Magyar Életrajzi Lexikon 3., kiegészítő kötet A-Z (1981)
K - Korolovszky Lajos - Korolovszky Lajosné, Fekete Gachot Klára - Korompay Lajos - Korponay Gyula - Korvin László - Kós Károly, Kosch
Korolovszky bajnokságon 70%-os eredménnyel tagja volt a győztes m. válogatottnak (1936). 1945 után a közalkalmazottak szakszervezete, majd a Bp.-i Városi Tanács Sport Köre (VTSK) csapatának éljátékosa volt. — Irod. K. K. I. (Magy. Sakkélet, 1969. 3. sz.). Korolovszky Lajos (Bp., 1915. szept. 19.—Kisújszállás, 1977. okt. 4.): újságíró, szerkesztő, rovatvezető. Fekete Gabot Klára újságíró férje. A bp.-i egy.-en jogot végzett. 1937-től a Cserépfalvi Könyvkiadó lektora, a felszabadulás (1945)után újságíró. A Szabad Szó külpolitikai rovatvezetője, majd az MTI első londoni tudósítója volt. Rövid ideig a New Hungarian Quarterly szerk.ségében dolgozott. Ismeretterjesztő könyvei jelentek meg Mo.-ról. Amit Magyarországról tudni kell (1963) c. könyve a Magyarok Világszövetsége kiadványaként jelent meg. 1968-tól a Magy. Televízió rovatvezetője. Nevéhez fűződik a Fórum, a Kerekasztal, a Panoráma c. népszerű műsorok megteremtése. Baleset következtében vesztette életét. — írod. Boldizsár Iván: Egy ember, akit mindenki szeretett (Élet és írod., 1977. 41. sz.). Korolovszky Lajosné, Fekete Gabor Klára (Bp., 1922. aug. 22.—Bp., 1974. máj. 14.): újságíró, ~ Lajos újságíró felesége. 1955-től az Orsz. Béketanácsnál dolgozott, ezzel egyidőben a Magy. Rádió francia szekciójának külső munkatársa volt. A Magyar Hírek, a Hétfői Hírek, a Budapest és a Képes Újság közölte elsősorban külpolitikával foglalkozó írásait. 1966-tól a Francia Intézet munkatársa. Korompay Lajos (Bp., 1882. dec. 6.—Dorog, 1968. jún. 3.): bányamérnök. Oklevelét a Selmecbányai főisk.-n szerezte (1908). A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. szolgálatában harminchét évet töltött különböző vezető műszaki beosztásokban. 1912-től 1917-ig közreműködött a Zsil-völgyi bányatüzek iszaptömedékeléses oltási kísérleteinél. 1917-től a dorogi bányáknál a víz elleni műszaki megoldások megvalósításával tűnt ki. 1924-től 1939-ig a várpalotai lignitbányászat vezetője volt. Széles körű kutatási programmal felderítette, megnövelte a medence szénvagyonát. Nevéhez fűződik az ország első skip (bödönös) szállító akciójának megvalósítása. Külföldi tanulmányutak után tett javaslatára létesült a Fleischner-féle ahidráló berendezés, mely az 50% nedvességtartalmú, 2100 kalóriás lignitet 4000 kalória fűtőértékű tüzelőanyaggá alakította. Évekkel az országos rendelkezés előtt elsőként vezette be a vájárok szakoktatását és bányahatósági vizsgáztatását. E vizsga a szakmunkás mestervizsgával volt egyenértékű. 1939-ben ismét Salgótarjánba került bányaig.-nak, ahol új üzemek feltárását kezdeményezte. 1945 után a Szénbányászati Ipari Igazgatóság szakértőként bevonta a Petőfi-bánya fejtési kérdéseinek megoldásába. — F. m. Magyar vájároktatási kézikönyv (Várpalota, é. n.); Várpalota szénbányászata a felszabadulás előtt (Várpalota, 1965). — Irod. Szíj Rezső: Várpalota (Bp., 1960). Korponay Gyula (Keszeg, 1888. febr. 28. —Bp., 1975. márc. 28.): kertészmérnök, pomológus. Felsőfokú tanulmányait a Kertészeti Tanintézetben végezte (1906—09). Az I. világháború előtt a gyakorlati termesztésben főleg a zöldséghajtatás elterjesztésével foglalkozott. 1920-tól a Növényélettani és Kórtani Állomáson a gyümölcsvédekezési osztály vezetője volt. 1928-tól zárszolgálati teendőket is ellátott, így ismerte fel az újszegedi faisk.-ban a kaliforniai pajzstetűfertőzést. 1929-től az Orsz. Pomológiai Bizottság tagjaként dolgozott a gyümölcsfakörzetek kijelölésén. A Gyümölcsfatermelők Egyesületének ügyvezető ig.-ja (1935). Fontos szerepe volt a hazai üzemi gyümölcstermesztés szervezésében. Munkáját a szentendrei amerikai köszmételisztharmat leküzdésével kezdte, amivel nemzetközi elismerést szerzett. Hazánkban elsőként alkalmazta a mészkénlevet a növényvédelemben. 1945 után főleg a tájfajták felkutatásával és szelektálásával foglalkozott. Több tucat törzskönyvet készített. Nyugdíjazásától (1949) haláláig a Kertészeti Kutató Intézet szakértőjeként dolgozott. Ismereteit számos szakközleményben is közreadta. Munkásságát Entz Ferenc-emlékéremmel ismerték el. — F. m. A téli gyümölcs eltartása (Bp., 1936). — Irod. Nyékes István: A magyar pomológusok nesztora (Kertészet és Szőlészet, 1972. 7. sz.). Korvin László (Bp., 1900. nov. 5.—Bp., 1971. ápr. 2.): nyomdász, vállalati igazgató. Jogi tanulmányai mellett a Nemzeti Zenedében szerzett zenei ismereteket. Kitanulta a nyomdász mesterséget is. Testvérével együtt a Korvin Nyomda tulajdonosa volt 1940-ig. Utána 1948-ig a Posner Nyomdában üzletkötőként dolgozott. 1950-ben a Zeneműkiadó Vállalat ig.-ja lett. 1955-ben betegsége miatt nyugdíjba vonult. A hatvanas években a Magvető Kiadónál dolgozott. Kós Károly, Kosch (Temesvár, 1883. dec. 16. —Kolozsvár, 1977. aug. 25.): romániai magyar építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus. 1902-ben kezdte tanulmányait a bp.-i műegy. általános mérnöki szakán, 2 év múlva átiratkozott az építészetre. 1907-ben szerzett diplomát, s megkezdte építészi tevékenységét (ref. parókia és imaház épül