Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z (1982)
L - Lengyel Miklós - Lengyel Zoltán - Lengyel-Rheinfuss Ede - Lenhardt Sámuel - Lenhossék József
ől folyóiratot is indított. Később Bp.-en a Pester Lloyd munkatársa, majd az ogy.~» rovat vezetője volt. Lengyel Miklós (Újfehértó, 1878. máj. 28. —Bp., 1952. júl. 22.): irodalomtörténész, író. A bp.-i tudományegy.-en tanári oklevelet szerzett. Ezután középisk. tanár, majd ig. lett. Ifjúsági ismeretterjesztő írásain, irodalomtörténeti munkásságán kívül ókori tárgyú értekezései is jelentek meg. — F. m. Tompa Mihály élete és művei (Bp., 1906); Tamás érdeklődik (r., Bp., 1925); Labirintus (r., Bp., 1931); Quintus Horatius Flaccus (Bp., 1935); Lengyel Zoltán (Kraszna, 1873—Bp., 1940. febr. 6.): ügyvéd, újságíró. Hazai jogi tanulmányainak elvégzése után 1901—40 között bp.-i ügyvéd, 1901-től függetlenségi párti programmal ogy.-i képviselő. 1904-től a Független Magyarország c. lap főszerk.-je. Mint neves bűnügyi védő több nagyszabású politikai perben a munkásmozgalmi tevékenységükért üldözötteket védte (vasutassztrájk szervezőinek pere, Rákosi-per, Sallai — Fürst-per), szenzációs büntetőperekben is szerepelt védőként (a dánosi, ún. cigányper, Haverda Mária gyilkossági pere stb.). Lengyel-Rheinfuss Ede (Barka, 1873. febr. 23.—Bp., 1942. nov. II.): festő. Művészeti tanulmányait Bp.-en, Münchenben és Párizsban végezte. A Mintarajzisk.ban Székely Bertalan és Balla Ede, Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt. 1910-ben Kassán telepedett le, majd Bp.-re költözött. Művészetét elsősorban a kurucvilág ihlette (Kuruc előőrs, Zászlóbontás a Beszkideken stb.). Mint portréfestő kora közéleti szereplőiről készített képeivel aratott sikert. Lenhardt Sámuel (Poprád, 1790 táján — Pest, 1840 után): réz- és acélmetsző. Ifjú éveiről semmit sem tudunk. 1814 — 1816 között Bécsben tanult; mesterei Fischer, Höfel és Lampi voltak. 1817-ben Pesten, a Hatvani utcában nyitotta meg rézmetsző műhelyét. Metszett arcképeket, írásmintákat, pecsétek és régiségek rajzait, térképet, sőt váltólapokat is. Térképészettel kapcsolatos tevékenységét a kartográfiatörténet is becsüli. — Irod. Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története (műveinek jegyzékével, Bp., 1951). Lenhossék József (Buda, 1818. márc. 20.—Bp., 1888. dec. 2.): anatómus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1. 1864, r. 1873). ~ Mihály Ignác fia, ~ Mihály apja. 1841-ben a pesti egy.-en avatták doktorrá. 1842-től tanársegéd a pesti anatómiai tanszéken, 1851-ben magántanár. Előadásain a latin nyelv helyett olykor magyart is használt, emiatt a Bach-kormánytól intést kapott. 1854-től az anatómia ny. r. tanára a kolozsvári orvos-sebészi intézetben, 1859 —88 között a leíró és táj anatómia ny. r. tanára a pesti egy.-en, 1878 —79-ben az egy. rektora. Jelentősek a gerincagy és a nyúltagy anatómiájára, továbbá a medence visszérfonataira vonatkozó kutatásai. Tőle származik a tractus solitarius és formatio reticularis elnevezés. Antropológiai kutatásokat végzett, különösen a torzított koponyákkal kapcsolatosan. Munkásságáért a francia ak. a Monthyon-féle díjjal jutalmazta. — F. m. Neue Untersuchungen über den feineren Bau des zentralen Nervensystems des Menschen (Wien, 1855); Mémoire sur la structure intime de la melle espinihe (Paris, 1859); Az emberi vese visszér-rendszere (Bp., 1875); Irod. L. J. (Orv. Hetil., Lengyel Gyula Lenhossék József Lenhossék Mihály Ignác