Magyar Figyelő 1914/2

Herczeg Ferenc: Jókai Mór emléke

Jókai Mór emléke 367 térhet vissza többet. Magyarországnak születhetnek még nagy költői, de Jókai Mórja nem születhetik már. Egy nemzet elaludt Ázsia határán és fölébredt az európai gondolatvilág kellő közepén. Micsoda ébredés volt az! A levegő áttüzesedett a vágyaktól és a reményektől, a föld remegett a termékenység lázában. Amely elme és amely szív valamely magot hordozott magában, az erjedni, rügyezni, virágozni kezdett. A magyar közélet sivatagában titáni munkások serege jelenik meg. A nagy ébresztő haragos türelmetlenséggel dön­geti a zárt kapukat; a legnagyobb magyar éles ekevassal tépi a göröngyöket; a lángeszű katona fegyveres kézzel őrzi a vetéseket; a távolban pedig a haza bölcse már készíti a csűröket, hogy majdan behordja a termésből azt, amit meg fog kímélni az augusztusi jégverés. Ami rügyezés és ígéret volt a reformkorszak irodal­mában, az egyszerre gyümölccsé és valósággá érett és a fák roskadoztak aranyterhük alatt. Ez az egész kor olyan volt, mintha egy Jókai álmodta volna meg. Ezen a nagyszerű Walpurgis-ünnepen érvényü­ket veszítették a nehézkedés törvényei. A láthatár megtelt repülő emberekkel. Ein Lumpen ist zum Segeln gut, Ein gutes Schiff ist jeder Trog ; Der flieget nie, der heut nich flog. mondja Faust költője. Vörösmarty után Petőfi, Arany, Jókai... Honnan jöttek ilyen büszke csapatban ? Hol késtek ez­előtt? Erre a kérdésre a világtörténelem szelleme tudna válaszolni. Mi csak annyit tudunk, hogy mikor az ő órájuk ütött, akkor fejedelmi pontossággal megjelentek. Talán hozzánk, írókhoz, illik legkevésbbé, hogy túl­becsüljük a költészet jelentőségét a nemzeti életben. Theseus, Athéné ura, így szól a Szentivánéji álom­ban: «Az effélének a legjava is csak árnyék s a legrossza nem rosszabb, ha képzelődés pótolja». A tett embereiben, a kifelé élőkben, amilyen Shakespere Theseusa is, gyakran megvan a hajlandóság, hogy kicsi­

Next