a világot, vagy sza­vaznak négyévente. De a színházban, a színházért mindezt félre kell tudni tenni. - Ön viszont aláírta azt a nyílt le­velet, amelyben néhány hónapja szá­mos művész üdvözölte és támogatta a Színművészeti Egyetem szeptembertől megvalósuló modellváltását. Az üggyel kapcsolatos előzetes nyilatkozat- és pe­tícióháborúk nem mélyítették a szaka­dékokat? - A nyilatkozatot valóban aláírtam, mert úgy gondolom, hogy az egyetemek alapítványi átalakítása révén a megfele­lő financiális háttér létrejötte alapérdeke minden intézménynek. Más kérdés, hogy a szerkezeti váltás kapcsán jelentősebb nézeteltérések alakultak ki a szakmán belül, ami kifelé bizonyosan nem túl pozitív üzenet. A színművészetin zajló képzés minősége kérdésében viszont to­vábbra sem szeretnék állást foglalni. Már csak azért sem, mert soha nem voltam az egyetem polgára. - Első diplomáját a Győri Hittudo­mányi Főiskolán szerezte, és csak utá­na váltott a színházra, elvégezte töb­bek közt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakát. Mi­ért választotta ezt a másik utat? - Kisgyerekként pap szerettem volna lenni, tudtam is a misét kívülről, nagy­mamám örömére otthon miséztem játék­ból. Érettségi után, amikor próbáltam értelmezni a körülöttem lévő világot, úgy éreztem, hogy számtalan kérdésben bi­zonytalan vagyok, ezért döntöttem úgy, hogy a hozzám lelkileg amúgy is nagyon közel álló hittudományok felé fordulok. Tanulni akartam csupán, egyházi tiszt­ségekre vonatkozó tervek nélkül. Nem bántam meg soha, amit ott megtanultam, a mai napig használom a színházban is. És most nemcsak arra gondolok, hogy az ember egy ilyen képzés után világnézeti szempontból kevésbé ingatag, hanem a gyakorlati munkára is: a bibliakutatással kapcsolatos irodalom- és történelem­kritikai módszereket nagyszerűen tudom drámaelemzésre használni. — 2017-ben, amikor átvette a Pro Kul­túra Sopron vezetését is, azt a célt tűzte ki a Petőfi Színházzal kapcsolatban egy interjúban, hogy „növeljük a felnőtt bérletesek táborát, vállalható terv le­het két éven belül a háromezres felnőtt bérletes szám, melyet az ötéves ciklus végére még 10-15 százalékkal emelni lehet, növelve a felnőtt bérletsorozatok számát”. Sikerült elérni? - Inkább úgy fogalmaznék, hogy azt az elvárást, amit a színház egészének működésével megfogalmaztam magam­nak, mára talán beteljesítettük. 2012-ben egy nem létező intézményt vettem át, a konfliktusok szétvitték a társulatot, gya­korlatilag egy üres épületbe mentem be, nem volt mit folytatni. Mára ennek he­lyén egy valóban a városban élő és dolgo­zó műhely van. És amikor egyszer csak eljön az idő, hogy befejezem Sopronban, már egy olyan programot tudok átadni, amit érdemes és lehet is továbbvinni. ■ A Bőköz fesztivál részletes programjairól és fellé­pőiről a bokozfeszt.hu oldalon lehet tájékozódni. A háromnapos, ingye­nes rendezvényen alatt számtalan kísérőesemény is várja a közönséget, többek közt Népmese- Pont, Versmondó Szalon, táncház, prímásverseny, kirakodóvásár, helyi értékek és mesterségek bemutatója. Különböző színházi előadásokkal, estekkel megidézik Cso­konai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Arany János, Rejtő Jenő, Márai Sándor és Ham­vas Béla szellemiségét. Fellépnek komlói, siklósi, szennai és pécsi fiatal néptáncosok. Láthatók lesznek népdalénekesek, mutatványosok, zené­szek, táncosok, és a helyi gasztronómiai kínálat­ból is ízelítőt kapnak a látogatók. i­nik­inriől 2020. szeptember 2.­63

Next