Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Bartócz József: Vállalkozás és verseny az építő céhekben
ható volt. A számítógépes feldolgozásról ma már rendelkezésre áll sokszorosított összesítés az ún. „céhkataszter” [5]. A gépi feldolgozás adatlapjai felhasználásában az építőipari céhekre vonatkozó adatokat 1976- ban részletesen publikáltam [6]. A céhkataszter adatai szerint a történelmi Magyarországon (Erdély nélkül) 4545 céhszervezet dokumentálható, s ebből mindössze 102 datálható 1541 előttről, azaz a Buda török megszállását megelőző évekről. A legrégibb magyar céhszervezet 1307-ben létesült, a kassai szűcsöké, de erre is csak irodalmi adat utal. A ma is meglévő forrásanyag szerint a legrégibb céh a debreceni gubaszabóké 1398- ból. A céhek között találjuk az építőipari mesterségek társulásait is, amelyekről a továbbiakban még részletesebb adatokkal szolgálunk. Az építés egészen más szervezetet és munkamódszert kívánt már a legrégibb időben is, mint amit a többi kézműves mestereknél találunk, így az építési munka a céhek megalakulását messzemenően megelőzően kialakította az építési munka szükséges szervezeteit. A nagyobb templomokat vándorló műhelyek építették. A cisztercita szerzetesek különleges építési szervezetet hoztak létre. Magyarországon nem voltak ugyan saját műhelyeik, de megszervezték a laikus parasztfrátereket, az ún. conversusokat. A világi építőket a kolostorokban szakállas barátoknak, vagy segédeknek nevezték, akik munkaerejüket szerény élelmezés és ruházat ellenében átengedték a kolostornak. A kor felfogásának megfelelően a tulajdonképpeni alkotó a megbízó volt, a kivitelező csak passzív eszköz, így ezután érthető, hogy a ciszterek statútumot készítettek már a XII. század elejétől, amelyben többek között valóságos hatósági jogokat vindikáltak maguknak, kimondták, hogy „ha valaki a káptalan statútumai ellenére merészelne építkezni, minden felmentés kizárásával bontsák le az épületet, vesszen kárba minden kiadás és a munka’ ’[7]Hazánkban a nagyobb építkezéseket a XIV. század derekától a XV. század közepéig a vándorló királyi építőműhelyek végezték. A magyarországi királyi építőműhelyek működéséről nagyon kevés adatunk van (budai, kassai, pozsonyi szervezetek). A műhelyek mesterei segédekkel együtt vándoroltak. Ismeretes, hogy a kassai műhelyek mesterei dolgoztak Budán, Eperjesen, Lőcsén, Rozsnyón, Egerben is. A pozsonyi számadáskönyvek alapján felvázolható egy ilyen királyi építőműhely szervezete [8]. Az építési igazgató az egész műhely feje. Gondoskodott az anyagról, szerszámról, emberről. Az építőmester készítette a terveket és ellenőrizte a kivitelezést, összehangolta az alárendelt mesterek munkáját. A pallérok (parlier, parler) a mesterek helyettesei. Felügyeltek a technológiai szabályok és tervek betartására, szervezték a zökkenőmentes munkát. Az új pallért a legények közül emelték ki. Ezek esküt tettek az építőszabályok szokása szerint a négy koronás szentre, s a szertartáskor nemcsak az evangéliumot, hanem a sarokvasat (technológia) és a mérőlécet is meg kellett érinteniök (fegyelmezés) annak jeléül, hogy elnyerték a hatalmat és vállalták a felelősséget a munka ellenőrzése mellett arra is, hogy a technológia ellen vétő legényeket megbírságolják. Ahhoz, hogy feladatát a pallér megfelelően gyakorolhassa, kötelessége volt elsőnek megjelenni és utolsónak távozni a munkahelyről. A mesterségek közötti rangsort a bérek is kifejezték. Ha a kőműves bérét 1-nek vesszük, az ács fizetése 2, a kőfaragóé 3 egységnek felelt meg. A legények a mesterek bérének kétharmadát, az inasok és a napszámosok annak egyharmadát kapták. A királyi építőműhelynél az adminisztráció már elkülönült a műszaki vezetéstől. A pozsonyi építőműhely számadáskönyveiből megállapíthatóan a teljes létszám 152—288 fő között mozgott, átlagban 220 fő volt az alábbi százalékos összetételben: adminisztráció (vezetés) 4 építő szakmunkások 45 kisegítő iparosok 1 napszámosok 50 A XIII—XIV. század nagy templomépítkezéseinek szervezeti formája a gótikus építőpáholy volt. Ismereteink szerint nálunk páholyszabályzat (Hüttenordnung) nem maradt fenn, de tudjuk, hogy a főpáholyok (Strassburg, Köln, Bern, Zürich, Bécs) már 1275-ben igyekeztek befolyási területeiket elhatárolni. Egy 1459-es regensburgi páholyösszejövetelen szó volt a magyar páholyok hovatartozásáról is, ami a szervezet létezését látszik igazolni [9]. A páholytagok „szabadkőművesek” az egyes fontosabb építkezések között a legrégibb időtől fogva cserélődtek. Az építkezés menete titok, s ennek a megőrzésére a fölszabadult legényt megeskették. (A mészhabarcs összetétele is páholytitoknak számított.) A kívülállóknak titokzatos lehetett, hogy — a munkafegyelem miatt — munka közben tilos volt a szó, ezért jelbeszéddel érintkeztek. Az építőműhelyek és páholyok az építőipari céhek elődjének számíthatók, bár a szétválás idejét és folyamatát nem ismerjük. Megállapítható viszont, hogy a későbbi építőipari céhek számos páholyhagyományt átvettek; ilyen például a céhláda használata, a legényavatás, a céhek jelvényein, pecsétnyomóikon ábrázolt mérőónos szintező, a körbe rajzolt háromszög, triangulacio. Annyi ismeretes, hogy Zsigmond király 1410- ben külföldi mestereket fogadott az udvari építkezésekhez, s a budai céhes mesterek nem tudtak ellene tenni. Egyébként a céhiratokon kívül Zsigmond uralkodása alatt (1387— 1437) keletkezett budai jogkönyv kőművesek és kőfaragók mellett téglavetők és utcakövezők egyesült céhét is említi. A céhek elterjedése előtt az építtetők a munkát elvállaló építőmesterrel szerződést kötöttek, aki maga fizette segédeit. Olyan megállapodás is előfordult, hogy az vállalkozó a maga járandósága mellett azt kötötte ki — nyilván tőke hiányában —, hogy az építtető gondoskodik a segédek béréről. Ezek az építési vállalkozók hónapok, évek során 160—180 munkást foglalkoztattak egységes, szilárd, de nem céhszervezetben [10]. A magyarországi céhek csak kivételesen vállalkoztak közösen gazdasági ügyletek lebonyolítására, akkor is az elvállalt feladatot (megrendelést) elosztották a céh mesterei között. Az építőiparban nem találkoztunk olyan adattal, amely arról tanúskodna, hogy a céh mint szervezet, vállalkozott volna kivitelezésre. A céhek szabadalomleveleiben erre utaló adat nem található. Vállalkozásra, az épület kivitelezésére az igen hamar kialakult, többé-kevésbé egységes céhszervezet nem is volt alkalmas. Összehasonlítva négy építőipari céh szabadalomlevelének 17—30 pontból álló szövegeit kiderül, hogy azoknak miniumum negyede (Kecskemét), maximum több mint a fele (Pest) az inasokra és legényekre vonatkozik. Az építőipari kivitelezésre, MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 1985. 6. SZÁM