Magyar Figyelő 1916/3
Gajda Béla: Nemzetiségeink nyelve a középiskolában
Nemzetiségeink nyelve a középiskolában 175 lesznek várhatók. Épen ezért a magyar közélet teljes konszolidációját mindenekfölött óhajtó, objektív elmék bizonyára nem fognak minket a kulturátlanság vádjával illetni, ha már eleve kiemeljük, hogy azt szeretnők, ha az új tanrendszerben a hazai nemzetiségek nyelvének tanítása minél erősebben hangsúlyozva lenne s minél kiterjedtebben megvalósíttatnék olyképen, hogy a gimnázium felsőbb osztályaiban mindenki köteleztetnék egy hazai nemzetiségi nyelv elsajátítására. Hazai nemzetiségeink bizonyára jelen alakjában is örömmel üdvözlik a javaslatot, mely kulturális életüknek kétségtelenül nagy emelkedését jelenti, de hasonlóképen kell fogadnia minden elfogulatlan és liberálisan gondolkozó magyar embernek is, mert — s ezt óhajtjuk először is megállapítani — közéleti, praktikus szükségnek tesz eleget a javaslat. Ismeretes és sokszor hangoztatott elv az elméleti pedagógiában, hogy az iskola bizonyos ideális szellemi javak őrzője és átszármaztatója, s mint ilyen, utilitarisztikus szempontokból nem vezéreltetheti magát, viszont azonban kétségtelen, hogy az iskola elvégre is nem öncél, nem önmagáért van, hanem az életre való előkészítés a rendeltetése. Hiszen épen ez idealisták kedvelt humanisztikus iskolájában a legelső axióma, amit megtanul a gyermek: «non scholae, sed vitae discimus.» Az meg viszont kétségtelen tény, hogy hazánkban a nemzetiségek száma nem valami «quantité négligeable», sőt ellenkezően az ország lakosságának közel fele nem magyar anyanyelvű. E nemzetiségekkel békén, lelki megértésben és szeretetben együttélnünk nemcsak természetes életkövetelmény, hanem elsőrangú államérdek is, s így bizonyos határokon belül kötelességünk mindent megtenni, ami e harmóniát előmozdítja. Hogy a közeledésnek, a lelki megértésnek és együttműködésnek nélkülözhetetlenebb alapja, mint a nyelvi megértés, nincs, azt bizonyítani teljesen fölösleges. Oly természetes és magától érthető, oly egyszerű gondolat ez, — valóságos Columbus-tojása, — hogy egyenesen csodálatos: hogy nem jutott ez eddig államférfiaink eszébe? Bizonyára közel járunk azonban az igazsághoz, ha a hazai nemzetiségek hűséges és áldozatkész háborús szereplésében keressük az egyik fő okot, mely az eszmét megvalósításhoz segítette, ami természetesen magasztos és minden elismerésre méltó tény, de részünkről ez ügy