Magyar Figyelő 1914/2
Herczeg Ferenc: Jókai Mór emléke
Jókai Mór emléke. Irta és a M. Tud. Akadémia ünnepi közülésén felolvasta : Herczeg Ferenc. Régi pogány népek szokása volt, hogy midőn sírjába tették a halott vezért, fegyvereket és drágaságokat, a hatalom és a gazdagság jelvényeit, temették melléje. Midőn Jókai Mór tiz esztendővel ezelőtt meghalt, mi is melléje temettünk valamit a magunkéból, valamit, ami drága volt nekünk: egy darabot mindannyiunk ifjúságából. Ő a mai Magyarország viharos és virágos tavaszának küldöttje volt. Miként az útszéli akácfa, ő is virágokat szórt az emberek fejére és a jövő-menő nemzedékek megszokták ezt a mese-esőt, mint valami természeti tüneményt. A magyar versacrum egyik szikrája mindvégig ott foszforeszkált Jókai tintásüvegében és midőn az üveg gazdátlanná lett és kiszáradt, Magyarországon az élet valamivel szürkébb és hidegebb lett, a magyarság maga valamivel öregebb lett. Hiszen lesz még kikelet Magyarországon. A jövő talán gazdagabban is fog virítani a múltnál, de az a kikelet, amely a rendiség tüskés vadonjában alvó nemzetet öntudatos életre ébresztette, nem térhet vissza többet. Az ébredező magyar társadalomnak boldog csodálkozása, amellyel fölfedezte a világot és a világban önmagát; az ifjúságnak szent és együgyü hite, amely hegyeket akart kimozdítani a helyükből. Jókai nemzedékének nagyszerű optimizmusa, amely aranyvárosokkal építette tele a magyar pusztákat: mindez nem