Magyar Figyelő 1918/1
Színház
Színház és onnan igazgyöngyöt hoz magával, már föl tud emelkedni a bölcs bolondságok magaslatára, ahonnan a meleg szív és mindent megértés jóleső derűjét árasztja széjjel. Jól esett ismét találkoznunk Mihályfi Károllyal, aki már ritkán jelenik meg a színpadon, de mindig a régi hívek és az uj barátok egyértelmű szimpátiájára számíthat. Pompás renaissance-figurát csinált a bitorló hercegből Gál Gyula s igy szerzett jelentőséget jelentéktelen szerepének. Vidorné Molnár Rózsi Jucita volt olyan természetes, kedves és komikus mint bármely angol Audrey (igy hívják az eredetiben). A vígjátékot a színház Rákosi Jenő új fordításában adta elő. Ismeretes ennek az új fordításnak története. Rákosi először 1868- ban ültette át az Ahogy tetszik-el. Második fordítását pontosan ötven évvel később mutatták be. Ötven évi időköz adatott meg neki, hogy egy munkáját revideálja. Ez a revízió olyan alaposan ütött ki, hogy teljesen új mű támadt belőle. Talán nem lépem át a kötelező tartózkodás és ildomosság korlátait, ha megállapítom, hogy az ötven év hasznára volt a fordítónak is, új munkájának is; hogy a verses és a prózai részek egyformán modernek, a mai nyelv minden bájával ékesek, nem egy foltjával terheltek. Akadémikus részről azt vetették ellene, hogy túlságosan modern. Ezzel az ellenvetéssel vitatkozni akadémikus értékű foglalkozás volna. De aztán a nálunk megszokott szeretetreméltósággal jött a pártpolitika, és hűséges gondját kiterjesztette még a fordítás értékelésére is. És olvastunk kritikákat Rákosi Jenő nyelvművészetéről, amelyek felbőszítők volnának, ha nem találnék őket nevetségeseknek és erőltetetten hazugoknak. Bolseviki szempontból tekintve azonban — mert ilyen szempont is van a magyar kritikában — Rákosi csakugyan tehetetlen, fordítása elavult, nyelve dadogó, és kész kulturbotrány, hogy a Nemzeti Színház ebben a félreszabott, olcsó, rikító köntösben mutatta be új Shakespearejét. * Jób Dániel évek óta egy rejtelmesen hallgató ígéret volt. Az irodalomban feltűnt egy kötet novellával, amely jogosan követelt a maga részére nagy figyelmet választékos ízlésével, jól látott és rajzolt alakjaival, az író nagyon halk és finom szubjektivitásával. Aztán otthagyta az Írást és átpártolt a színházhoz. Egyre szebben fejlődött itt is, mindig a legnehezebb rendezői fél