Magyar egyháztörténeti vázlatok 9. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 1997)

1997 / 3-4. szám - Tanulmányok - CSAPODI Csaba: Bessenyei György és a katolicizmus

MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNETI VÁZLATOK REGNUM ESSAYS IN CHURCH HISTORY IN HUNGARY 1997/3-4 CSAPODICSABA BESSENYEI GYÖRGY ÉS A KATOLICIZMUS Bessenyei György két világ határán, a magyar szellemi életnek azon a nagy forduló­pontján áll, amelyet magyarországi felvilágosodásnak neveznek. Az egész európai szellemi életnek ez az irányváltozása tőlünk nyugatabbra már ko­rábban, a 17. század végén, a 18. század elején következett be. Ami előtte volt - talán az egy humanizmust leszámítva -, évszázadok óta egységes folyamat. A reformáció és az ellenreformáció minden gigászi küzdelmük ellenére is közös gyökerűek. Egymáshoz sokkal közelebb álló történelmi jelenségek, mint minden egyéb, ami utánuk követke­zett. Ugyanazokért az alapvető eszményekért, ugyanazért az életideálért harcolt a ke­reszténység minden ága. Egy közös igazságért, Krisztus hitéért, tanításáért, országá­ért, az ember túlviági, örök életéért, Isten dicsőségéért. A harcot éppen az okozta és tette szenvedélyessé, hogy ezt a közösen minden fölé értékelt igazságot különbözőkép­pen látták. Az értékrendszer, a cél azonos volt; a feléje vezető útban volt a nagy különb­ség: egyedül üdvözítő egyház, vagy egyházak; csak predestináció és kegyelem, vagy ke­gyelem és szabad akarat; tökéletesen megromlott emberi természet vagy Krisztus végtelen érdemeibe való bekapcsolódás által érdemszerzővé vált emberi cselekedetek, puszta jelkép, vagy velünk lakó Eucharisztia és így tovább. Elég nagy különbségek ahhoz, hogy nemzedékek viaskodjanak rajta teljes erőkifej­téssel. De a végső cél és az alapelvek összessége: Isten, kegyelem, örök élet, keresztény­ség, sohase voltak vitás kérdések azóta, hogy az európai emberiség a kereszténységre tért. Sohasem volt kétséges, hogy az emberi élet súlypontja nem a földön, hanem a má­sik, örök világban van. A 17. század végefelé, a nagy szellemi harcok hullámai kezdenek elsimulni Európá­ban. Az addigra kialakult vallási területen kezdenek állandósulni. A hatalomban, kultúrában egyaránt vezető XIV. Lajos-i Franciaországban kivirágzik az egész világtól csodált klasszicizmus. Tartalom és forma egyensúlya. Az egykorú szemlélő úgy látja: ez a tetőpont. Egy pillanatra úgy látszik, végleges megállás következik be: az ellentétes erők egyensúlyba jutottak. De csak pillanatnyi egyensúly ez. Utána valami újabbnak kell következnie, mert Eu­rópa soha nem tud önmagával megelégedni. S éppen az a meglepő, hogy milyen hirte­lenséggel tör be a klasszicizmus nyugalmának helyére egy új világ mérhetetlen nyugta­lanságával, a felvilágosodás és a forradalom százada. Nyugalom és tekintély helyett kritika, szabadság, könnyedség és cinizmus. Tulajdonképpen mindez a forradalmian új gondolat, ami a 18. században izgalomban tartotta a művelt világot, már az előző szá­zad fordulóján készen van. A szellemi élet nagy krízise 1680-1715 közt játszódik le. Ek­kor írják és terjesztik eszméiket a nagy gondolkodók: Newton, Leibniz, Spinoza és az új 29

Next