Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-01-03 / 1. szám

■ Tartalom Csurka-jegyzet: Vasárnapi újság 1990. december 16. (3. old.) Természetellenes természetvédelem (4. old.) Magyarország? • Kiállítva! (5. old.) A lelkiismeretem foglya vagyok (8. old.) A gyertya könnye (interjú Sütő Andrással) (9. old.) Megtenni vagy megtagadni (10. old.) Fiókba zárt kéziratok (15. old.) ■■■HtnWHHHnnaMHBHHBWgMMHMHaHBBSCaKBanHBMBMBnMni Vigasz Az igazi vigasztalás csak akkor kezdődik, mikor a boldogság már jó messze tűnt, s örök időkre elveszett. Stop. Ez a mondat olyan megnyugtatóan hangzik, hogy felér egy pszichológiai gyógykezeléssel. Igaz, nem akárki jelentette ki, hanem a Nyugat első nemzedékével szellemi rokonságban lévő nagy osztrák költő, Rainer Maria Rilke, ő mondta, ő aztán tudta. Hiteles tanúja volt vigasztalan küzdelmei­nek, megbízható személyiség az európai kultúrában. Én viszont csak azt tudom mostanában, hogy bárhová nézek, bosszúság, baj, bánat ér. Az újságos pavilont két hónap alatt ötször fosztották ki. Napokig betört üveggel, üresen árválkodik a téli reggelek ködében, helyreállítják, megtelik a színes nyomdatermékekkel, majd újra csak közbizonytalanság, rongáló, rossz szándék áldozata lesz. Kispesten, ahol lakom, Puskás öcsi, a grundok szelleme lebegett eddig, kisemberek, szomszédok szolidáris kapcsolataiban. Most a hol­naptól való félelem, a vigasztalanság szigetel el embert az embertől. Szubjektív észlelések? Az, hogy hat telefon közül csak egy műkö­dőképes, az SZTK-ban az egyik fogorvosnő úgy húz fogat, hogy kijön az érzéstelenítő injekciós tűhegy a páciens állán, hogy a kisnyugdíjas idős emberek körében akkora a pánik, hogy némelyek megalázó élet­­körülményeik miatt lesznek öngyilkosok. Ezt nem lehet elviselni... hallom sorbanálláskor a közértben és a kisvendéglőben, ahol mélabúsan poharazgatnak egyre lejjebb csúszó egzisztenciájukkal komázva a kabátban ücsörgő férfiak, mert drága a fűtés, a tulaj spórol vele. Valljuk be: az általános vészhelyzet mindannyiunk idegeit megvi­seli. A kilátástalanság komor kórképlet. S mi magyarok hajlamosak vagyunk sötéten látni a szociális problémák sötét tónusában. S akkor jön egy ilyen mondat, mint Rilkéé. Mert megváltást kitől várhatnánk, ha nem önmagunktól, tudásunk, érzékenységünk fokozá­sától olyan pozitív irányba, hogy állóképességünk, stabilitásunk meg­legyen egy jobb társadalom építéséért. Mert az biztos, ha nem is örök időkre, de jó pár évre elveszett itt nemhogy a boldogság, a gazdasági, erkölcsi élvemaradás könnyű esé­lye is... csak a nehéz esélyek maradtak meg. S csak az szép, ami nehéz. Az igazi vigasztalás csak akkor kezdődik meg, ha leszámolunk illúziókkal, és a kemény, szomorú valóság nem keserít el, hanem feltölt az emberi részvét részecske energiáival. Vigasz. Milyen különös szó. Nem tűri el a jelzőket. Önálló, erős vár önmagában. Igaz vigasz: jelző és alany annyira összecseng, mint a rámutatás, hogy a vigasz csak az igazság útjának végére járva bontako­zik ki, az igazság pedig az igazságtalanság útvesztőiből. Nincs könnyű vigasz; nehéz természetű alanyi istennőnk ő. Nincs nehéz vigasz; a vigasz már megoldást jelent, a külső, belső nehézségeken való túljutást. A vigasz eredmény, önkontroll, végső menedék, hogy azért se hagyunk elveszni se jövőt, se hazát. Kezdjük el az állampolgári vigasztalást. Pardi Anna Boldog új esztendőt kívánunk kedves olvasóinknak! • . MÉG TÍZ ÉV A KÉTEZERBŐL Tíz január magasodik előttünk. Ha azt számítjuk, hogy ez a tizedik már nem a sokat emlege­tett XX. századé, nem is a Krisztus utáni második, hanem a harma­dik évezredé, akkor kissé megdi­­derget ez a tél. Van, ki hévvel sürgeti ezt a minap kezdődött utolsó évtizedet, új évezredbe kívánkozván, terve­ket sző - jól teszi -, és azokat már a 2001. esztendőre. De addig még ez az induló utolsó évtized a kétezerben... Van,kinek már bevallottan meg­­ették a kenyere javát, s lelke rajta, ha nem sürgeti testét a kevés hátra­levőből ennek az induló évtizednek. Kinek sebhelyekben gazdag a teste, lelke, szénája is rázatlan itt, amott, és haja hulltával arányo­san szaporodnak intéznivalói, annak nem annyira sürgős a har­madik évezred, s annak első év­századában az első esztendő. Embere válogatja, ki milyen fölhalmozott (rejtett? vagy lefoj­tott?) erőket tud mozgósítani a folytatásra, a bepótolásra. Egy azonban bizonyos (nem is egy, több is annak mondható): Magyarországnak köröket kell lefutnia pótlólag, hogy önmagá­hoz, a nép és az ország történel­méhez méltóan álljon s emelt fő­vel a népek között, ha bármely égtáj felé is tekint. E bizonyosságban rejtezik mindazoknak a sorsa, jövője, kik itthon, magyar földön akarnak honosak lenni, születtek itt, vagy jöttek légyen haza valahonnan ide a Kárpát-medencébe. Ma is ámulattal tölt el, ha időm engedtén belefelejt­kez he­tem annak a nemes ötvözetnek, annak az olvadéknak a vizsgála­tába, mit nevezünk egyszerű szó­val magyar nemzetnek. Megtalál­ta benne helyét rác, germán, a tót meg száz más európai és ázsiai náció a magyar nép testközelé­ben, egyetlen kemence melegé­nél. Nem hiszem, hogy kikezdheti korrózió ezt az ötvözetet! Immár „ történelmi­ tudato­san" vehetjük számba: mi lett vol­na nagy, vagy gyönge királyaink, nagy pusztulásaink és győzelme­ink idején, ha..., ha nem cibálják szét uraink a birtokot idegen se­gédletekkel, s hasonképpen egy­máson a tekét, ha nem kési le Sza­­polyai a mohácsi csatát, ha még előbb nem verik szét Dózsa sere­gét legyen hát mai, kortárs­ tu­­datunk fölmérni, hogy a nemzeti fölemelkedés egységes szándéka és véghezvitele nélkül semmire sem megy az ember, az ország. Ha ki madár viharba kevere­dik, nem megtépett szárnyait, el­veszített tollait siratja előbb, de keres egy biztos pontot valahol, megnyugovásra és erőgyűjtésre. Magyarországnak rövidesen talpra kell állnia, és ehhez szük­sége van minden végtagjára, min­den maradék erejére, mert na­gyon is gazdag sebhelyekben! Ilyenkor már nem ildomos kér­dezni: a férfi szelleme, a nő kelle­m­e kelletik-e jobban a közös föl­­viduláshoz. Czegő Zoltán 24 FORINT I­­­­. HI. évfolyam 1. szám KÖZÉLETI HETILAP 1991. január 3. Körkörös védelem vagy körkörös óvódás Interjú Raffay Ernő államtitkárral (Befejező rész) - Milyen nemzetközi vissz­hangot váltott ki a körkörös védelem doktrínájának meg­hirdetése, vagy egyáltalán a megemlítése? - Nemrégiben Bécsben volt egy előadásom a „har­mincnégy és felek”-ről. Har­mincnégy európai állam plusz Albánia megfigyelőként vett részt ebben. Mellettünk ott ült a kéttagú albán delegáció, ezért mondták úgy, hogy fe­lek Ismertettem a magyar biztonságpolitikai koncepci­ót, illetve ennek bizonyos ka­tonai vonatkozásait, hiszen az általános magyar politikai el­képzelések kidolgozása még hátra van, és ez nem a hadse­reg feladata, hanem a külügyi és az összes ilyen hasonló té­nyezők összmunkájának eredmén­ye lehet csak. És ott több reagálásra került sor. Azt lehet mondani, hogy az európai országok, a nyugat­európai országok ezt minden­képpen pozitívnak veszik?­­ Hogyne vennék pozitív­nak, amikor kijelentettük azt, hogy kiléptünk a Varsói Szer­ződés katonai szervezeteiből. Dehát jól tudjuk, hogy ez azt jelenti, hogy a Varsói Szerző­dés előbb-utóbb felbomlik, olyan eróziónak indult, hogy végül is megszűnik. És a Var­sói Szerződés szétzilálásában Magyarországnak bizony volt szerepe. Hogyne vennék azt pozitívan, különböző helye­ken elmondják, akár a Kül­ügyminisztérium, akár a Hon­védelmi Minisztérium veze­tői, hogy a szovjet csapatokat a jövő nyárig hál' istennek, kivonják Magyarországról. Hogyne vennék azt pozitív­nak a nyugatiak, amikor el­mondjuk azt, amit már el­mondtam, hogy ez a támadó doktrína egyszer s mindenkor­­ra megszűnt. Hogyne vennék pozitívnak, amikor elmond­juk azt, hogy nem kívánunk semmiféle védekezőnek álca­ Halásztanya (Riport a halászokról az 5. oldalon) Bécsy László felvétele (Folytatás a 6. oldalon)

Next