Magyar Életrajzi Lexikon 1. kötet, A-K (1967)
D - Dáni Nándor - Dániel Ernő, báró - Daniel Gábor - Daniel István, báró
1938-ban mint trockistát letartóztatták. A börtönben halt meg. Dáni Nándor (Bp., 1871. máj. 30. —Bp., 1949. dec. 31.): atléta, oxigén- és szénsavgyáros. Az 1896. évi athéni első olimpiai versenyen a 800 m síkfutás második helyezettje 2 p 11,8 mp-cel. A Sportkedvelők Körének, majd a Magy. Athletikai Clubnak 1888 — 96 között legjobb rövid- és középtávfutója, több rekord birtokosa. 1891—92-ben sorozatosan győzött az országúti kerékpárversenyen, 1893-ban gyorskorcsolyázó versenyt nyert. Dániel Ernő, báró (Elemér, 1843. máj. 3.—Balatonfüred, 1923. júl. 23.): konzervatív politikus, miniszter. 1870-től Deák-párti, 1875-től a Torontál vm.-i választókerületek szabadelvű párti képviselője, pártjának pénzügyi és gazdasági szakértője, délvidéki ármentesítés és vasútügyekkel foglalkozott. 1895. jan. 15-től 1899. febr. 26-ig a Bánffy-kormány kereskedelmi minisztere; munkássága alatt fejezték be a Vaskapu szabályozását. Jelentős szerepe volt a millenáris ünnepségek rendezésében. 1906-tól 1910-ig főrendiházi tag, 1910-ben nemzeti munkapárti programmal ismét képviselővé választották. — Irod. Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme (Bp., 1937). Dániel Gábor (Árkos, 1824. ápr. 21.— Bp., 1903. febr. 6.): politikus, földbirtokos. Jogi tanulmányainak elvégzése után hosszabb külföldi tanulmányutat tett (1844), majd a kir. táblai kancelláriánál vállalt hivatalt, azután Bécsbe az erdélyi udvari kancelláriához került. 1863-ban Udvarhelyszék követe, 1865-ben főkirálybírája. Az ő kezdeményezésére létesült a székelykeresztúri állami tanítóképző. 1875 — 1892 között Udvarhely vm. főispánja, 1876-tól az unit. egyház főgondnoka. Nagy része volt a Székely Nemzeti Múz. létesítésében. Választmányi tagja volt a Magyar Tört. Társulatnak és a Magyar Genealógiai és Heraldikai Társulatnak. Dániel István, báró (Vargyas, 1684. dec. ? — Szászvesszős, 1774. márc. 24.), író. Tanulmányait 1701-ben végezte el a kolozsvári unit. kollégiumban, majd Betlen Miklós gróf erdélyi kancellár udvarába került. A Rákóczi-szabadságharc idején eleinte az udvar pártján állott, majd 1704-ben bátyjával, Péterrel együtt Rákóczihoz csatlakozott. A kurucok megbízásából követségben járt a havasalföldi fejedelmi udvarban, majd 1705-ben Forgách Simon tábornok, 1706-ban Pekry Lőrinc segédtisztje és ezredében egy század kapitánya lett. A Rákóczi-szabadságharc hanyatlása idején számos erdélyi mágnással együtt Moldvába ment, ahonnan menekülttársai ügyük képviseletében 1711 tavaszán Szatmárra küldték, és itt közreműködött a békeszerződés létrehozásában. III. Károly és Mária Terézia idején királyi meghívottként részt vett az erdélyi ügyeken. 1737-ben bárói rangot nyert; 1745-től haláláig Udvarhelyszék főkirálybírája volt. Jelentékeny szerepet játszott az egyházi életben; a nagyenyedi kollégium és a székelyudvarhelyi gimn. gondnokaként kifejtett tevékenysége a nevelésügy terén is említésre méltó. — F. m. István fiához intézett intelmei: Monita paterna. . . (Szeben, 1752); Descriptio vitae Stephani liberi baronis de Dániel (önéletrajza, Nagyszeben, 1764). — Irod. Vajda Emil: A vargyasi D. család a közpályán és a magánéletben (Bp., 1894); id. Dániel Gábor: A vargyasi D. család eredete és tagjainak rövid életrajza (Bp., 1896); id. Dániel Gábor: Erdély öröksége Damjanich János Dániel István Dankó Pista Dániel