Magyar Figyelő 1914/1

Dr. Kristóf György: Jókai lírai költeményei

448 dr. Kristóf György Hogy utül éreztük, hogy ennek aztán már csakugyan nem tud ellene állani egy anya se, hogy örvendtünk, hogy kaptak A nagylaki iskolás fiuk jó, nagy szelet kenyeret, amelyik­ből jutott aztán a szegény tíz pajtásnak is, kinek otthon nincs mit enni. Az ártatlan, jószivüségből fakadt rászedést nem tudják meg. Sem az anyák, sem a tanítók nem jőnek rá. De megtudja igaz Isten, Mindentlátó, mindenthalló. Amit tesznek nagy titokban Elhallgatva, rejtegetve Iskolába járó fiuk. Valóban a kereszténység nagyszerű tanításának, a leg­főbb parancsnak: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, — szebb, költőibb, a gyermeki kedélyt mélyebben és gyümöl­csözőbben megragadó példázata A nagylaki iskolás fiuk tör­téneténél el sem képzelhető. Kötelesség a szűkölködőt felruházni, kötelesség a gyengét istápolni, kötelesség ember­társainkon segíteni, kötelesség szívünket kitárni, segítő kezün­ket kinyújtani a szenvedők felé, ezt a kötelessséget, nem, ezt a természettől szívünkbe ivódott mozdulatot, ezt a néma és csak a mindenható nagy Isten által feljegyzett erényt legelőször a nagylaki iskolás fiúk esete váltotta ki embersé­ges voltunkból; ez magyarázta meg világosan, ez ébresztette öntudatunk elé soha el nem múlóan, de sírunk széléig elkö­­telezően. Lehetetlen nem alkalmaznunk a kínálva kínálkozó mondást. Ha Jókai csak ezt az egyetlenegy költeményt írta volna, még akkor is megérdemelné, hogy el ne felejtsük soha. Szegényes pedagógiai irodalmunknak ez a költemény valóságos gyöngyszeme. És mégis oly könnyen el tudtuk felejteni! Egyáltalában, hogy el tudjuk felejteni némely, Jókaival szemben fennálló kötelezettségünket! Elfeledte a magyar nemzet azt a jellemző, felületes műveltségünkre rávalló, fonákságot, hogy tíz álló esztendő alatt se tudott összegyűjteni annyit, amennyiből egy Jókai­hoz méltó emlékművet fel lehetett volna állítani. Pedig harmad-negyedrangú politikai nagyságok gyakran máról­­holnapra megkapják a maguk monumentumát. S lesz idő.

Next