Magyar Felsőoktatás, 1998 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1998-12-01 / 10. szám

dományok terén teljesen természetes volt a nemzetközi infor­mációmozgás, hiszen megvolt a közös nyelv. Amikor a nemzetközi együttműködés eredményeire gondo­lunk, gyakran új felfedezések felsorolására várunk. Az alaptudományoknak és az alkalmazott tudományoknak is megvan a saját metrikájuk. A természettudományoknál - meg­ítélésem szerint - jó minősítési eszköz az úgynevezett kumulált impakt faktor és az, hogy kinek mennyi a független citációja, hivatkozása. Az alkalmazott tudományok esetében ez sokkal nehezebb. Hiszen az Erzsébet-híd, vagy egy almasav üzemnek a megterve­zése, a technológia kidolgozása, majd a beüzemelés levezénylé­se is maradandó alkotás. Az alkalmazott tudományok területén az eredménnyel használt szabadalmak száma, vagy a fizikailag is megvalósult létesítmények, az ilyen létesítményeknek a minősége az, amivel az eredményességet talán mérni lehetne. Az alaptudományok tekintetében nagyon széles a Veszprémi Egyetem kapcsolatrendszere. Lehet, hogy ez már túl is van a könnyű kezelhetőség méretein. Nem hiszem, hogy van olyan tanszék, amelyiknek nyolcnál, tíznél kevesebb külföldi kapcso­lata volna. Vannak közös intézmények, és nem ritka, hogy a Veszprémi Egyetem oktatói a világ különböző pontjain oktat­nak, Új-Zélandtól Dél-Amerikáig. Ezt fontos értékmérőnek gondolom. Rangos európai és amerikai intézményeket, intéze­teket és egyetemeket sorolhatnék fel, de nemigen tudok a sok közül érdemlegesen szelektálni. Az alkalmazott kutatás tekintetében részben a műszaki infor­matika területén, részben pedig minden mérnöki területen mondhatok pozitívumokat. Az Ásványolaj Tanszékünk által ki­dolgozott olajadalékokat használja például a MOL a Carrier típusú kenőanyagoknál, vagy a Veszprémi Egyetemen kidolgo­zott technológia szerint almasav üzem működik Szőnyben, a műszaki informatikusaink több szoftvert dolgoztak ki. Nehéz kiemelni néhányat a sok és rangos termék közül. De az ilyen eredmények közé sorolom a környezeti állapot-meghatározá­sok, környezeti hatástanulmányok készítését. Egyre fontosabb az ilyen modellezési tevékenység egy-egy nagyobb projekt elin­dítása előtt. Egy németországi professzor szerint az egyetemi tanár tevé­kenységrendszerének három részt kell felölelnie. Ezek: az okta­tás, a kutatás és a közéleti tevékenység. A közélet alatt pedig nem csak közvetlen politikai aktivitást értett, hanem a szakmai közélet területét. Igazat adok ennek a professzor úrnak, csak másként oszta­nám fel a három részterületet. Az oktatást és a kutatást nem venném külön, hiszen a színvonalas kutatás alapozza meg a színvonalas oktatást. Ha nincsenek új eredmények, akkor nincs színvonalas mondanivaló. Akinek a fejében nincs rend, ahhoz hűtlenek a szavak. Az országban kialakult helyzetet figyelembe véve én azt mondom, hogy a harmadik nagyon fontos előfelté­tel a pénzfelhajtó képesség. Érzékeny kérdés lehet a Dunántúl intézményei közti integ­ráció, hiszen valamennyi - a földrajzi vagy a tartalmi - típusú integrálódás komoly vitákat eredményez az országban. Valószínűleg ehhez hozzájárul a terület sokszínűsége, a jelen­tős fejlettségi különbségek és az erős gravitációs terek. A Dunántúl helyzete valóban kicsit sajátos. A Dunántúltól keletre kialakultak azok a városi centrumok, ahol tényleg na­gyon racionálisnak tűnik universitások létrehozása. A Dunán­túlon az intézmények kialakítása során más logika működött annak idején. Valószínűleg minden megyei vezető el szerette volna érni, hogy kialakuljon valamilyen felsőoktatási intézmény a megyeszékhelyen. És ezt el is érték. Ha másként nem, hát va­lamilyen szatellitként, de minden megyeszékhelyen megszüle­tett valami. Az integráció kérdésében a földrajzi megközelíthetőségtől nem lehet eltekinteni. Ha a partnerek egy ésszerű távolságon túl fekszenek, akkor szinte elképzelhetetlen az ésszerű integrá­lódás. Magyarországon, ebben a sugarasan szerveződött közle­kedési rendszerben „húr mentén” 1,4-szeres szorzót kell alkal­mazni ahhoz képest, mint ha a sugarak mentén próbálnánk utazni. Egyetemi vezetőként persze a szakmai szempontokat is messzemenően preferálom. Olyan értelmes szakmai együttműködést tartok megfe­lelőnek, ahol ráadásul pozitív szinergia is kialakul. A jövőbeli integráció iránykeresése során pédául a kémia alkalmazási te­rületein keressük a partnereket: az agrárvilágban, a szolgáltatá­sok sok területén, a környezetvédelemben stb. A Veszprémi Egyetemnek e téren nincs sürgető gondja, mert a tizenegy de­finiált egyetem sorában ott vagyunk. Az idő nem minket, hanem az összes egyetemet, az összes in­tegrációt sürgeti. Még az igazán nagyokat is. Ennek az integrá­ciós rendszernek működnie kell, mire belépünk az EU-ba. Ha nem tiszták a struktúrák, akkor abszolút kommunikáció-képte­lenek leszünk. Az a partner, aki nem látja tisztán a szerkezetet, az ilyen bizonytalan, ködös intézményekkel nem fog kooperál­ni. Nem fogja ide küldeni a hallgatóját. Világosan kell látni a szerkezetet és a működést. Ha nem jutunk el ilyen állapotba, le fognak osztályozni bennünket. A magyar felsőoktatás másik legfontosabb kérdése - és erről még nem beszéltünk nyíltan - a minőségbiztosítás kérdése. Né­hány tendencia kifejezetten ez ellen hat. Például, hogy a ma­gyar felsőoktatási rendszerben az oktatói átlagéletkor nő, a fia­talokat nehéz itt tartani, s így kell versenyképes minőséget előállítani. Ezért hát a minőségbiztosítás kérdéskörét tartom a legfontosabbnak. A magyar felsőoktatásnak ma még jó a nem­zetközi megítélése, de ennek a fenntartása érdekében szerin­tem a magyar felsőoktatás meglehetősen sok tartalékot is felélt. Nem látok jelentős további tartalékokat. A mértékadó emberek már a lelki tartalékaikat is kezdik kimeríteni. Úgy vélem, hogy a magyar felsőoktatásnak lényeges injekcióra volna szüksége. Madarász G. Imre Magyar Felsőoktatás , 1998/10. 9

Next