Magyar Építőművészet, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 1-2. szám

mond-kori „friss-palota“ és az Anjouk nagy templomépítkezései mind a kései gótika remekművei. A XV. század felfokozott igényeit is bőségesen kielégítették és így a renaissance csupán ezek többé ­­kevésbbé felszínes, elsősorban a belső tereken megnyilvánuló dekorá­lására szorítkozhatott. Még kisebb volt a szerepe az udvartól távo­­labbálló profánépítkezésekben. A középkori profán ház képe még a legutóbbi évek vári kuta­tásai után is igen homályosan áll előttünk. E kérdéssel dr. Gere­­vich László értékes tanulmánya foglalkozik. Egyik legfontosabb és még tisztázatlan probléma a kő- és faépítészet kérdése. A kőház az egykori római provinciák területén és Itáliában az egész közép­koron át folyamatosan továbbélt. Észak- és Kelet-Európa germán és szláv lakói ellenben a kereszténység felvétele után is kitartanak ősi faépítészetük mellett, s a kőház náluk még a kései középkorban Í3 ritkaságszámba megy. Mi volt a helyzet hazánkban és közelebb­ről a budai Várban, amely a két stílus határterületére esett ? A kuta­tások mai állása mellett valószínűbbnek látszik, hogyha a faépíté­­sset különösen Pesten jelentős szerepet játszott is, a Várban már a korai időktől fogva a kőépítészet volt túlsúlyban. E vonatkozás­ban tehát hazánk és fővárosunk inkább a mediterraneum építészeté­hez csatlakozott. Az utcahomlokzatok elemzésénél mi is ezt a fel­fogást fogadtuk el. Megállapításaink a középkori városképről eleve feltételezik a kő- és téglaépületeket. Említettük már, hogy a várbeli középkori lakóházak a késői időkben is megőriztek bizonyos vidékies mezőgazdasági jelleget. Jellemző a bő, kényelmes méretezés, a széles dongaboltozatos kapu­aljak — amelyek szilárdságuk következtében az 1686-os ostromot is nagyrészben túlélték — és amelyekben egész sorozatát találjuk a gazdag díszű gótikus ülőfülkéknek. Ez utóbbiakból sokat ismertünk már a felszabadulás előtt is, számukat azonban erősen megszaporí­tották a felszabadulás után megindult kutatások. A Vár középkori eredetű házainak átvizsgálásakor sok esetben kerültek elő az emeleti falsík konzolokon nyugvó, előreugratásának nyomai (pl. Tárnok-u. 14, 16 és Fortuna-u. 10, 18 stb.). E megoldás, mely vári jellegzetességnek mondható, a középkori utcaképen igen karakterisztikusan érvényesülhetett, s csak a XVIII. század át­építései szüntették meg. A konzolok közeit áthidaló ívek egyen­letes ritmusa szorosabbrafűzte az egyes homlokzatokat, elősegítette az egységes utcakép kialakulását. Az előreugratások mély árnyék­hatásai erős plasztikát adtak az utcahomlokzatnak. A maradványok úgylátszik lehetővé teszik legalább helyenként ennek az érdekes vári sajátosságnak a rekonstrukcióját. Érdekes felvilágosításokat köszönhetünk a legújabb feltárások­nak a belső városképet igen jelentősen befolyásoló színezés kérdésé­ben. A profán lakóházak egész soránál sikerült megállapítani, hogy vakolt homlokzati felületeik a XV. században színezettek voltak, (így pl. az Országház-u. 5, 24., 25., Tárnok-u. 5. stb. számú házak­nál.) A festések technikája kivétel nélkül időálló ,,al fresco“, a díszí­­mény geometrikus, a színek többnyire a meleg vörös, barna és zöld gazdag változatai. Különösen érdekes a Tárnok-u. 14. számú ház, amelynél a homlokzat egész színezett díszítő rendszerét sikerült a maradványokból rekonstruálni. Négyszögű mezőkből álló perspek­tivikus hatásokra törekvő síkdíszítmények ezek, halványvörös, szürke és májszínekben. Kétségtelen, hogy a várnegyedben a színes­­ség különösen a középkorban jellemző helyi sajátosság volt. Érthető ez a magyar művészetben, amelyre mindig jellemző volt a gazdag, mélytüzű színek szeretete. A magyarság még a honfoglalás előtti életéből hozta magával ezt. Erőteljes kibontakozásának kedvezett az, hogy hazánk kelet- és nyugat-határterületére esvén, sohasem vonhatta ki magát az orientális hatások alól. A XV. század elejétől kezdve a Balkánon állandó előnyomulásban lévő oszmán-török hatalommal való érintkezések csak elősegítették e lappangó hagyo­mányok új életre ébredését és a színesség szeretetének kibontako­zását. Az élénken színes utcaképek és a rajtuk nyüzsgő eleven élet, kétségtelenül kölcsönözhettek bizonyos orientális színezetet Zsig­­mond és Mátyás gótikus városának, amelyet az egykorú leírások tanúsága szerint az itt megfordult nyugati utazók is megérezték. Természetesen hatalmasan kiteljesedett ez a keleties jelleg a hódoltság éveiben, bár az építkezések valószínűleg egyenlőre meg­őrizhették a helyi mesterek működése folytán a késő középkori színezetet. A Szapolyai János-kori postgotika a maga ridegen egy­szerű profiljaival egészen a XVII. század elejéig fenntarthatta magát. A török kitakarodása után az orientális jelleget fenntartotta a visszaemlékezés. A romantikus ízű irodalmi beállítottságú keleties­kedés európaszerte általános divat volt, amely mint a „turcisme“ egy gyökeréből táplálkozott a chinoiseri-val. Érdekes példája ennek a Táncsics-u. 24. száméi ház, törökfejes copfarchitekturájú kapuja, vagy azok az érdekes freskók, amelyeket a Döbrentei-u. egyik házá­ban fedezett fel, a közelmúltban dr. Horváth Henrik. Az 1686-os felszabadulás után a Vár építészete szinte minden előzmény nélkül kapcsolódott be ismét az európai stílusfejlődés áramlataiba. A barokkstílus, mely akkor nyugaton uralkodott, már régen télijutott delelőpontján, s ide egyébként is csak erőtlen provin­ciális formáiban ért el. A XVIII. század első évtizedeinek az építke­zései oly rendkívül mostoha anyagi feltételek között indultak meg, hogy szegényességükben nehéz bármilyen stílust is felismerni. A helyi hagyomány erősebb stílusalakító szerepet töltött be, mint a nyugati példák. A sok kötöttség, a középkori épületek falrészei­nek, tömegének, tetőformáinak egész alaprajzi és felépítési kon­figurációjának átvétele döntően alakította a budavári barokk épü­leteket. E kötöttségek magyarázzák meg a különben érthetetlen asszimetriákat, a homlokzatok töréseit, apró egyéni jellegzetességeit. Éppen ebből a kevertségből a múlt e szívós továbbéléséből alakult ki a vári barokkstílus, amely sokban erősen eltér a barokkstílusról alkotott iskolás fogalmaktól. I’ortuna-utcai részlet Táncsics Mihály-utcai részlet Fortuna-utcai részlet 42

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék