Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Keller László: Félidőben a második 15 éves lakásépítési terv

az ipari háttér felkészültségét és a gyártás szérianagyságát zavarta.) A lakások felszereltségét a hetvenes évek közepén elért színvonalon kívánták tartani. A lakásfejlesztési politika új vonása, hogy a meglévő állomány kor­szerűsítése, komfortosítása, a folya­matos karbantartás és felújítás végre­hajtása az új építéssel egyenrangú fel­adattá lépett elő. A 15 éves időszak első harmadának feladatát az V. ötéves tervtörvény rögzítette. Az elképzelések 1980-ig 440—450 ezer új lakás építésével szá­moltak. Az 1981—1990 közötti idő­szakban 750—760 ezer otthon elké­szítése jelent feladatot. A nyolcvanas évek mennyiségi csökkenésével a terv készítői számoltak. A népgazdaság elosztási viszonyainak változásával kikényszerített átrendeződések és ár­emelések ugyanis szükségszerűen csökkenteni fogják a fizetőképes keres­letet. A koncepció Budapesten 300 ezer, a vidéki városokban 450 ezer lakás felépítéséről intézkedett. A terv prioritást biztosított a budapesti la­kásépítésnek. A fővárosban ötéves időszakonként 10 ezerrel növelték az előirányzott lakásszámot. A megkü­lönböztető intézkedések ellenére Bu­dapesten még a nyolcvanas évek vé­gén is meghaladják az igények a lehe­tőséget. A lakásállomány megóvása alapvető népgazdasági érdek. A korszerűsí­tésre és karbantartásra a terv jelen­tős összegeket biztosít. Az elmaradt kb. 150 ezer lakásfelújítás 1990-ig történő pótlása mellett további 250 ezer otthonnál terveznek ilyen mun­kát. A lakásépítési feladatok 53%-át a szocialista építőiparnak kell végrehaj­tani. A panelos építési móddal készülő lakások arányának az V. ötéves terv­időszakban 82, a VI-ban 90 és a VII.­­ben 94%-nak kell lenni. Az öntött és a blokkos technológiák megtartása és fejlesztése is szerepel a terv célkitű­zésében. A csoportos családi házak létesítéséhez akartak ezzel kivitele­zési lehetőséget biztosítani. A fel­újítások és korszerűsítések végrehaj­tását elsősorban a tanácsi és a szövet­kezeti építők feladatává tették. A koncentrált rekonstrukciós építke­zésekben azonban az állami építőipari egységeknek is részt kell vállalni. Az építési költségek növekedésének ellensúlyozására gazdaságos térki­használású, racionálisabb alaprajzi szerkesztésű típustervek készítését írták elő. A tervezésben követel­ményként jelölték meg a panelos és alagútzsalus technológiák méret­rendjéhez való igazodást. A szabad területek hiányában a szanálások mellett városrészi rekonstrukciókat irányoztak elő. A városképi kialakí­tás — elsősorban Budapesten — ki­emelt feladatot jelent. A második 15 éves terv a lakásépí­tés mellett az elosztás és a gazdálko­dás rendszerének továbbfejlesztését, az állam és az egyén teherviselésének kérdését is érintette. E témák meg­oldása érdekében további kutató­munkát és vizsgálatokat írtak elő. A lakásellátás fejlesztésének irányai A lakáshelyzet értékelése, minősí­tése, az ellentmondások feloldása ér­dekében 1978—1981 között országos felmérést végeztek. A többéves adat­gyűjtést értékelő jelentés társadalmi vitája során egyértelművé vált, hogy a­ megkérdezettek többsége elvárja a lakáshoz jutás, a lakásépítés és -fenn­tartás teherviselésében meglévő el­lentmondások megszüntetését, a la­kásellátási rendszer igazságosabbá té­telét. A lakossági vélemények figye­lembevételével kidolgozott határo­zati javaslatot az MSZMP KB és a Minisztertanács az 1982. április 7-i ülésén fogadta el. A központi szervek által alkotott jogszabályok szerint 1983. január 1-től, illetve 1984 július 1-től változások történtek a lakásel­osztás, a lakásépítés állami támogatá­sának és a lakbérek megállapításának rendszerében. A lakáshoz jutás alapelvét a jövőben a fokozatosság fogja jelenteni. A vá­rosokban élő és erre igényt tartó fiatal házasok szociális és jövedelmi helyzetüktől függetlenül kezdetben szerényebb komfortfokozatú kisebb alapterületű lakást vagy garzonház­ban, szobabérlőházban önálló lak­részt kaphatnak. A továbblépésnél már a szociális és jövedelmi helyzet­hez igazodva tanácsi lakáskiutalás út­ján cserével vagy önerőből való épí­téssel, illetve vásárlással szerezhetnek tulajdont. A lakosságot érintő tanácsi tevé­kenység bővítéséről is határoztak. Az új és a megüresedő lakások nagyobb részét használhatják fel a jövőben a csereigény kielégítésére. Az OTP és az ingatlanközvetítő útján bekap­csolódhatnak a személyi tulajdonú la­kás visszavásárlásba és újraértékesí­tésbe. A cseréket az átírási illeték 12- ről 7%-ra mérséklésével akarják elő­segíteni. Az egyéni kezdményezésű, magán­erős lakásépítés támogatási rendszerét átdolgozták. Korábban voltak akik esetleg bérlakáshoz jutottak 20—50 ezer Ft tőkével és havi 300—500 Ft-os lakbérteherrel, míg mások 200—500 ezer Ft készpénzzel és 1000 Ft-ot is meghaladó folyamatos törlesztési és fenntartási kiadással oldhatták meg lakásgondjukat. Az új előírás mérsé­kelte a pénzügyi feltételek indokolat­lan különbségeit a városokban és a falvakban élők, a különféle építési formák, illetve a vállalatok, intézmé­nyek, szövetkezetek dolgozói között. Az állami támogatás 1983. január 1-től a szociális helyzethez igazodó. A biztosított összeg alapja a család lét­száma. Az építők és a vásárlók szá­mára egységes a 3%-os kamat és a 35 éves törlesztési idő. Indokolt esetben öt évre hitel visszafizetési kedvez­mény (haladék) is igényelhető. A csa­ládiház építők ugyancsak kaphatnak gyermekenként 30 ezer, nagykorú eltartott után 20 ezer Ft-os állami támogatást. A többszintes vagy cso­portos telepítésű lakóházépítésre ad­ható kedvezményes kamatozású köl­csön a szociálpolitikai juttatással csökkentett építési költség 70%-áig, családi ház építésénél 60%-áig ter­jedhet. A munkáltatói támogatás kö­rét és mértékét a vállalatok, intéz­mények, szövetkezetek saját hatás­körben döntik el. Az új rendelkezés egyik fontos jel­lemzője, hogy mérsékelte a fenntar­tási teherviselés aránytalanságát. A bérlakásban élők kiadása 1983 előtt átlagosan kb. havi 300 Ft, azaz a csa­ládi jövedelem 3—5%-a volt, míg a személyi tulajdonban lakók teljes mértékben viselték a fenntartási ki­adásokat és a hosszúlejáratú építési kölcsön terheit. Az ilyen tehertétel a családi jövedelem 10—25%-át is elérhette. Az alacsony lakbér a lakás­cserére sem ösztönzött. A lakbérek 1983. július 1-től tör­ténő emelésével mérsékelték az állami tulajdonú lakásfenntartás dotációját. A lakbérváltozás átlagos mértéke 130%, amely a lakás használati értéke szerint eltérő. A komfort nélküli la­kások bére mintegy 80, az összkom­fortosoké 150%-kal nő. Az áttérést több ütemben 1988-ig fogják végre­hajtani. A jogos igényt meghaladó lakásban lakók sem állami, sem szo­ciális támogatást nem kaphatnak. MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 1985. 5. SZÁM

Next