Magyar Figyelő 1914/1
Dr. Kristóf György: Jókai lírai költeményei
448 dr. Kristóf György Hogy utül éreztük, hogy ennek aztán már csakugyan nem tud ellene állani egy anya se, hogy örvendtünk, hogy kaptak A nagylaki iskolás fiuk jó, nagy szelet kenyeret, amelyikből jutott aztán a szegény tíz pajtásnak is, kinek otthon nincs mit enni. Az ártatlan, jószivüségből fakadt rászedést nem tudják meg. Sem az anyák, sem a tanítók nem jőnek rá. De megtudja igaz Isten, Mindentlátó, mindenthalló. Amit tesznek nagy titokban Elhallgatva, rejtegetve Iskolába járó fiuk. Valóban a kereszténység nagyszerű tanításának, a legfőbb parancsnak: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, — szebb, költőibb, a gyermeki kedélyt mélyebben és gyümölcsözőbben megragadó példázata A nagylaki iskolás fiuk történeténél el sem képzelhető. Kötelesség a szűkölködőt felruházni, kötelesség a gyengét istápolni, kötelesség embertársainkon segíteni, kötelesség szívünket kitárni, segítő kezünket kinyújtani a szenvedők felé, ezt a kötelessséget, nem, ezt a természettől szívünkbe ivódott mozdulatot, ezt a néma és csak a mindenható nagy Isten által feljegyzett erényt legelőször a nagylaki iskolás fiúk esete váltotta ki emberséges voltunkból; ez magyarázta meg világosan, ez ébresztette öntudatunk elé soha el nem múlóan, de sírunk széléig elkötelezően. Lehetetlen nem alkalmaznunk a kínálva kínálkozó mondást. Ha Jókai csak ezt az egyetlenegy költeményt írta volna, még akkor is megérdemelné, hogy el ne felejtsük soha. Szegényes pedagógiai irodalmunknak ez a költemény valóságos gyöngyszeme. És mégis oly könnyen el tudtuk felejteni! Egyáltalában, hogy el tudjuk felejteni némely, Jókaival szemben fennálló kötelezettségünket! Elfeledte a magyar nemzet azt a jellemző, felületes műveltségünkre rávalló, fonákságot, hogy tíz álló esztendő alatt se tudott összegyűjteni annyit, amennyiből egy Jókaihoz méltó emlékművet fel lehetett volna állítani. Pedig harmad-negyedrangú politikai nagyságok gyakran márólholnapra megkapják a maguk monumentumát. S lesz idő.